KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Minden keresztény zöld keresztény? (podcast)

Az Isten az embert nem önmagában „rakta le” a földre, hanem egy csodálatos rendszer részeként, amelyet természetnek nevezünk. Keresztény hívő emberként ezért sem magunkra, sem a minket körülvevő világra nem csupán úgy tekintünk, mint önálló személyekre, dolgokra, entitásokra stb., hanem úgy is, mint a teremtő Isten kreativitásának jeleire. Sőt! Egy olyan hálózat részei vagyunk, amelyben tenni is tudunk és tennünk is kell az isteni mandátum szerint (1Móz 2,15).

Szerző: Kovács Viktor

_22_podcast_hatter_kozmikus_megvaltas_zold_keresztenyseg_teremtesvedelem_2.jpg

A kereszténység központi üzenete Krisztus keresztje és megváltó munkája. De vajon kinek szól ez a megváltás? Csak az embereknek? Vajon milyen szerepe van a megváltásnak a(z emberen kívüli) teremtett világ szempontjából, és milyen szerepe van ebben az embernek? És mennyire jó szó erre a teremtésvédelem?

Beszélgetés dr. Gáncs Tamással, a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség lelkésze és a Magyarországi Evangélikus Egyház – Ararát – Teremtésvédelmi Munkacsoportjának vezetője. A téma aktualitását a teremtés hete adja, amelyet ökumenikus kezdeményezés az Isten teremtett világa iránti keresztény felelősségtudatunk erősítésére rendezik évről évre.

Az adás kedden 6:30-tól elérhető.

Hivatkozások:

Teremtés hete 

Ararát munkacsoport 

Műveld és őrizd – az evangélikus egyház teremtésvédelmi programja

Teremtő bizonytalanság

Ferenc pápa: Laudato si' enciklikája

 Kovács Viktor további érdekes tartalmait megtalálhatjátok a YouTube-on, a Spotifyon és a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3216218362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása