KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

5 lelkészi gondolat Trump letiltási ügyéről
Véleményplatformokról, törzsekről és politikáról

Ellentmondásos kort élünk. A globalizáció mind gazdasági-politikai, mind emberi kapcsolataink terén domináns tényező, egyúttal pedig – a legtöbb esetben politikai alapon – láthatatlan, de annál valóságosabb törésvonalak húzódnak ember és ember, csoport és csoport, párt és párt, teológia és teológia között, amelyek távolabb visznek egymástól, mint bármely interkontinentális repülőgépjárat. Az így kialakult törzseken belül vannak a „jók”, kívül a „rosszak”.

Szerző: Kovács Viktor

 charles-deluvio-9bxl-vn22do-unsplash.jpg

A legújabb casus belli, melynek kapcsán a törzsek – hívő, keresztény tagjaikkal együtt – újabb okot találtak, hogy egymásnak essenek, az USA törvényhozási épületének ostromát követő reakció a techóriások részéről. Miután Trump elnök 2021. január 6-án, vízkereszt ünnepén beszédében váltig hangoztatta, hogy a választásokat „ellopták”, és le kell számolni a gyengékkel, feltüzelt követői betörtek a Capitoliumba, és a zavargások következtében öt ember meghalt.

Ennek okán a Facebook, a Twitter, a Google, az Amazon és egy tucat további cég (időlegesen vagy végleg) letiltotta Donald Trump leköszönő amerikai elnök és fanatikus követői oldalait. Az egyik oldalon álló törzs örömujjongásban tört ki – „Itt az igazság pillanata, végre a cégek azt csinálják, ami a dolguk!” –, a másik oldal pedig rögtön elnyomást, a szólásszabadság sárba tiprását és apokalipszist kiáltott. A helyzet azonban sokkal komplikáltabb annál, hogy binárisan értelmezve bármelyik oldalnak is igaza volna.

Hogy miért a vagy-vagy, a „velünk vagy ellenünk” törzsi struktúrája dominálja a közgondolkodást és a közbeszédet, annak oka van. Mégpedig mindenekelőtt az, hogy a 21. századnak lassan a második negyedére odáig jutottunk, hogy a véleményformálók, a hangadók, az oldalak és a színek mindent mindennel összemosnak, hogy minél jobban leegyszerűsítsék a diskurzust. Abban az információdömpingben ugyanis, amelyben ma élni kényszerülünk, sem idő, sem mód, sokszor pedig még hajlandóság sincs arra, hogy az emberek átgondolják, alaposan megrágják magukban a történéseket. Azonban látnunk kell, hogy bármennyire is kényelmetlen, de például éppen Trumpnak és híveinek a közösségi médiában való letiltása nemcsak egy ügy, és nemcsak két oldal összecsapása, hanem legalább öt ügy és kismillió vélemény egy közös kupacba hordva, amely összemosások sokaságaként próbálja eltömíteni maradék, még új információt befogadni képes receptorainkat.

Íme, álljon itt a teljesség igénye és végkövetkeztetés nélkül néhány megfontolandó gondolat ezzel a konkrét esettel kapcsolatban.

  1. Donald Trumpot nem mint elnököt, hanem mint magánembert tiltották le.

Trump elnöki ciklusa elején kijelentette, hogy nem fogja használni a hivatalos elnöki Twitter-profilt, hanem továbbra is csak a sajátját. Ezt tiltották le a napokban. De ezután is bármikor használhatná – ha akarná – a hivatalos elnöki profilt, és közölhetne információkat az Amerikai Egyesült Államok még regnáló elnökeként.

  1. Pont azzal az indokkal tiltották le most Trumpot, amely miatt eddig nem tették meg.

Mivel Trump nem használta a hivatalos elnöki Twitter-fiókot, ezért az elnöksége alatt soha nem lehetett tudni, hogy az adott posztot mint magánember vagy mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke hozta nyilvánosságra. Gyűlölködő vagy nyilvánvalóan hazug kijelentései után nemegyszer azért nem tiltották le, mert magánfiókja az elnöki fiókja is egyben, és mint ilyen potenciális hivatalos forrás. Ez alkalommal pedig éppen azért tiltották le, mert hiába hivatalos forrás az elnök magánfiókja, választások utáni megnyilvánulásai mégis magánvélemények, amelyek nem tükrözik a valóságot, és nem objektív hivatalos információk. (Trump személyének ellentmondásosságáról és „keresztény” megnyilvánulásairól már megválasztása kapcsán írtam egy rövidebb publicisztikát.)

  1. A közösségi média techóriásai (akármit is állítsanak magukról) nem képviselnek semmilyen ideológiát. 

A techóriások gazdasági társaságok, amelyek jó kapitalistaként a profit maximalizálást tartják mindennél fontosabbnak. Nekik édes mindegy, hogy ki mit nyilvánul meg rajtuk. A letiltások és kizárások nem elvi vagy ideológiai alapon történnek, hanem kizárólag azt mérlegelve, hogy mivel lehet egyre több embert egyre jobban bevonni és ezzel arányosan egyre több pénzt keresni. Ha úgy látják, hogy ez konteókkal és gyűlöletbeszéddel lehetséges, akkor azt is simán engedik (ahogyan a 2016-os amerikai választási kampányban és a teljes Trump-adminisztráció keretében), ha azonban úgy látják, hogy az embereknek elegük lett ebből, és a dolog már többet visz, mint hoz, akkor simán letiltanak (mint most).
Gyönyörűen példázza ezt az Amazon, mely jó érzékkel megtalálta a piaci rést, és tárhelyet biztosított a Parler nevű oldalnak, amely kifejezetten arra lett kitalálva, hogy azok, akiket ilyen vagy olyan okokból kipenderítenek valamely közösségi médiából, szabadon gyalázkodhassak máshol. De persze később simán le is lőtte az oldalt, mikor már többet ártott a kelleténél a cégnek és a bevételnek. A profit, az profit.

  1. Éppen ezért a közösségi médiát már régen „közművesíteni” kellett volna.

El kell fogadnunk, hogy ma a Facebook, a Twitter, az Instagram, a TicToc és a többi hasonló közösségi felület ugyanolyan fontos számunkra, mint az elektromos áram és a melegvíz. Nem normális dolog, hogy a világ szellemi (és sokszor szellemtelen) megnyilvánulásainak fő helyszínei három-négy szupergazdag ember óriáscégeinek a kezében van! Nem lehet, hogy ezek a hatalmasságok a saját homokozójukként tekintsenek a 21. század agorájára! Már régen túlnőtt a magánkézben lévő céges kereteken. Pontosan olyan közműnek kellene lennie, mint a csatornának vagy a szemétszállításnak, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy jól és rendben működjön.

  1. A véleményszabadság nem egyenlő a szólásszabadsággal. 

Mindenki azt gondol, amit akar. Sőt azt mond, amit akar magánemberként például egy személyes beszélgetésben. Leegyszerűsítve ezt nevezzük véleményszabadságnak. Csakhogy ha valaki a véleményét kiteszi egy olyan platformra, ahol emberek milliói egy-két kattintással rátalálhatnak, akkor az már többet jelent, mint amit a „vélemény” klasszikus fogalmával leírhatunk. És ha mindezt olyan emberek teszik, akiknek hatalmuk van, akikre mások felnéznek, akiket adott esetben milliók követnek (ami már megint nem írható le a „követés” klasszikus fogalmával), akkor az már túlmegy a „vélemény” fogalmán. Sürgős feladat lenne fogalmi eszköztárunkat frissíteni és hozzáigazítani a 21. század viszonyaihoz…

Ezen túlmenően a szólásszabadság nem egyenlő a sajtónyilvánossághoz való joggal sem. Nem minden gondolatnak és véleménynek van helye a széles nyilvánosság előtt. A szólásszabadság nem a bárminek bármikor való hangoztatása, hanem mindig az adott személy, vélemény vagy információ és az adott helyzet szempontjából meghozandó felelős döntés. Persze hogy kinek és hogyan kell ezt a döntést meghozni, az egy újabb kérdés.

És mit kezdjen ezzel az egésszel a keresztény ember?

Mindenekelőtt kösse magát Krisztushoz. Soha nem volt akkora szükség a Krisztussal, a Csodálatos Tanácsossal (Ézs 9,5) való személyes kapcsolatra, mint ma. Folyamatosan változó világunkban, a profit- és hataloméhes új arisztokrácia árnyékában a legstabilabb alap Jézus Krisztus, aki „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). Az ő személye, tanítása ma is tájékozódási pont az egyszerre valósághajlító és zsigeri ösztöneinket kiszolgáló platformok bizonytalanságában. És éppen ez az, ami miatt tollat, akarom mondani, billentyűzetet ragadtam. Mert számomra úgy tűnik, hogy éppen ezt a krisztusi origót veszítjük el vagy talán már néhol el is vesztettük… 

A leegyszerűsített, bináris tőmondatok kora és a törzsi gondolkodás brutálisan megosztja a hívőket is. Az az érzésem, hogy a teológia csupán kullog a politika után. Párhuzamos valóságokban élünk a kereszténységen belül is a különböző oldalak és ideológiák mentén, s irántuk való vágyainkat készséggel és maradéktalanul kiszolgálják a különböző online platformok. Félreértés ne essék, még ebben a bizonytalan és a techcégek által uralt világban is lehet a hívő ember elkötelezett egyik vagy másik politikai oldal mellett. Viszont soha nem válhat érdemi kritika nélküli fanatikussá! Két ok miatt sem.

Az egyik, hogy ma a politika lényegében a hatalom megszerzésének és megtartásának művészete. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy az anyagi javak mellett a hatalom birtoklásának vágya a legfőbb dolog, amely el tudja távolítani az embert Istentől! A másik ok pedig az, hogy a kereszténység, a jézusi tanítás nem szorítható bele egyetlen politikai oldalba, ideológiába vagy pártba sem. Hívő keresztény emberként – ahogyan politikai vonatkozásban is – bizonyos dolgokban együtt tudunk működni a konzervatív-nemzeti, a szabadelvű-liberális és az eredeti értelme szerinti, szolidaritásra épülő baloldalisággal. De egyikük sem tudja megalapozni a keresztény ember identitását. Arra csak Krisztus képes és csak Krisztus hivatott.

2021 vízkeresztjére túlléptük a meggyőzés korát. Ezért én már nem próbálok meggyőzni senkit. Semmi értelme, mert a szappanbuborékkal ellentétben a véleménybuborékok olyan kemények, mint a beton. Hívő emberként egyet tudok tenni: hirdetem a Krisztust, aki képes magának egységes népet teremteni a lehető legkülönbözőbb és legvégletesebb emberekből is. Lehet, hogy nem ma, nem is holnap, de az örökkévalóságban biztosan. Ahogyan János apostol írja: „…íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak… (Jel 7,9)

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9016395652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása