Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Evangélikus templomokban segíthetsz a közel-keleti keresztényeknek

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) gyűjtést hirdet Észak-Irak üldözött keresztényeinek és a közel-keleti háborúk áldozatainak október 7-én.  Az adományokat minden magyarországi evangélikus gyülekezetben át lehet adni az istentiszteleti offertórium (perselypénz) keretében, vagy átutalással is el lehet juttatni a bejegyzésben megtalálható számlaszámon.

A Magyarországi Evangélikus Egyház már tavaly is szervezett gyűjtést, melynek keretében tizenhét család részesült támogatásban a súlyos helyzetben lévő kurdisztáni régióban. Az idei gyűjtés célja, hogy még több keresztény családon segítsenek. 

Prőhle Gergely országos felügyelő a tavalyi gyűjtéskor így nyilatkozott:

„Felelős keresztyén ember nem lehet közömbös a közel-keleti térségben élő emberek, különösen az ottani keresztények sorsa iránt. A radikális iszlám szörnyű pusztítást végez, és a legrégebbi keresztény közösségek már csak nyomokban lelhetők fel az ősi vidékeken."

Az istentiszteleteken összegyűlt perselypénzt a gyülekezetek az egyházmegyéken keresztül juttatják el az MEE Országos Irodájához, ahonnan az adományokat az érintetteknek továbbítják. 

Az MEE országos gyűjtés keretében is buzdít az adakozásra: céladományaikat országszerte az evangélikus lelkészi hivatalokon keresztül személyesen vagy a 11784009-20212564-es számlaszámon közvetlenül tudják eljuttatni egyházunkhoz.

Az MEE köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik imádságaikkal és adományaikkal támogatják az üldözött keresztények megsegítését.

ke_pernyo_foto_2018-09-17_10_50_49.png

Borítókép: Fabiny Tamás püspök Irakban 2017 áprilisában. (Erről a látogatásáról az Index.hu is közölt beszámolót.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5914272593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása