Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Mennyei derű, avagy humor az egyházban

Hadd meséljem el az első találkozásomat a humorral az egyházban! Édesapám nagyon szeretett utazni, világot látni. Hatalmas történelem- és földrajztudása a templomokban, várakban és múzeumokban mutatkozott meg számomra. Amint megérkeztünk valahova, édesapám elmondott minden fontos dolgot a helyről, annak történetéről. Majd bejártuk az épületet, fotók készültek, és már indultunk is a következő úti cél felé. Már-már veszélyes dózisban kaptam gyermekkoromban az ilyen élményeket.

Szerző: Makoviczky Gyula nagykanizsai evangélikus lelkész
baby-799956_1280.jpg

Egy alkalommal eljutottunk a jáki templomba. Ahogy beléptünk a kapun, hangos, gurgulázó-hahotázó nevetés hallatszott. Nem is tudtam megmondani, hogy honnan szól. Betöltötte az egész teret. A gyönyörű, román kori templom csak úgy zengett tőle. Gyerekként meg voltam róla győződve, hogy Istent értem tetten. Naná, hogy nem látom, hiszen ő az Isten, de ez a jóízű nevetés az övé. Egyszerre felcsillant a szemem. Egyszerre nem a fényképezőgépes turista voltam, hanem a megérkezett zarándok. Ilyenkor pedig csoda történik. Megelevenednek a templom képei. A szobrok is mintha közelebb hajolnának. Beszélnek a kövek, orgonasípok, gyertyák, virágok. Képzeletben felcsendül ezer gregorián dallam, Bach-kantáta. Mintha tömjén illata terjengene az oszlopok között. A zarándok lábából kimegy az erő, és a padba rogyva adja át magát a mindenségnek.

Édesapám később állította, hogy megtalálta a nevetés forrását, az öreg plébánost, akivel aztán még hosszasan elbeszélgetett. Nekem ezt akkor már ugyan hiába mondta. Én biztos voltam benne, hogy ez a nevetés csak az Istené lehet. És jó volt nekem ez az első élmény a nevető Istenről. Korábban azt gondoltam, hogy az Isten olyan, amilyenek mi vagyunk a templomban. Olyan uborkaorrú, ahogyan az emberek ülnek a templomban. Vagy mint a vasárnapról vasárnapra előttünk ülő, kapitális hajkoronával bíró néni. Róla sokáig azt gondoltam, hogy azért ilyen nagy a konty a fején, mert biztosan így van közelebb Istenhez. Persze jó volt vasárnapról vasárnapra elbújni mögötte, de amikor hátrafordult, hogy lepisszegje a kuncogásunkat, akkor már tudtam, hogy nem a konty teszi az istenközelséget.

A humor és a nevetés az emberi életünk fontos része. A latin humor szó eredetileg nedvet jelent, amelynek – a régi orvosok tanítása szerint – az emberi testben való arányos jelenlététől függött az ember testi és szellemi jóléte. Így a humor szó a jó hangulat értelmét nyerte el. Humor nélkül szomorú és unalmas az élet. Szomorú és unalmas az egyház is. És itt nem egyszerűen a jó hangulatról van szó. Nem is arról, hogy legyünk hepik, tükrözzük mindig a boldogságot, és különben is, csak az vegye le a kezét, aki kér egy kávét. A humor olyan adománya Istennek, olyan adottság, amely képessé tesz túllépni a konkrét szituáción vagy a kedvezőtlen körülményeken is. A humor Isten jele. Megváltozik a nézőpont. A valóságot viszonylagossá tesszük, mert isteni szemszögből nézzük. A humor azonban a valósággal való kibékülést is jelenti. A humor Isten adománya, hogy az élet nehézségeivel és akadályaival vidáman és békével szembesüljünk.

A humor a latin humus szóval is összefügg. Vagyis a földdel. Humort csak az tud fakasztani, aki képes leszállni a magas lóról, és el tudja fogadni a maga röghöz kötöttségét. Meg tud békélni azzal a ténnyel, hogy földből vétetett és anyagból formáltatott. Akinek van humora, annak nincs mit rejtegetnie. Nem kell azzal foglalkoznia, erejét nem kell arra vesztegetnie, hogy kifelé mindig szép képet mutasson magáról, és jó benyomást keltsen. A humoros ember békében van magával. Elfogadja önmagát olyannak, amilyen. Tud nevetni önmagán. Tudja jól, hogy a legjóízűbben talán akkor tud nevetni, és nevettetheti meg Istent, amikor a terveiről mesél neki.

A humor ellentéte nem a komolyság, hanem a pátosz, amellyel túlságosan komolyan vesszük magunkat. A humor felismeri magán és másokon is a tökéletlent, de nem reagál cinikusan, fölényesen vagy ridegen, hanem szeretettel tükröt tart a tényeknek. Pontosan tudja, hogy a hibák az isteni rendet nem rengetik meg. A humor tud arról, hogy Istentől szeretettek és elfogadottak vagyunk. Ahogy a mi jó Lutherünk mondja: „Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akarnék a mennybe jutni!”

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. május 22–9–i 87. évfolyam 19–20. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Nyitókép: Pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9417857779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

kotoszo_honap_konyve_sablon.png
 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása