Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Hol találunk békességet?
Megjelent az Evangélikus Élet új száma

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel egyházunk színes, képes magazinját, és vigyék a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek egyaránt!

Szerző: Kézdi Beáta

evelet-10.jpg

Vágyni a békét

Nem sűrűn adódik úgy, hogy nemzeti ünnepünkre esik az Evangélikus Élet megjelenésének dátuma, ezért olyan jó most olvasni a címlapon: Március 15. – emlékeztet és összeköt. A forradalomra és szabadságharcra gondolva több írással is készültünk.

Fabiny Tamás elnök-püspök Égtájolója nemzeti ünnepünk egyik jelmondatából kiindulva teszi fel a mára reflektáló kérdést. Kertész Botond történész, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos főmunkatársa az 1848–49-es Magyarország háromnemzetiségű evangélikusságáról rajzol képet, emlékeztetve arra, hogy bizony nem magyarul beszélő magyarok is belegyökereztek ebbe a hazába, harcolva is érte. De Evangélikus arcképcsarnok rovatunkba sem véletlenül választottuk éppen most Mária Dorottya főhercegnőt, József nádor hithű lutheránus hitvesét.

Még a böjtben járunk, lapunk tehát – készítőinek szándéka szerint – ehhez az időszakhoz is kínál elmélyülést segítő olvasnivalót, ám bőséggel reagálunk aktuális kérdésekre, témákra is. Ilyen a Prőhle Gergely országos felügyelővel készült interjú, de szintén idesorolom beszélgetésünket az egykori budapesti főépítésszel, Schneller Istvánnal a modern szakrális építészetről. Küldetés rovatunkban Gáncs Péter, egyházunk missziói bizottságának elnöke kínál missziológiai alapvetést, a fókuszt a misszió céljára irányítva. A nemrég elhunyt Kossuth-díjas költőről-íróról, Csukás Istvánról is megemlékezünk. Talán nem is tudnánk méltóbban, mint saját, útravalóként szolgáló szavaival.

Végezetül azt az írásunkat ajánlom olvasóink figyelmébe, amely egy igen meghökkentő című filmről szól. A Mennyországnak kell lennie című mozi alapkaraktere, ahogy a szerző írja, a reményteljes várakozás, vágyakozás az Örökkévalóval való egységre, az Örökkévalóban való megnyugvásra. Ezt az egységet és békét kérem és kívánom mindnyájunknak.

Az újságot keressék az Evangélikus könyvesboltban és az evangélikus templomokban, vagy előfizethető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen, illetve digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoi ratok/digitalis oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6215526052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása