Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Felnőttként vagy gyerekként jobb? - Mindent, amit a keresztségről tudni akartál!
Felnőttként vagy gyerekként jobb? - Mindent, amit a keresztségről tudni akartál!

Van, akit már újszülött vagy kisgyermek korában megkereszteltek, van, aki felnőttkorában, saját elhatározásból kéri a szentséget. Mi a közös bennük, mit jelent igazából, és miért van egyáltalán szükség a keresztségre? Ezekről beszélget ebben az adásunkban a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes…

„Majd, ha felnő, eldönti” – 6 ok, amiért mégis keresztelünk gyerekeket
„Majd, ha felnő, eldönti” – 6 ok, amiért mégis keresztelünk gyerekeket

Az utóbbi időben megint felkavarta a közéleti állóvizet az a vélemény, hogy a gyermekek megkeresztelése igencsak problémás. A mostani csörtének azonban nem teológiai, hanem jogi okai voltak. Konkrétan az a gondolat került elő, hogy a gyerekek személyiségi jogait sérti a keresztelés, hiszen azzal egy…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

kotoszo_konyv_akcio.png
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása