A napokban Fahidi Éváéknál jártunk feleségemmel. A 94 éves asszony elmondta nekünk, hogy szinte napra pontosan 75 évvel ezelőtt indult el velük, zsidó családokkal a vonat. A debreceni téglagyárnál zsúfolták be őket a marhavagonokba. Szelíden és indulat nélkül beszélt, tényszerűen idézte fel emlékeit. Elmondta, hogyan kattogtak a vonat kerekei, miként ölelték át egymás csatakos testét. Rettenetes hőség volt akkor is. A gyermekek hamar kiszáradtak.
Szerző: Fabiny Tamás
Szilágyi Domokos erdélyi író Halál árnyéka című verse jutott akkor eszembe:
nyolc ló vagy negyvennyolc ember vagy százötven deportált
százötven senki akit vár a csattogó fogú ismeretlen
százötven tikkadt torok
százötven kiszáradt gyomor
százötven őrültté borzolt idegrendszer
százötven szomjas tüdő mely öklendezi a rab levegőt
százötven elaszott hát amelyre sziszegve vár a korbács
százötven eltompult barkó amelynek kibányászták már az ólmot
százötven agyú borzadály
Fahidi Éva hetvenöt évvel a deportálás után is el tudja mondani a maga történetét. Szüleit, 11 éves húgát és minden családtagját elveszítette, ő maga is találkozott Mengelével, a halál angyalával. Pucéran és kopaszon várta sorsát. Visszaemlékezését hallva bibliai példákra gondolok. Ámósz próféta így szólaltatja meg Isten szavát: „Ünnepeiteket gyászra változtatom,/ és dalaitokat siratóénekre. / Minden derékra gyászruhát huzatok, / minden fejet kopasszá teszek (Ám 8,10). Jeremiás pedig így ír: „Igen, minden fejet kopaszra nyírnak: minden szakállt tövig levágnak; minden kézen sebek láthatók s minden csípőt szőrruha övez”(Jer 48,37).
A Káinhoz intézett kérdés újra és újra érvényes volt a történelemben: „Hol van a te testvéred?” Fájdalmasan sokan feleltek 75 évvel ezelőtt is így: „Avagy őrizője vagyok az én testvéremnek?” Sok önmagát kereszténynek valló ember is így felelt, talán dacosan, talán rémülten. Kevesen hallották meg Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész intelmét: „Csak aki a zsidókért jajszót kiált, az énekelhet gregorián dalokat.”
A holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem otromba tréfákkal, hangulatkeltéssel, kirekesztéssel. Sajnos ma is találkozni azzal, hogy valaki a keresztény szót a „nem zsidó” jegyében használja, valamint gondolataiban és szívében megfér egymás mellett az ima és a gyűlölet.
A 75 évvel ezelőtti események mellett nem mehetünk el szótlanul. A magunk bűnvallásában segíthet az azóta szentté avatott II. János Pál pápa confiteor-ja, ahogyan bocsánatot kért, ahogy ő mondta, az egyház hét fő bűnéért: a vallásháborúkért és keresztes hadjáratokért; az inkvizícióért; az egyházszakadásokért, a kiközösítésekért, a vallási türelmetlenségért; a zsidók elleni bűnökért, a múltbeli zsidóellenességért és a hallgatásért a holokauszt idején; az erőszakos hitterjesztésért, más vallásúak és más kultúrájúak emberi jogainak semmibevételéért; a keresztények bűneiért az emberi méltóság ellen, főként a nők, a rabszolgák, az etnikai kisebbségek, például a cigányság esetében; és a mulasztásokért a társadalmi igazságtalanságokkal, a szegényekkel, az elnyomottakkal és a peremre szorultakkal kapcsolatban.
A halálvonatok hetvenöt évvel ezelőtti elindulása után csak akkor énekelhetünk gregoriánt és akkor nézhetünk Fahidi Éva és egymás szemébe, ha megkövetjük az érintetteket, és megfogadjuk, hogy nem élünk vissza a keresztény névvel, és soha nem gyűlölködünk vagy uszítunk.
Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában 2019. július 7-én.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
