Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

„Arról az Istenről énekeltem, aki felemeli a megalázottakat”
„Arról az Istenről énekeltem, aki felemeli a megalázottakat”
Az exalkoholista, tetovált lelkésznő első adventje

„Az egyházi év ünneplése azt jelenti, hogy az életünk beleszövődik Jézus Krisztus történetébe olyan módon, hogy a mi saját életünknek és az ő világának az anyaga szent szövetté válik. Ez az összefonódás tette lehetővé egy újonnan kereszténnyé váló fiatal nőnek, hogy meglássa Jézust egy AIDS-ben…

A kereszténység kizárólag Jézust szolgálja
A kereszténység kizárólag Jézust szolgálja

Hitler hatalomra jutása után, 1934 májusában evangélikus, református és az uniált egyházhoz tartozó teológusok gyűltek össze Barmenben, hogy felemeljék szavukat a nemzetiszocialista ideológia ellen. A Barmeni teológiai nyilatkozat – vagy hitvallás, ahogy sokan nevezik – kiáll amellett, hogy az…

Hetven év után is: Minden ember méltósága számít
Hetven év után is: Minden ember méltósága számít

Hetven éve, 1948. december 10-én fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezete az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, ezért december 10-e az emberi jogok világnapja. Ennek alkalmából a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) arra biztatta a tagállamok globális szövetségeit, hogy erősítsék meg a nyilatkozat…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_10.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása