KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Félhet egy keresztény? – Ezt üzeni Jézus feltámadása húsvétkor

Egy újabb húsvét családlátogatás, rokonokkal való személyes találkozás, baráti összejövetel, templomi istentiszteleten való részvétel nélkül. Egy újabb rendhagyó, kivételes ünnep, amelyet átélünk. Tavaly ilyenkor azt gondoltuk, hogy a 2020-as évet megjegyezzük kivételesként amiatt, ahogyan a vírusveszély hatott életünkre. Mostanra már tudjuk – az év hátralévő részére vonatkozó legszebb reményeinkkel együtt is –, hogy 2021-et ugyanebbe a sorba kell írnunk.

Szerző: Nagy Zoltán
thanti-nguyen-u_b-esvihvs-unsplash.jpg

Ebben a különleges időben a korábbiaknál sokkal gyakrabban hangzott el a félelem szó. Nem csoda, hiszen jó ideje nem kellett háborús helyzetet megélnünk Európa ezen részén. Életünket biztonságban élhettük. Ehhez képest a világjárvány rávilágított sebezhetőségünkre, esendőségünkre. Ugyanakkor fájó, hogy a végletekig leegyszerűsödött közbeszédben a vírushelyzethez való hozzáállást is leegyszerűsítették sokan: van, aki fél, és van, aki nem. Ezt hallva mindig az az érzésem volt, mint egy kérdőív kitöltésénél, amikor megadnak három válaszlehetőséget, de az, amit én jónak, helyesnek, megfelelőnek gondolok, nincs köztük. Mostanra láthatjuk, hogy a koronavírus nem bátorságpróba. Láthatjuk, hogy hova vezet a könnyelmű, szabályokat be nem tartó viselkedés. És látnunk kell azt is, hogy nem feltétlenül az fél, aki komolyan veszi a fenyegetettséget, és tesz ellene. Nemcsak félelemből lehet cselekedni, amikor ilyen kihívások előtt állunk.

Ha a nagyheti és húsvéti eseményeket végigolvassuk, rengeteg félelemvezérelt cselekedettel találkozunk bennük. Nem csoda, hiszen életveszélyes dolog történik a nagyhéten. Már Jézus elfogásakor szembesülünk azzal, hogy a tanítványok elfutnak. A Gecsemáné-kerti jelenetnél a Júdás vezetésével megérkezők hada elijeszti a tanítványokat. El tudjuk-e képzelni azt a törést, amelyet ez a jelenet okozott a tanítványokban? Jézussal jártak, látták a csodáit, itták tanításának szavait, mint a szivacs. Forradalmian új törvényszemléletét, a korabeli vallási elittel való szembefordulását ámulva csodálták. Még úgy is, hogy folyton azt érezhették, hogy nem tudnak lépést tartani a Mesterrel. Mindig, mindenben néhány lépéssel előttük jár. Hiába beszélt nekik Jézus mindarról, aminek történnie kell, ők mégis megijednek, és elfutnak, amint Mesterüket elfogják.

Péter a főpap udvarában a felé hangzó kérdésekkor már csak halvány árnyéka annak a fogadkozó tanítványnak, aki büszkén mondja: a halálba is kész követni Mesterét. Mert amikor arról kérdezik, hogy ő is Jézussal volt-e, háromszor is megtagadja őt. Nem kérdés, hogy Péter is félt. Félt attól, hogy őt is elfogják. Talán megkínozzák, börtönbe vetik. Akár az életét is elvehetik.

A Jézust követő tömeg gyorsan eloszlott. Irodalmárokat sokféleképpen megihletett a Jézus-történet. Karinthy Frigyes Barabbás című novellája az egyik kedvencem ezek közül. Nikosz Kazantzakisz Krisztus utolsó megkísértése is érdekes kérdéseket vet fel, ha túl tudunk lépni a történetileg bizonyítható valóságtól való teljes elrugaszkodáson. Ahogyan még sokan mások e két írón kívül, mi is felvethetjük most azt a kérdést: mi lett volna, ha másképp történik minden? Mi lett volna, ha a tanítványok szívében nem félelem, hanem forradalmi tűz ég? Mi lett volna, ha mernek odamenni a főpap házához, Pilátus elé és a Golgotára mindannyian? Ha eljönnek azok, akikkel csodát tett, akiknek visszaadta a teljes életét egy-egy gyógyítás által. Ha eljön az ötezer megvendégelt is, és kiáll Jézus mellett. Ha legalább azt megmutatták volna, hogy valóban készek követni a Mestert! Ha nem féltek volna.

A legősibb evangéliumunk a Márk szerinti. Ennek a rövid befejezése szinte sokkolóan állítja elénk az első húsvét valóságát. Magdalai Mária, Mária, Jakab anyja és Salómé Jézus sírjához mennek, hogy megkenjék a testét. Ahogy a nyitott sírba belépnek, fehér ruhába öltözött ifjú közli velük: Jézus feltámadt. Parancsot ad nekik, hogy menjenek, mondják el ezt tanítványainak. És ezután következik az utolsó mondat: „Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.” (Mk 16,8) Az evangélium első kéziratai itt véget is érnek. Nincs tovább. Féltek. Ez az utolsó szó, amikor az ember találkozik a számára természetes halálon túli feltámadás tényével.

Némileg magyarázza ezt a félelmet az emmausi tanítványoknak az a mondata: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt.” (Lk 24,21) Mert a félelem egyik kiváltó oka éppen a csalódottság. Minden másképpen történik, mint gondoltuk. Vannak ideális elképzeléseink, és most nagyon távol kerültünk tőlük. Az emmausi úton a tanítványok is úgy gondolták, hogy most mindennek vége. Mert másban reménykedtek. A tavalyi évben elmaradt keresztelők, konfirmációk, esküvők érintettjei még mindig bizonytalanságban vannak, abban a félelemben, hogy semmi sem lehet úgy, ahogyan elképzelték, eltervezték, remélték.

Jézus feltámadása mégis mindent megváltoztatott. Teljesen. Mert a halál legyőzése nyomán következett a Jézushoz közeliek félelmének legyőzése. A feltámadás evangéliuma nem akadt el az asszonyok félelme miatt, hanem univerzális örömhírré lett a mindenkori emberiség számára. Péter félelmét feloldja a Mester háromszori „Szeretsz-e engem?” kérdése és annak a megbízatásnak a háromszoros kimondása, amelyet Jézus adott neki. Az összegyűlt tanítványok – bár félelmük miatt zárt ajtók mögött vannak – később már hatalmas lelkesedéssel mondják Tamásnak: „Láttuk az Urat.” Az emmausi útról azonnal visszatér Jeruzsálembe a két csalódott tanítvány, miután a kenyér megtörésében felismerik a Feltámadottat.

Mindez számunkra most egyet jelent: a feltámadott és élő Jézus legyőzi félelmeinket. A vírushelyzetben megélt életünkben fontos, hogy legyen bennünk egészséges félelemérzet, amely a helyes veszélyérzetünket kondicionálja, magunkért és másokért is felelős cselekvésre indít. De az ezen túl lévő félelmeinket – a pandémia utáni megváltozott életünk miatti félelmeket is – megváltó Urunk élő jelenlétével győzi le és változtatja az élet örömévé. Ezt az örömhírt jelzi nekünk húsvétkor az ősi hitvallásos mondat: „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!”

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7316485126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása