Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Elfeledkeztünk az egyedülállókról?

2020. március 15. - KötőSzó

Mit kezd az egyház azokkal, akik egyedül maradtak, vagy sosem házasodtak meg? Figyelmet fordítunk erre a csoportra is?

Szerző: Harmati Dóra

mikael-kristenson-3f4sqiums6k-unsplash.jpg

„Sokan nem élik át a szerelem, az összetartozás, az egymás melletti kitartás, a társ támogatásának, jelenlétének, feltétel nélküli elfogadásának ajándékát. Realitás, hogy sokan szenvednek a kapcsolataikban, a házasságukban, vagy kudarccal hagyták maguk mögött a »happily ever after«-nek [»boldogan éltek, míg meg nem haltak«-nak] indult történeteiket. Vannak, akik elvesztették a társukat, vannak, akik hűtlenek lettek, stb…

Az emberi kapcsolatok ezerféleképpen tudnak darabjaikra hullani, mert az egyik ember lényének töredékessége (a hibái, az önzősége, a rossz döntései, az elvárásai, az előítéletei stb.) kölcsönhatásban van a másik ember töredékességével, ami nagyon sokszor lehetetlenné teszi a kapcsolódást. A szeretet hegyeket mozgató erejének realitása mellett ez is realitás” – hívta fel a figyelmünket Molnár Lilla lelkésznő a Szélrózsa ifjúsági találkozó egyik Facebook-posztjában. 

A 2011-es népszámlálási adatok szerint evangélikus egyházunkban jóval nagyobb az egyedülállók csoportja, mint a házasoké. Többen vannak a hajadonok, nőtlenek, elváltak és özvegyek, akik egészen más problémákkal és kérdésekkel küzdenek, mint a házasok. Ezek a kérdések még azonos csoportokon belül is változnak, korosztálytól függően: nem lehet ugyanazt a lelkigyakorlatot megtartani egy tizenkilenc éves egyedülálló fiúnak, mint egy harmincas éveiben járónak.

Sokfelől hallottam, hogy a nagy népszerűségnek örvendő házasság hete mellőzöttséget ébreszt az egyedül élőkben. Persze ezt nem lehet a szervezőkre terhelni, hiszen szükséges és fontos a házasság intézményének megerősítése. Különösen a mai világban, amikor a válási ráták az egekben vannak.

Azonban vannak-e olyanok közöttünk (kinek nem inge, ne vegye magára), akik elhivatottságot éreznek arra, hogy programokat szervezzenek azok számára is, akik más életállapotban vannak? Nem kis csoportokról van szó, hanem egyházunk másik feléről. Igen, a feléről. Fogunk-e nekik heteket rendezni? Érzékeltetjük-e velük, hogy nincsenek egyedül? Tudtukra adjuk-e, hogy látjuk, halljuk őket?

Korábban írtunk már arról, hogy Isten ott van a házasságunkban is. Ugyanez igaz más életállapotokra is. Isten velünk van egyedülállóként, özvegyként, elváltként is. Velünk van, emberekkel, és nem attól teszi függővé értékességünket, hogy hány évesen házasodtunk. Isten az életünk része akar lenni, minden külső körülménytől függetlenül. Sőt, minden érdemünk hiányában, bűnös, elveszett állapotunkban mondott ránk igent. Ez az örömhír mindenkié. A mi felelősségünk pedig az, hogy lefordítsuk minden életállapotban élő ember számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr415518798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.