Kötőszó

Mindannyian érezzük, hogy nagyon nehéz korszakban élünk: még ki sem hevertük a koronavírus-járvány okozta traumákat, máris egy szomszédos ország háborús híreivel találjuk szemben magunkat. Senkinek nem könnyű ma, de a kisgyermekes szülők különösen is nagy kihívásokkal találják szemben magukat. Hogyan álljunk helyt szülőként, ha magunk is aggódunk, szorongunk a környezetünkben zajló változások miatt? Hogyan beszélgessünk gyermekeinkkel a nehézségekről anélkül, hogy túlterhelnénk őket? Hogyan lehet segítségünkre istenhitünk abban, hogy megőrizzük lelki alkalmazkodóképességünket?

Szerző: Kovács Barbara evangélikus lelkész

Szülőként biztosan feltűnt már, hogy gyerekeink olyanok, mint az érzékeny kis radarok: bármennyire is próbáljuk a legjobb arcunkat mutatni, ők pontosan felmérik valódi érzéseinket, és vissza is tükrözik őket.

Kezdd magaddal!

Bizonyára sokan tapasztaltuk már, hogy a legnagyobb kiborulásokat akkor produkálják a gyerekeink, amikor saját lelkiállapotunk is feszült, ideges. Ez fordítva is igaz: ha meg tudjuk őrizni hidegvérünket, nyugalmat és biztonságot sugárzunk, akkor a pozitív érzéseket is át tudják venni tőlünk. Minél kisebb gyerekekről van szó, annál szembetűnőbb ez a jelenség.

Persze mondani könnyű, hogyan legyünk nyugodtak, amikor nap mint nap ennyi nyugtalanító hírrel találkozunk! Agyunk ugyanis úgy működik, hogy ha ijesztő híreket hallunk, olyan hormonokat kezd termelni a testünk, amelyek stresszreakciót váltanak ki belőlünk. Ősi, túlélő agyterületünk aktiválódik ilyenkor. Szülőként még könnyebben kialakulhat a szorongás, hiszen a gyerekeinket is ösztönösen védjük. Ez a gondoskodási és védelmi ösztön nagyon erős. Ezért könnyebben megjelenik bennünk a szorongás, könnyebben termelődik bennünk ez a hormonkoktél. Ha fél órával később ismét halljuk (majdnem) ugyanazt a hírt, megint beindul ez a feszültséget okozó folyamat, még akkor is, ha ugyanarról van szó, amit már hallottunk. Szeretnénk tájékozottabbak lenni, ugyanakkor a hírek folyamatos monitorozásával épp ellenkező hatást érünk el: nemhogy biztonságra lelnénk, hanem újabb és újabb stresszreakcióra késztetjük testünket. Így egyre erősebb lesz a szorongásunk, és a gyerekeinknek is akaratlanul átadjuk.

Ezért a nulladik lépés, mielőtt a gyerekeinkkel bármiről is beszélnénk, az, hogy rendezzük saját lelkiállapotunkat.

Hasonló ez a repülőgépeken elmondott szabályhoz: mielőtt segítenénk a mellettünk ülőnek feladni az oxigénmaszkot, fontos, hogy először saját magunkra adjuk fel, hiszen addig nem tudunk segíteni másnak, amíg mi nem vagyunk jól.

• Mindenekelőtt korlátozzuk médiafogyasztásunkat! Semmiről sem fogunk lemaradni, ha naponta csak egyszer olvasunk híreket. Lehetőleg mindez ne este történjen, hiszen akkor a nyugodt pihenésünket veszélyeztetjük. Fontos, hogy semmiképp se a gyerekek jelenlétében menjen a híradó, és a háborúról szóló felnőttbeszélgetéseinket is igyekezzünk olyankorra időzíteni, amikor gyerekeink nincsenek jelen. Ezzel nem tabusítunk, hanem a gyerekeinket védjük a túl sok, felnőtteknek szóló információtól, amely bennük csak felesleges félelmeket okozna. Minél inkább ki tudjuk szűrni életükből a felnőttproblémákat, annál több felesleges stressztől óvjuk meg őket.
• Emellett figyeljünk saját jólétünkre, hogy a gyerekeink számára is a legjobbat tudjuk nyújtani. Talán evidenciának tűnhet, de figyeljünk az elegendő pihenésre, végezzünk felöltő tevékenységeket, amelyeket élvezünk, és rendszeresen tudatosítsuk magunkban, hogy miért vagyunk hálásak a jelen pillanatban: nálunk még nincsen háború, együtt vagyunk, egészségesek vagyunk, van mit ennünk, és van hol laknunk. Talán úgy tűnhet, hogy ezzel homokba dugjuk a fejünket, pedig épp ellenkezőleg: a megjósolhatatlan jövő helyetti aggódásról a jelen pillanat biztonságára helyezzük át fókuszunkat. A rendszeres imádsággal pedig letehetjük Isten elé aggodalmunkat, és az ő gondviselésébe vetett bizalommal erősíthetjük meg magunkat. Ha eddig nem volt szokás, elkezdhetünk családként is együtt imádkozni. Nem kell nagy monológokra gondolni, este a vacsoránál vagy egy meggyújtott gyertyánál közösen elmondott pár szó, amellyel kifejezzük hálánkat és Isten segítségét kérjük, sokat jelenthet a család minden tagja számára. Ha nehéz saját szavainkkal kifejezni érzéseinket, fordulhatunk a Zsoltárok könyvéhez, hiszen ezek a költemények hétköznapi emberek egyetemes tapasztalatait fogalmazzák meg. Sok zsoltárban ráismerhetünk saját érzéseinkre:

„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék? Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek. Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. ” (Zsolt 27,1–3)

Isten akarja ezt a háborút?

A nehéz témák átszövik mindennapjainkat: még a legkisebb gyerekek is találkoznak saját szintjükön a globális problémák különböző hatásaival. Ezért elkerülhetetlen, hogy beszélgessünk velük ezekről a dolgokról. A legfontosabb ugyanakkor, hogy mindig csak arra válaszoljunk, amit kérdeznek. Semmi szükség, hogy túl sok részletbe belebonyolódjunk, hiszen csak terheljük őket. A gyerekek számára a legfontosabb tudat, hogy ők jó világban élnek, amelyben a számukra fontos személyek vigyáznak rájuk. Ez adja a biztonságuk alapját, ezért igyekezzünk ezt megőrizni. Ha szóba jön, elmondhatjuk, hogy a háború rossz, hiszen emberek fájdalmat okoznak egymásnak, ugyanakkor Isten nem akarja a háborút, ő azt szeretné, ha békében élnénk egymással. Azt is hangsúlyozhatjuk, hogy a mi országunkban nincsen háború, ő biztonságban van, és mi mindent megteszünk, hogy vigyázzunk rá. Elképzelhető, hogy ennél jobban nem is érdekli majd őt a téma, de az is lehet, hogy heves reakciót, sírást, dühöt vált ki belőle, ami teljesen rendben van.

Kicsik esetében feldolgozhatjuk a nehéz érzéseket mesékkel (pl. népmesékkel vagy tündérmesékkel), hiszen azokban az ősi szimbólumok segítenek számukra megbirkózni a nehéz érzésekkel. Nagyobb gyerekeknél, kamaszoknál már elképzelhető, hogy együtt is követhetjük a híreket, és meg is beszéljük egymással. Az aktív cselekvés is segíthet a félelem oldásában, tehát a nagyobb gyerekeinkkel már közösen készíthetünk össze adományt a háborús menekülteknek, ezzel is átélhetjük, hogy még a legnehezebb helyzetekben is van lehetőségünk a cselekvésre, nem vagyunk teljesen kiszolgáltatottak, és a közöny helyett mindig választhatjuk az együttérzést.

Borítókép: Pexels.com/Matti