Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

A múlt meddig kell, hogy velem legyen?

Valamikor augusztus elején egy anyuka odajött hozzám, és kezembe nyomott egy kis nejlonzacskót. A lánya a Szélrózsán önkénteskedett, a találkozó végén poénból „zsákmányolt” egy marék megmaradt, felhasználatlan karszalagot, de utólag nem tudott vele mit kezdeni, az anyuka meg úgy gondolta, én mégiscsak jobban tudom, mire lehet ezeket használni. Hát tényleg tudom: semmire.

Szerző: Hegedűs Attila

hadija-saidi-9cgmkmzyhh0-unsplash.jpg

Pedig azok közül, akik ott voltak, sokan ma is örömmel hordják azt a kis szalagot – nekem praktikus okokból le kellett vennem, pedig néha jó lenne, ha rajtam lenne, és emlékeztetne arra a néhány napra, a koncertekre, a beszélgetésekre, az elcsendesedésekre és a közös röhögésekre. Teljesen megértem, ha valaki számára az a karszalag sokkal többet jelent egy kis vászoncsíknál: élményeket, szívbéli kincseket rejt magában. Mert egyetlen, mert ott volt a kezén, amikor a csodák történtek vele. De egy zacskónyi felhasználatlan karszalag milyen csodákat őriz?

Vannak ilyen tárgyak, amelyek csak a gazdájuknak jelentenek kincset. Épp most jutott eszembe: milyen poén lenne szerezni egy jegyet a Rolling Stones bécsi koncertjére! Igaz, hogy az már régen volt. Igaz, hogy én nem lehettem ott, épp akkor voltam a Szélrózsán. De utánakérdeztem, hátha van olyan ismerősöm, aki ott volt, és egy napra kölcsön tudná adni az emlékbe eltett jegyét. (Én biztosan eltettem volna, ha eljutok oda…)

Tudom, hogy nevetséges, épp azért csinálom. Át akarom élni annak az iróniáját, hogy az, ami valakit életének talán egyik legnagyobb élményére emlékeztet, az én kezemben már csak egy papírdarab, a múltnak egy fölösleges darabja. Csoda, de nem az enyém.

Meddig él a múlt?

Meddig őrzünk egy koncertjegyet? Életünk végéig? És mit fog ez jelenteni az utódoknak? Jelent egyáltalán valamit nekik? És meddig hordunk egy karszalagot a fesztivál után? Láttam már olyanokat, akiken évek során összegyűlt karszalagok tömege volt: ha egy nyár során csak három fesztiválra mész, az a gimnáziumi évek alatt már mintegy tíz szalagot jelent. Láttam ilyen vászoncsíktömeget már néhány fiatal csuklóján, és az jutott eszembe: ez bilincs. Nem mintha bármi baj lenne akármelyik karszalaggal vagy az emlékekkel. Az a kérdés feszeget engem, hogy a múlt meddig kell, hogy velem legyen.

Kamaszkoromban a kor stílusirányzatai közül a „csövesség” talált meg engem: kockás flaneling vagy póló, hosszú haj, szűkített farmer, tornacsuka, „szimatszatyor” (a fiatalabbak kedvéért: ez a katonaságnál a gázálarc hordozására rendszeresített szürkészöld kis tarisznya), de a legfontosabb tartozék a vékony bőrszíjból készült nyaklánc volt. Aztán egyszer – úgy húszéves lehettem – mentem az utcán, és elkezdtem azon gondolkodni, mit is keres az én nyakamban ez a bőrszíj.

Rájöttem, hogy már semmit nem jelent, „kinőttem”. Ott, az utcán levettem, zsebre vágtam, soha többé nem vettem föl.

Jó érzés volt, nagyon jó. Kamasz koromban a szabadság élményét adta meg az a zsinór, elhitette velem az illúziót, hogy egy lehetek az amerikai zenés vígjáték-dráma, a Hair szereplői közül. De éppilyen szabadságélmény volt megszabadulni tőle, levenni, nem ragaszkodni többé valamihez, ami ma már csak teher. És ettől nem lettem mindig jól öltözött, öltöny-nyakkendős felnőtt (ma sem vagyok az), csak olyan valaki, aki tudta vállalni éppen aktuális önmagát. Hogy már nem vagyok kamasz. Nem baj az.

Szerencsére nem csak ezen vagyok túl. Túl vagyok a kamaszkor szorongásain, a másnapra tanulás, a témazáró görcsén is. Ezt is „letettem”. És túl vagyok azokon a hibákon, bűnökön, elvétett szavakon, amelyek annak idején másokat megbántottak. Szörnyű lenne azokat a mai napig hordozni, mindennap azzal kelni, hogy íme, ez vagy te, aki annak idején ezt és ezt mondtad, és már soha nem vonhatod vissza!

Körbe vagy előre? 

Szerintem kultúránk egyik legfontosabb hajtóereje: nem beleragadni a múltba, előremenni. A keleti ember úgy éli az életét, mintha egy hangya járkálna körbe-körbe egy gyűrűn. Igazából nincs előrehaladás, újra és újra ugyanazt tesszük: születünk, élünk, meghalunk és újraszületünk. „Ami van, az volt is. És ami lesz, az nem más, mint egy visszatérő, elfejtett esztendő” – mondja Ká, a kígyó a Dzsungel könyvének musicalváltozatában. Nincs kilépés, illetve ha van, csak nehéz, hosszú folyamat után van. Ezt a menekülést keresi a távol-keleti filozófiák és vallások sora.

Mi itt, Európában máshogy élünk. Előremegyünk. Nem az ismétlődés, hanem az előrehaladás a fontos. Nem mintha nem tudnánk az ismétlődésről – lám, most is kezdődik egy új tanév. De nem a múlt érdekel, hanem a jövő.

Nekifeszülve a jövőnek

Az Újszövetségben mintha Pált is ez a gondolat űzné: mit kezdjek a múlttal? Hova vezet a jövő? Nem csoda, amilyen zűrös múltja volt: mélységesen vallásos, bigott neveltetést kapott, a zsidó hithez való ragaszkodás összekeveredettben ne a Krisztus-követők iránti gyűlölettel, úgyhogy amikor hirtelen keresztyén lett, a jeruzsálemi tanítványok sem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Hosszú ideig ő sem. Csak évek múlva jutott el odáig, hogy elindul, és beszél Jézusról, amikor jött a következő pofon: a kívülállók, a nem a zsidóságból érkezettek nyitottabbak voltak a szavaira, mint az a közösség, amelyhez tartozott, és amelyiket olyan vakon akart szolgálni régebben. Nem könnyű előélet, nem csoda, hogy nem ereszti Pált.

Ő mégsem a múlttal akar foglalkozni, nem életének hajdanvolt szakaszainak „karszalagjait” nézegeti. A Filippiben élőknek ezt írja: „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,13–14)

Miért jó ez a mondat? Egyrészt benne van az, hogy a múlt nem tökéletes, lezáratlan. „Nem gondolom magamról, hogy elértem” – írja a célról. Miért nem? Mit kellett volna máshogyan? Mit vesztettem el? Tipikus kérdések, ha bele akarunk ragadni a múltba. Merthogy ugye az volt az igazi, amikor még tartott a nyár, amikor még tartott a kamaszkor, életem korábbi szakasza, amelyre jó fájón-mosolyogva visszaemlékezni. Vagy pedig: ha akkor máshogy döntök, cselekszem, ma más lenne a helyzet – a múlt az oka mindennek. És Pál is ráülhetett volna erre a vonatra, amely azonban nem visz sehova.

De benne van a mondatban az is, hogy nem ezzel akar foglalkozni. A múlt hibái és örömei helyett jobban érdeklik a jövő lehetőségei. Mit akar nekem adni a jövőben Isten? A jövőnek nekifeszülni nem valamiféle pátosz, hanem a szabadság jele. Nem köt meg a múlt, hasonlatunknál maradva: a régi karszalagok nem válnak bilinccsé.

Amikor ezeket írom, még pár nappal vagyunk a tanévkezdés előtt. Nem könnyű időszak, hívnak vissza a nyár emlékei, a késői felkelés lehetősége – nektek magyarázzam? Jobb lenne a múltban élni. De akkor a múlt, az emlékek, egyáltalán mindaz, ami gazdagíthatna, börtönömmé válna. Túl kell lépnem rajtuk, ha nem akarok bezárva lenni. Tetszik, nem tetszik, előbb-utóbb mindenkinek le kell vennie a csuklójáról a nyári karszalagot.

Borítókép: Unsplash.com/Hadija Saidi

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. szeptember 11–18-i 87. évfolyam 29–30. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8017925119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

bonhoeffer.png

banner_kitelepules.png

 




Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása