Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Könnyek a templompadban
Könnyek a templompadban
Balczó Mátyás publicisztikája

Jézus Krisztus által nem a tökéletességre vagyunk elhíva, hanem arra, hogy az ő végtelen hűségében megtartva tartsunk meg másokat mi is. Ezért is fontos, hogy amikor a másiknak erre van szüksége, váljunk láthatóvá, hiszen „lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra,…

Fájó kritikáról, énközlésről és a jó kimondásáról
Fájó kritikáról, énközlésről és a jó kimondásáról

Ha kritizálunk valakit, bármennyire építő szándékkal tesszük is, megtörténhet, hogy a másik meg se hallja, vagy védekezik, hárít, támad, nem fogadja el, ettől pedig a kapcsolatunk is sérülhet. Miért fáj a kritika mindig, és hogyan lehet jól, építő módon véleményt formálni, megfogalmazni az…

Keresztények és a pártpolitika
Keresztények és a pártpolitika
Lehet nyertes-nyertes játékot játszani

Az Evangélikus Élet 29–30. számában Jézus nem pártpolitikus – Keresztény közéleti felelősség evangélikus szemmel címmel Galambos Ádám osztotta meg gondolatait a keresztény ember közéletben való részvételéről és annak határairól. Üzenetének lényege, hogy a keresztény ember az evangéliumhoz hűségesen…

Milyen diploma kellene még?
Milyen diploma kellene még?

Ilyenkor, tanévkezdéskor szeretek ránézni életem Nagy Pedagógiai Térképére, hogy kicsit átgondolhassam a dolgokat nagy ívben, széles objektívvel. Jó kezdet ez a későbbi, helyben és azonnal megoldandó pedagógiai helyzetekhez becsöngetés és kicsöngetés között. Első lépésként előkeresem hát a…

Milyen országban – milyen egyházat?
Milyen országban – milyen egyházat?
Kerekasztal-beszélgetés Andorka Rudolf emlékére | EPOT 2025 #11

Egyházunk rendszerváltozás utáni első zsinatának világi elnöke Andorka Rudolf szociológus, egyetemi tanár, a közgazdaságtudományi egyetem rektora volt. Az ő nevéhez is fűződik annak a tanulmánysorozatnak az elindítása, amely Társadalmi Riport címmel évről évre leírja Magyarország gazdasági,…

Jézus nem pártpolitikus
Jézus nem pártpolitikus
Keresztény közéleti felelősség evangélikus szemmel

A keresztény hit nem magánügy, Krisztus követőinek van közéleti felelősségük is, amely az evangélium igazságának bátor és szeretetteljes képviseletére hív. Keresztényként politikai kérdésekben megnyilvánulva nem ideológiai és párthűségre, hanem evangéliumi hűségre van meghívásunk, kiállva a közjóért…

Bartimeus vagyok
Bartimeus vagyok

Tudom, hogy időnként még most is elbukom, tudom, hogy a Krisztus-követésben botladozom, de azt is tudom, hogy valójában micsoda teher volt korábban ítélkezőként élni, pusztán a saját meggyőződéseimhez igazítva meghatározni, hogy ki jó, és ki rossz ember. Mert én pontosan ilyen voltam, s mint…

Evangélikus Insta, TikTok és podcast  – de miért?
Evangélikus Insta, TikTok és podcast – de miért?
A mesterséges intelligencia és az egyház kapcsolata | EPOT 2025 #10

Sokan temetik a nyomtatott kiadványokat, de mit gondol erről egy főszerkesztő és egy könyvkiadó vezetője? Hogyan és mit olvasnak ma az evangélikusok? Hogyan erősíti az Evangélikus Élet magazin a lutheránus identitást? Tud-e jó történetet írni a mesterséges intelligencia, és mire használják az MI-t a…

Szégyenből felszabadulás
Szégyenből felszabadulás

Lassan öntött el a szégyen. Ahogy távolodtam a helyszíntől, ahogy a vérnyomásom kezdett visszaállni a normális értékre, gondolatról gondolatra erősödött bennem a felismerés: talán nem volt igazam. Eltelt még egy kis idő, aztán hazaértem, és már biztosan tudtam, hogy nem volt igazam.Szöveg és…

Új tető kellene a templomra, de miből?
Új tető kellene a templomra, de miből?
Papp Zoltán és Zászkaliczky Pál szekcióbeszélgetése | EPOT 2025 #5

Ahogyan egy háztartásban, úgy a gyülekezetben is fontos, hogy egyensúlyban legyenek a bevételek és a kiadások. „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is.” (Fil 4,12a) – olvashatjuk a Bibliában. De hogyan lehet növelni a bevételt és csökkenteni a kiadásokat? Miként lehet ösztönözni a gyülekezet…

„Krisztus a mi szemetünket takarította el”
„Krisztus a mi szemetünket takarította el”
Interjú Lukács Ádám színművésszel

Most múlt huszonnégy éves, idén végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Centrál Színházban játszik. Az egyetemen kívüli első felkérését Háy János legújabb, Passió című művének megrendezésére kapta. A szövegből egy félig szcenírozott, zeneileg erős, látványban is lenyűgöző előadás született.…

Ki épít és ki rombol a gyülekezetben?
Ki épít és ki rombol a gyülekezetben?
Gáncs Péter és Szabó Lajos előadása – EPOT 2025 #4

Hogyan tudnak a presbiterek részt venni a gyülekezet építésében? Mi az eredménye egyházunk gyülekezetplántálásának? Miért fontos, hogy a lelkész mellett legyenek gyülekezeti munkatársak? Ezekről a kérdésekről is szó esett a Gáncs Péter nyugalmazott püspök és dr. Szabó Lajos, az Evangélikus…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_37-38_3.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása