Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Egy nyelvtannáci vallomása

Bevallom, nem vagyok túl rendszerető ember – és ezt most erőteljes iróniával mondtam. Életem folyamán mindig kínszenvedésnek számított, hogy a dolgaimat rendben tartsam, nem is sikerült, kérdezzétek meg a kollégáimat vagy a feleségemet. Mégis van egy területe az életnek, amelyen ragaszkodom a rendhez: a nyelv, különösen is az írott szöveg. Így lettem „nyelvtannáci”.

Szerző: Hegedűs Attila soproni evangélikus iskolalelkész

clueless.jpg

Illetve mégsem. A kifejezés az internetes világban, a hozzászólások nyomán született: olyan embereket jelöl, akik élvezik, hogy mások kommentjeiből kibogarásszák a nyelvtani, helyesírási hibákat, és saját fensőbbségtudatuk birtokában teszik a másikat nevetségessé, anélkül, hogy a mondanivalójára reagáltak volna.

Üzenetközvetítés a cél

Én ilyet soha nem tennék. Egyrészt, mert tudom, a magyar helyesírás eléggé nehéz, magyartanárként is tűnődnöm kell egyik-másik kifejezésen: hogyan is írjuk? Egy jó bonyolult földrajzi névből, ha melléknév lesz, mit kell kis- és nagybetűvel írni? Miért tenném nevetségessé a másikat csak azért, amibe én is belebukhatok? Másrészt engem tényleg az érdekel, amit a másik mond, és nem az, ahogyan mondja. Mint amikor rossz rádiót hallgat az ember: recseg-ropog, de azért mégiscsak a zene a fontos, amelyet közvetít.

A trágársággal sem az a bajom, hogy bizonyos szavakat kimond az ember, hanem az, hogy feleslegesen keveri a mondanivalóba az erotika vagy az emésztés kifejezéseit – ezáltal elszürkíti a mondanivalót, mint a túl sok oda nem való fűszer, amely végül is íztelenné és unalmassá teszi a levest. Ráadásul, ha túl súlyos szavakat használsz a hétköznapi mondatokban, honnan veszem észre, amikor tényleg feldúlt vagy?

Igen, igazuk van a nyelvtannácik ellen hadakozóknak: jó lenne a mondanivalót megérteni, nem a szabályokon lovagolni. Hiszen a nyelv legfontosabb (de nem egyetlen) feladata, hogy az üzenetet átvigye. Hogy a másik minél jobban megértse, mit érzek, mire gondolok.

Ehhez pedig épp az kell, hogy érthető legyek. És itt jön a képbe a nyelvtan, a helyesírás: nem azért vannak a szabályok, hogy a használót vagy a nem használót minősítsék, hanem hogy érthető legyen az, amit mondok.

Állítólag egyszer valaki vett egy sorsjegyet, és nyert vele. A cég nem akarta kifizetni a pénzt, mondván, a nyertes szelvény nem felel meg a kiírásnak. A játékos perre vitte a dolgot, a szakértők megvizsgálták, és kijelentették: igaza van. A cég munkatársa ugyanis a leírásban a mondatból kifelejtett egy vesszőt, ettől megváltozott a mondat értelme, és hiába mondta a cég, hogy „de hát mi nem is úgy gondoltuk”, fizetniük kellett. Persze nem minden írásjelnek van ekkora hatalma, de azért a történet elgondolkodtató: mégsem csak úri huncutság a helyesírás.

Ugyanakkor nem vagyok konzervatív: nem félek attól, hogy a nyelv reagál a világra. Örömmel veszek új nyelvi leleményeket, átvett szavakat, ha azok kinyitják előttem a világ egy újabb szeletét. Kövezzenek meg a hagyományőrzők, de én lelkesedem a „lájkolni” szóért. Olyasmit mond el, amire nincs magyar kifejezés: valamit kedvelek, de ezen túlmenően fel is hívom a figyelmet arra a tényre, hogy kedvelem, ráadásul éppen ezzel a szóval hangsúlyozom, hogy kedvelem – melyik az a magyar kifejezés, amelyik ezt a három réteget egyszerre tudja érzékeltetni? A magyar nyelv csodája, hogy egy angol szóból és egy internetes funkcióból (a hüvelykujjra való kattintásból) egy ilyen gazdag mondanivalójú kifejezést hozott létre.

Kit tisztelek?

Mert ez a lényeg: meg tudom-e magamat értetni a másikkal? Persze ez működhet nemtörődöm módon is. Ha azt írod, „vok”, tudom, hogy arra gondolsz: „vagyok”. Végül is megértem. Úgy-ahogy. De amikor ezzel találkozom, felvetődik bennem a kérdés: a te számodra fontos, hogy én megtudjam, amit mondani akarsz? Egyáltalán, fontos-e a magad számára az üzenet? Feszít benned az önfeltárás vágya: magamat megértetni másokkal? Ha igen, akkor miért mindegy, hogy megértem-e; miért hagyod rám: ha akarom, értem, ha nem, akkor mindegy…?

De én nem akarom, hogy neked mindegy legyen! Azt szeretném, ha lelkesen ragaszkodnál hozzá, hogy megértesd magad, a gondolataidat, az érzéseidet – nem baj, ha nevetséges, nem baj, ha tévedsz, nem baj, ha csak neked fontos! Az a baj, ha neked se az. Legalábbis nem annyira, hogy megtegyél mindent, hogy megértsem, ha rám hagyod a megértést: így, hibásan, rosszul megszerkesztve is jó, a másik majd kitalálja, miről van szó… Szódával elmegy?

Jézusnak van egy zseniális példázata arról, miként akarja magát Isten megértetni az emberekkel. Azt mondja, olyan ez, mint amikor gyerekek a piactéren játszani akarnak, és csalogatják a többi gyereket: gyertek, játsszatok velünk! Van, hogy esküvőset, van, hogy temetősdit; egyszer táncolnak, máskor siratót énekelnek, mindegy, a lényeg, hogy a többiek álljanak be a játékba. Azok meg húzzák a szájukat, hogy ők nem akarnak se egyiket, se másikat játszani, különben is, milyen uncsi ez az egész… Így hív Isten „játékba”, közösségbe minket, mi meg vonogatjuk a vállunkat. Pedig az ő számára annyira fontos, hogy kapcsolatba kerüljön velünk, hogy mindent megtesz – még emberré is lesz, és meg is hal értünk. És várja, hogy értsünk már a szóból.

Szerintem az ember nemcsak a másik iránti tiszteletből igyekszik pontosan fogalmazni, hanem önmaga iránti tiszteletből is: mert nekem fontos, hogy veled közösségbe kerülhessek! A karantén idején rájöttem, hogy minden reggel le kell zuhanyoznom, fel kell öltözködnöm, mintha elmennék itthonról. Pedig akár egész nap pizsamában is maradhattam volna, senkinek nem tűnt volna föl. Nekem magamnak volt rá szükségem, hogy megadjam a módját. Így vagyok a beszéddel, az írással is. Nekem magamnak fontos, hogy érezzem: amit mondok, az érdekes, az akár világokat képes megmozgatni, embereket megváltoztatni – hát persze, hogy megadom a módját! Önmagamat tisztelem meg vele.

A teremtő szó

Végül ne felejtsük el: ősi tudás, hogy a kimondott szó egyben világot is teremt – külső és belső világot. Sokan ismeritek Harry Potter vagy A Gyűrűk Ura világát, eltájékozódnátok a Roxfortban vagy Középföldén. Holott ezek a helyek csak azért léteznek bennünk, mert valaki egyszer kimondta és leírta őket – neki pedig nem volt mindegy, hogyan mondja, pontosan akart fogalmazni. És ezáltal hozott létre egy világot, amelyben sokan gyönyörködnek, például én is.

Ez a gondolat a Szentírásban is benne van: a legelső bibliai történet szerint Isten szóval teremtette a világot. Mondta az Úristen: „Legyen!” És lett – olvassuk a hatnapos történetben. Én pedig, ha körülnézek, meg kell állapítsam: Isten a teremtés szavait komolyan vette, nem mondta, hogy azért végül is jó lesz ez így is… Igencsak megválogathatta a szavait, ha ez a világ született belőle.

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. július 3–10-ei, 87. évfolyam 25–26. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII. ker., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, és megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5717876307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

 

306802651_542932147596932_3602458697532125150_n.png

 


negyzetes_kviz.png 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása