Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

A keresztény ember nem balek!
A keresztény ember nem balek!

„Én nem félek semmitől, Jézus úgyis megvéd” – hallottam egy keresztény ismerősöm elsöprő erejű kijelentését, és menten el is süllyedtem szégyenemben, hogy én bizony igen. Talán rosszul csinálok valamit, vagy nem hiszek eléggé, és még csak el sem tudnám játszani ezt a fajta biztonságérzetet… Vagy…

Nemzetközi siker: Most először nyerte magyar női fotós a rangos díjat
Nemzetközi siker: Most először nyerte magyar női fotós a rangos díjat
A Soproni Líceumból indult, most a World Press Photo fődíját nyerte

Megnyílt az idei World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban és a díjazottak között látható a fődíjas felvétele, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégiumból indult Horváth Eszter fotója is, ami idén a kiállításon a környezet kategóriában kapott elismerést.

Szabad akarat vs. eleve elrendelés – 1. rész
Szabad akarat vs. eleve elrendelés – 1. rész

Az elmúlt 1500 év teológiatörténetének egyik legforróbb pontja az akarat kérdése. Egyrészről, hogy vajon az emberi akarat meddig terjed(het), és mennyire szabad, mitől szabad, mire szabad. Az érem másik oldala pedig Isten akarata. Vajon mi az Isten akarata? Meddig terjed? Milyen hatással van rám az…

(Érték)teremtés
(Érték)teremtés

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is! Kézdi Beáta

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_10.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása