Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Az igehirdetés magányából az igehirdetés közösségébe

Hogy ki hogyan készül az igehirdetésre, az mindenkinél máshogyan néz ki. Én olvasni, jegyzetelni, zenét hallgatni s közben sokat imádkozni szeretek. Ez nem alkotói magány, az igehirdetésre készülve az igehirdető is alakul. Az viszont vitathatatlan, hogy közben emberileg nézve egyedül vagyok. Az is ritka (bár hála Istennek, mostanság egyre gyakoribb), hogy a templomkapuban megállva a kézfogásnál elhangozna valami. A legtöbbször csak a „jó volt”, „szépen beszélt a tisztelendő” érkezik visszacsatolásként, na meg sok esetben beszélünk arról, hogy vajon hangosítás híján volt-e a lelkész hangképző szerveiben kellő decibel. Vagyis: a lelkész egyedül megy a szószékre, egyedül van ott, egyedül jön le onnan. És ezért bizony súlyokat is hoz el onnan…

Szerző: Farkas Ervin lovászpatonai evangélikus lelkész

lelkesz_a_szoszeken.jpg

 

Pedig ortodox lutheránusként meggyőződésem, hogy 1. az istentiszteletet nem a lelkész tartja, hanem Isten tartja értünk, s nem egy alkalom a héten, hanem a gyülekezeti életünk csúcspontja; 2. az igehirdetésre készülhet az ember, de igehirdetéssé nem emberi erő teszi a leírt vagy elmondott szöveget, az a Szentlélek kegyelmén keresztül valósul meg, illetve válik valósággá.

Ezen két alappillér alapján viszont azt is gondolom, hogy akkor az igehirdetés nem magányos szolgálat, melyet teológiai súlypontok alapján másokért (magunkért is?) végzünk, hanem olyan szolgálat, melyben a közösségünk Istennel és egymással narratív testet ölt. Az igehirdetés így már nem elmondott szó, hanem élő, ható, formáló ige, mely ön- és közreflektív.

Minap felemelő élményt kaptam. Gyülekezetünk fiatal tagjai autókozmetikával foglalkoznak, örömmel hagytam náluk a szolgálati autót ráncfelvarrásra, s a templomban pakolgatva vettem észre, hogy a slusszkulcs bizony nálam maradt. Csörgött a telefon. Rá se néztem, szinte biztos voltam benne, hogy a slusszkulcs miatt keresnek: „Helóka – szóltam a készülékbe –, kulcs, igaz?” Nem várt női hang felelt: „Erős vár a mi Istenünk! Én Farkas Ervin lelkészt keresném.” Hebegve-habogva kértem elnézést a hangja alapján vélelmezhetően idősebb testvértől, s közben majd elsüllyedtem szégyenemben.

Mint kiderült, a hölgy, aki jó pár évtizeddel többet látott már ebből a világból, mint jómagam, a Napi ige sorozat, illetve a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára áhítatsorozata miatt hívott, amelynek aznapi darabját „én követtem el”. Beszélgetés kezdődött. Aznap reggel még nem olvastam a Napi igét; mióta gyerekeim vannak, este, altatás után a csöndben szoktam elolvasni. S mivel már közel egy éve leadtam a kért meditáció szövegét, hirtelen azt sem tudtam, hogy miről, melyikről van szó. Mióta hetente prédikálok, azóta általában csak az utolsó pár igehirdetésemre emlékszem élesen, meg egy-egy kiemelkedőre.

De aztán lassan az agykerekek forgásba lendültek, s már nem is a meditációról, hanem az Istennek bennünk és velünk végezett munkájáról beszélgettünk. Mesélt a néni az életéről, arról, hogy hol volt presbiter, mit élt meg a szolgálatban, és hogy erre hogyan világított rá neki a meditáció, melynek én nem alkotója, hirdetője, csak megfogalmazója voltam. Ráadásul nem is közvetlenül, tradicionális csatornán keresztül, „csupán” egy kötet lapjairól olvasva. (Lásd az imént említett 2. pontot.)

Nem ismertem a hölgyet korábban. Beszélünk-e még a jövőben? Mivel magánszámról hívott, kétlem. Mégis történt valami. Az univerzum fordult körbe egy bibliai ige s az arra épített áhítat körül. Mert az igehirdetés magánya hirtelen a hirdetett ige közösségévé vált.

A lelkész készül. A lelkész elmondja. De valóssággá csak bennünk, közöttünk válhat! Ha te nem hallod meg, akkor a falnak is beszélhetnék – ez az üres templomok relevanciája? Ha te nem hallod meg, akkor én is rosszul értem?

Ha az istentisztelet közösség, akkor az ige tanulmányozása, megértése e közösség alapja. Lehet, hogy ebben oroszlánrésze a lelkésznek van – legyen is! –, de gyülekezet nélkül üres beszéd, nem pedig kapcsolat. Kereszténységünk pedig többsíkú communio. És minden visszacsatolás segít, hogy a lelkész ne egyedül menjen szószékre, álljon ott, és jöjjön le onnan. Hisz gyülekezeteiben él az egyház!

Borítókép: kaposvarmost.huE

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2617892141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

kotoszo_konyv_akcio.png
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása