Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Te is félsz a csendtől? – 3 ok, amiért nem kell!

Mindenünnen azt hallom, olvasom, hogy ez a karácsony és szilveszter más lesz, mint az eddigiek. A Covid-19 járvány miatt kénytelenek vagyunk visszavonulni otthonunkba, nem lesznek nagy találkozások, sem bulik, zajos, petárdás ünneplések. Szűk körben és csendben fogunk ünnepelni. Sokan nehezen viselik ezt a csendet. Mit kezdhetünk vele? Lehet-e valamiféle haszna?

Szerző: Balicza Iván

kristina-flour-bcjdbykwquw-unsplash.jpg

Volt egy evangélikus püspökünk a múlt század közepén, a kommunista „rendszerváltás” idején: Túróczy Zoltán. Aki belépett a dolgozószobájába, ezzel a felirattal találkozott: „Az Isten csendben, csendben, csendben lakik.” A püspök számára a csend nem volt üres, sem unalmas. Ő Isten jelenlétét élte meg benne.

A Szentírás sok helyen ír az áldott csendről mint az Istennel való találkozás helyéről:

Amikor Illés felzaklatott lélekkel menekül üldözői elől, és egy barlangban húzza meg magát, megszólítja őt Isten. Vihar, mennydörgés, földrengés zaját hallja Illés, de Isten nincs jelen ezekben a hangos természeti jelenségekben. Aztán csend lesz, és ebben a csendben egy halk és szelíd hangot hall Illés. Az Isten szól a csendben.

Életének próbáiban mondja Dávid király: Légy csendben, és várj az Úrra!”  (Zsolt 37,7)

Jóbhoz szenvedései között szól Isten: Figyelj, Jób, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek!” (Jób 33,31)

A természeténél fogva hangos Péter is megtanulja: „…a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt.” (1Pt 3,4)

Az Istennel való találkozáshoz, az imádkozáshoz csend kell. Éppen ez hiányzik nekünk, mert zajos korban élünk. Azt hisszük, hogy a csend olyan űr, melyet mindenképpen ki kell tölteni.

Bozzay Margit, a 20. század elejének elfelejtett írónője írja: „Sok ember fél a csendtől, a magánytól. Fél a tükörtől, amelyet a csend, a magány tart eléje. Mert az ember sohasem az, akinek társaságban látszik, akinek az emberek közt mutatja magát. Az ember mindig az, aki csendben, magányban… szembenéz önmagával.”

Félünk attól, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Félünk attól, hogy szembenézzünk Istennel. Ezért körülvesszük magunkat zajjal. Egyszer a buszon akaratlanul is meghallottam két idősödő ember beszélgetéséből: „Nálam mindig be van kapcsolva a rádió vagy a tévé, én nem bírom a csendet.” Igazából azt mondta: nem bírom önmagamat.

A fiatalabbak fülében ott a fülhallgató, a zene még két méterről is hallható, egyfolytában beszélünk a mobiltelefonon, csetelünk a neten. Túl sokat beszélünk, és kevés esélyt, lehetőséget adunk másoknak, Istennek. Még az imádságaink is ilyenek: beszélünk, panaszkodunk, siránkozunk, de nem tudunk csendben lenni és Istent hallgatni.

Humorosan azt mondta valaki, hogy Isten azért adott nekünk két fület és egy szájat, hogy kétszer annyit hallgassunk, mint amennyit beszélünk.

Jézus is ezt a csendet tanácsolja: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz...” (Mt 6,6)

Az ókori átlagos zsidó házak csak egyetlen lakószobából álltak, és ebből nyílt a ház egyetlen zárható helyisége, egy kis szűk, ablaktalan szobácska, a kamra (tameion). Jézus oda küld bennünket elcsendesedni, ahol a hétköznapi dolgok valósága nem zavarhat meg bennünket. Ebben a csendben vannak olyan pillanatok, amikor nincs szükségünk szavakra sem. Csak hallgatunk, Isten előtt állunk, és közben az Isten gondolatai járnak át minket. 

Túrmezei Erzsébet ír erről az Isten előtti csendről a Ha nem teszek semmit sem című versében:

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

A csendben halljuk meg Isten szavát. A csendben találunk önmagunkra. A csendben találjuk meg utunkat.

Az egyik kalkuttai gyermekotthon homlokzatán Teréz anya egyik mondása olvasható: „A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a béke.”

A nagy dolgok a csendben születnek. Szükségünk van csendre. Fordítsuk hát javunkra, hozzuk ki a pozitívumot ebből az idei kényszerű csendből! Éljük át, hogy a csendes éj ajándék is lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2916336624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

majusi_konyvakcio_kotoszo.png
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása