Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Az utolsó időkben élünk?
Az idő és a Biblia

Az idő az egyik legtermészetesebb dolog az életünkben. Telik-múlik, néha próbáljuk siettetni, de a legtöbbször, ha nem is megállítani, de legalább a hatásait szeretnénk mérsékelni. 

Szerző: Kovács Viktor

kevin-et-laurianne-langlais-imrlp_ldxus-unsplash.jpg

Pontosan tudjuk azt is, hogy az idő nem homogén, nem mindig egyformán telik. És itt nem csupán az idő szubjektív érzékelésére gondolok, hanem arra is, hogy bizony vannak jó idők és vannak rosszak, örömteli és nehéz idők, sima” idők, és vannak az ember életében olyan pillanatok, amelyek kitüntetettek. 

A Bibliában sincs ez másképp. Sőt a Biblia egészen különleges módon számol be az időről, sokkal színesebben és tartalmasabban, mint azt gondolnánk. Mert meg kell különböztetnünk Isten idejét, a világ idejét és a mi időnket.

Vajon hogyan látja Isten az időt? Már az utolsó időkben van a világ? És milyen az én személyes időm? – ezekre és hasonló kérdésekre keressük a választ a mostani adásban, miközben olyan meghökkentő részletekre is kitérünk, mint hogy például tényleg van-e olyan dolog, amelyet Jézus sem tud az idővel kapcsolatban…

Hivatkozott korábbi adások és egyéb hasznos linkek:
Az Evlelkész vlog teremtésről szóló adásainak lejátszási listája itt érhető el.
Krisztus születésének körülményeiről ebben az adásban volt szó.
Az úrvacsorával foglalkozó adások listája.
Kicsoda Jézus Krisztus, az Istenember?
A keresztény nemzet mítosza című könyv bemutatóján elhangzott beszélgetés itt hallgatható újra.
A nyitott istenhitről (open theism) itt olvashatsz pár összefoglaló gondolatot.

Borítókép: Unsplash.com/Kevin et Laurianne Langlais

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4917815959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_6.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása