KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Egy covidos év eltelt, újra húsvét van – Miben reménykedhetünk?

Idén húsvétkor már közel húszezer család gyászol csak Magyarországon. A vírusszkeptikusok egyre halkabbak, az elkeseredés egyre nagyobb, miközben zokog a lelkünk. Húsvét középpontjában idén nem a fényes győzelem fog állni, hanem a reménység, hogy amikor a mi erőnk már elfogyott, Krisztus harcol értünk.

Szerző: Homoki Pál

165862794_10158038169583027_6729137495802785736_o.jpg

Egy évvel ezelőtt Most még nehéz elhinni, de mi is győztesek leszünk című írásomban azt taglaltam, milyen ünnep vár ránk a tavalyi húsvétkor. Az induló tavasz, a bontakozó élet öröme szöges ellentétben állt az akkor még újnak tűnő távolságtartással és a bezáródó templomajtókkal. Az élet, az örök élet és a győztes feltámadás ünnepének üzenete sehogyan sem illett össze azzal, hogy „visszavonulót” fújjunk. Mégis megtettük. Megtettük, mert elmagyaráztuk magunknak is, másnak is, hogy most erre van szükség. Reménykedtünk, hogy csak most az egyszer. Közben kényszerűen megtaláltuk az újdonságot a kialakulóban lévő pandémiás helyzetben, alkalmazkodtunk, és egy ideig még szórakoztató is volt másként, lassabban élni. Esténként szép volt az üres Budapest, nyugtató a csend és üdítő az összefogás. Botladozva átköltöztünk az online térbe, felértékelődött a kutyasétáltatás minden egyes perce, majd megtanultunk hazaérni pontosan este nyolcra. Lecsengett az első rohamos bevásárlási láz, több idő jutott magunkra és olyan dolgokra, amelyekre korábban talán sohasem.    

Azóta eltelt egy év.

És lélekben észrevétlenül elfogytunk. Újra húsvét van, és gyászolunk. Közel húszezer ember meghalt az országban, közel húszezer család gyászol. A vírusszkeptikusok egyre halkabbak, az elkeseredés egyre nagyobb, és mi arra készülünk, hogy ezúttal megint kényszerűen „visszavonulót” fújjunk. És közben zokog a lelkünk.

Nagyon nehéz lesz 2021 húsvétján akár az online térben, akár egy-egy hajnali, szabadtéri, illetve temetőben, biztonsági intézkedések kíséretében megtartott istentiszteleten a győzelemről, a diadalról, a feltámadásról beszélni. Nagyon nehéz lesz hallgatni és befogadni a „klasszikus” húsvéti örömhírt.  Nehéz lesz, miközben agyonnyomnak minket a ránk rakódó személyes tragédiák, és emlékezetünkbe ég az egymás után leengedett covidos koporsók rémképe. Özvegyek és árvák maradnak itt sírva, és mi vigasztalunk és vigasztaltatunk.

A beoltottak egyre magasabb számának kellene ellensúlyoznia mindezt. Ezzel szemben az egész társadalomban érezhető az életunt közöny, az erőtlenség és a terebélyesedő apátia, miközben a csendes beletörődés lassan elterülve mindent beborít. Az idei nagyhéten ezért nagypéntek tragédiáját sokkal inkább magunkénak érezzük, mint a húsvéti diadalt. 

2021 tavaszán is lesz azonban húsvét, és nekünk ebben a helyzetben is meg kell tudnunk szólalni. Húsvétkor, amelynek középpontjában bizonnyal nem a fényes győzelem és nem a diadal fog állni, hanem a remény. A reménység abban, hogy amikor a mi erőnk már elfogyott, Jézus gondoskodik rólunk, Jézus Krisztus harcol értünk. Idén ez maradt, de ez mindennél több. Fájdalmas kimondani, de úgy tűnik, egy ilyen mértékű kataklizmára van szükségünk ahhoz, hogy ne csak megszokás, gépiesen elmondott tétel legyen, hogy „Jézus Krisztus meghalt értem” vagy „Jézus meghalt, de feltámadt”, hanem át is éljük és meg is értsük, hogy milyen az, amikor értünk és helyettünk harcol Isten.

A földre rogyottak, az elesettek szemszögéből, alulról felnézve látszik igazán, milyen hatalmas is a kereszt, mekkora a nagysága, a súlya, az ereje Krisztus keresztjének, és milyen hatalmas a rajta függő alak. A földről, a porból látszik igazán, mekkora győzelmet aratott ez a Krisztus, mikor feltámadt, és végérvényesen legyőzte a halált.

Az ide húsvét egyik igéje Sámuel próféta könyvéből való, Anna hálaénekének egy részlete: „Az Úr megöl és megelevenít, letaszít a sírba, és újra felhoz onnét. Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal.” (1Sám 2,6–7) Anna, az évekig, élete döntő részében megaláztatásban élő, meddő asszony, mikor mégis megszületik a fia, elementáris erővel kiáltja, üvölti bele a világba az örök igazságot, hogy az egész világ Isten kezében van. Minden élő és élettelen, a teremtett világ, a mindenség Isten uralma alatt áll. És ez a hatalmas Isten meghallgatta és megsegítette őt. Ez tart minket is életben. Mert ez az Isten minket is meghallgat, és minket is meg fog segíteni. Elterülő apátiánk sötétszürke fátylán keresztül vakító fényesség ragyog fel: harcol értünk Isten! Ha mi kényszerűen zárunk, ő nyit felénk. Ha mi elbújunk, ő megkeres. Ha mi elfáradtunk, ő felemel.

Csak így, csak vele van reménységünk, de vele van reménységünk 2021 húsvétján is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7316483926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása