Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Zárd le a múltat! – interjú Révész Szilviával

2019. október 17. - KötőSzó

Nehéz eligazodni felgyorsult világunkban. A rengeteg kereszteződés és zsákutca mellett hordozzuk a múltunk sebeit, melyeket mások ejtettek rajtunk. Küszködünk, próbálunk megfelelni, ami átcsap néha extrém teljesítési kényszerbe. Hogyan tudjuk ebben a káoszban megtalálni a valódi identitásunkat? Révész Szilvia, négy gyermek édesanyja, kommunikációs igazgatói állását adta fel azért, hogy íróként és előadóként az országot járva beszélhessen azokról a problémákról, melyekkel maga is szembesült, és arról az Istenről, aki választ adott a kérdéseire.

Szerző: Harmati Dóra, Képek: Decmann Hanna

74214139_574157443355089_3949222931183173632_n.jpg

 Meglehetősen színes az önéletrajza: tanított iskolában magyartanárként, a családjával Mongóliába mentek misszióba, kommunikációs igazgató volt a Baptista Szeretetszolgálatnál, és most úgy jellemzi magát a honlapján, hogy Isten teljes állású kommunikációs munkatársa. Ez alatt mit kell pontosan értenünk? 

Amikor a honlap született, éppen egy nagy váltásban voltam, akkor írtam az első könyvemet, és akkor kezdtem a teljes idejű szolgálatot. Furcsa lett volna úgy aposztrofálni magam, hogy „író” vagy „előadó”. Mivel a kommunikáció világából jövök, azon gondolkodtam, hogy valójában ugyanazt fogom csinálni, amit a szeretetszolgálatnál is: emberek számára elérhetővé teszek információkat – most Isten országával kapcsolatban. Szeretném, ha minden, amit csinálok, az Isten üzenetét vagy gondolatait közvetítené, nem pedig a sajátomat. 

 

Ez nagy váltás lehetett. Egy teljes idejű munkát adott fel a teljes idejű szolgálatért. 

Sokszor úgy érezzük, hogy vannak álmaink, van egy olyan út előttünk, amin szeretnénk járni, de a rutin, a felelősség, a megszokás benne tart egy bizonyos életformában vagy életmódban. Nem mindig egyszerű váltani, én is vártam, hogy talán majd egyszer ki lesz írva az égre, hogy mit kell tennem. De szabad akaratunk van, és Isten a kezünkbe adta az életünket, hogy mivel töltjük meg azt a hetven-nyolcvan esztendőt, ami kinek-kinek adatott. Bár sokan nem értettek meg, azt mondták, hogy a legtöbb keresztény nő irigyelné ezt az állást, hiszen nagyon izgalmas munka volt a szeretetszolgálatnál dolgozni. Eseményeket szerveztünk, tartottuk a kapcsolatot a médiával, a támogatóinkkal, a társadalom minden rétegével, egészen a mélyszegénységben élőkig.

De már tizennégy-tizenöt évvel ezelőtt beszélt nekem arról Isten, hogy van egy terve az életemmel. Azonban négy gyermekünk, a férjem lelkészi szolgálata és a saját vezetői munkám mellett nem volt kapacitásom arra, hogy többet tegyek bele a szolgálatba. Ha olyan az életed, hogy ebbe is vetsz meg abba is, akkor előfordulhat, hogy a negyvenes éveidre olyan naggyá nő körülötted minden, hogy választanod kell. Már tíz éve írogattam a Family magazinba is, és a Harmat Kiadó vezetője, Herjeczki Kornél felajánlotta, hogy írjak egy könyvet. Kiszámoltam, hogy erre legközelebb tizenöt év múlva, a nyugdíjaséveimben lenne esélyem. Azonban tudtam, hogy foglalkoznom kell ezekkel a témákkal, ez az, ami örökkévaló, amire Istennek személyes kiválasztása van az én életemben. Úgy éreztem, megérett az idő arra, hogy váltsak.

 

Tovább

Biztos?

Kisfiammal voltam várandós, és a kórház folyosóján várakoztam. Egy lány állt tőlem nem messze tétován, nézegetve az ajtókra függesztett tájékoztatókat. Gondoltam, ultrahangra jött, talán majd szóba is elegyedünk. Végül tényleg megszólított, de mint kiderült, csak látszólag, szívtájék alatt volt egy az ügyünk…

Szerző: Kinyik Anita

ke_pernyo_foto_2019-03-26_9_17_56.png

Elmondta, hogy abortuszra jött, és útba igazítást kért. Tudtam, hogy a babát akarók és a babát nem akarók ugyanoda mennek, mégis megdöbbentett a kérdés. Csak annyit tudtam esetlenül dadogni: „Biztos?” Ezután már nem találkoztunk többet. Akkor és ott még sorsközösségben voltunk, a bennünk növekvő életek még üdvözölhették is egymást. Aztán az egyikükre nemet mondtak.

Azóta sokszor eszembe jutott a lány és az is, hogy talán érdemes lett volna elmeséltetni vele a történetét. Persze lehet, tapintatlanságnak élte volna meg, és sem a tér, sem az idő nem volt alkalmas akkor és ott ehhez. Azt viszont határozottan éreztem, hogy a döntésének súlyáról, következményeiről kevés fogalma lehet, merthogy látszott rajta az ilyen típusú mélyebb beszélgetések hiánya. A szeme fénytelen, a tekintete üres volt. Minden bizonnyal ő nem a jogaival tudatosan élő nő (bár nehéz elképzelni, hogy bárki is öntudatos lehet abortuszra menet), hanem egy kényszerpályára került, sodródó lélek. Nem volt választása.

Persze az én igenem is tele volt kételyekkel és félelmekkel, holott szerető családban nőttem fel, mindig megvolt a lehetőségem az ismeretbővítésre, a tanulásra, és érzelmi biztonságban készültem egy gyermek fogadására.

Tovább

Mi összetartozunk

Nem volt ünnep, egyszerű hétköznap csupán. Ott álltak a konyhában egymást átölelve. Nem vették észre, hogy titkon figyelem őket. Apám és anyám. Nem fértem közéjük. Volt egy kis irigység bennem. Van köztük valami, amiből én kimaradok. Egy titkos szövetség, amelynek én nem vagyok része. 

Szerző: Baranyayné Rohn Erzsébet

matthew-bennett-78htqvjyms4-unsplash.jpg

Szívem mélyén azóta is őrzöm ezt a meglesett pillanatot. Ma már tudom, az az irigyelt, titkos szövetség, mely kettejüket összekötötte, teremtette meg az én boldog gyermekkoromat. Az ő szoros összetartozásuk adta nekem a hétköznapok biztonságát és az ünnepnapok szépségét. Nem kellett félnem attól, hogy egyedül maradok, hogy becsapnak, és kamaszfejjel választásra kényszerítenek. Igazi fészek volt a mi otthonunk.

Amikor néhány éve láttam megöregedett, csoszogó anyámat és apámat kézen fogva sétálni, megdöbbentem. Úgy, mint gyerekkoromban, ismét csak irigykedve néztem őket. Még mindig? Ennyi év után is? Aztán hirtelen megnyugodtam, amíg ők ott vannak egymásnak, addig nem kell félnem.

Tovább

Ez lehet a felnőtté válás?

A húszas éveinkben elkerülhetetlen azon gondolkodni: mennyire vagyunk már felnőttek és mennyire gyerekek. De azt tapasztalom, hogy az évek gyarapodása nem feltétlenül jelenti a bölcsesség növekedését is. Akkor viszont mégis mit jelent felnőni? Istennel mennyiben más ez a folyamat? És tényleg igaz, hogy ő megkönnyíti az utunkat?

Szerző: Szilágyi Anna

jack-sloop-eywn81spkj8-unsplash.jpg

A munkám miatt sokat utazom Budapesten belül, és ennek két velejárója is van: van időm gondolkodni, és van lehetőségem idegenek arcát látni a tömegközlekedési eszközökön. Milyenek ezek az arcok? Legtöbbször: szomorúak. Fásultak. Magányosak. Zárkózottak. Szürkék. Idegesek. Ritkábban: mosolygósak és élénkek – de leginkább a gyerekeké ilyen. Adódik a kérdés: mindenkire ez a „sors” vár, aki felnő?

Ahogy telnek az évek, egyre inkább elveszítjük az örömünket, és csak tapossuk a napokat? Na ne már! Istennel járva ennek nem kell így lennie.


Sőt! Vele egyre nagyobb szabadságba jutunk. Vele mindenkor örülhetünk – ahogy Pál apostol írja többször a leveleiben. Istennel olyanokká válhatunk, mint a folyóvíz mellé ültetett fa: élő, erős gyökerekkel bíró, virágzó, gyümölcsöző.
Ugyanakkor, ahogy telnek az évek, arra is rá kell jönnöm: bizony a csalódások, a megtöretések, a fájdalmak, a küzdelmek elkerülhetetlenek. Igen, keresztényként is.

Jézussal élek és mégis lehetnek nagyon nehéz időszakok az életemben.

Tovább

Szerelem a Tinderen? – Az internetes társkeresés előnyei és buktatói

Az online társkeresőpiac zsúfolásig van magukat jobbnál jobbnak ígérő oldalakkal, szinte folyamatosan tűnnek fel az újabb trónkövetelők, melyek az örök szerelem ábrándjával kecsegtetnek. Ha azt hinnénk, hogy csak kevesen vágnak bele az internetes párkeresésbe, tévednünk kell: Magyarországon a legnagyobb honlapok havi milliós látogatói számmal büszkélkedhetnek. A nagy számok azonban nem mindenkinek kedveznek. Csalódásokról, önbizalom-növelésről és a keresztény társ megtalálásáról beszélgettünk szinglikkel és boldog párkapcsolatban élőkkel.

Szerző: Harmati Dóra

pratik-gupta-cnoo9zmbqrm-unsplash.jpg

„A társkeresés nem könnyű műfaj. Főleg, ha valaki már túl van az egyetemi időszakon, így kevésbé találkozik korban hozzá illő és egyedülálló, lehetséges párjelöltekkel” – meséli Balázs, aki kitartó és aktív online jelenlét után találta meg párját. „Az internetes társkeresésre szerintem eszközként érdemes tekinteni, ami segít abban, hogy olyan emberek találjanak egymásra, akik a való életben nem találkoznának, mert nincs közös pont az életükben. De ez csak egy eszköz, ami összehozza a két embert, és hogy utána milyen lesz a párkapcsolat, az már rajtuk múlik és nem a társkeresőn, ahol összejöttek.”

Vegyes tapasztalatok

Legtöbb válaszadónk a baráti körében hallott „sikersztorik” miatt regisztrált a különféle oldalakon. Azonban az ismerkedés nem mindenkinél alakul ugyanúgy, kifejezetten kellemetlen és elkeserítő tapasztalatokkal is gazdagodhatunk, melyek egy életre elvehetik a kedvünket a társkereső oldalaktól.

„Úgy gondoltam, hogy a fizetős társkereső egyfajta szűrőfunkcióval bír. Hogy aki erre áldoz, annak fontos a valódi társkeresés, és nem csak alkalmi légyottokra használja a fórumot. Naiv voltam. Egy év és öt-hat randi után lejöttem onnan” – mesélte Lilla.

„Mindenki megtalál, az is, aki elsőre, azaz kép és leírás alapján sem teszi rád azt a benyomást, ami miatt azt gondolnád, hogy szeretnéd jobban megismerni. És ez sokszor sok időt és energiát vesz el, illetve belefuthatsz elég frusztráló levelezésekbe, élményekbe.” 

Tovább

Az Úr közel

„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145,18)

Szerző: Kodácsy Tamás

joshua-earle-ice_bo2vws-unsplash.jpg


A közelség nemcsak térbeli vagy időbeli kis távolságot jelentett a bibliai korban, hanem spirituális értelemben az Istennel való szoros kapcsolatra is használták a kifejezést. „Közeliek” voltak a kultikusan tiszta, fogyatkozás nélküli papok, akik szolgálatukban közeledhettek Isten szentségéhez (3Móz 21,21–23). A közeledés a teremtettség keretén belül lelki és testi törekvés volt az isteni tisztaságra, tökéletességre. „Közeledőnek” nevezték az újonnan megtért, prozelitává lett pogányt vagy a kumráni közösségben a belépőt. Ma is használjuk azt a kifejezést, amikor valaki ott van a tűz közelében, ami azt jelenti, hogy hozzáfér a fontos, másoknak elérhetetlen információkhoz.

Amikor teremtésvédelemről beszélünk, mindenki ugyanolyan közel van a tűzhöz, és mindenki ugyanúgy tisztában lehet azzal, hogyan tesszük tönkre a teremtett világot, és hogyan zsákmányoljuk ki ahelyett, hogy Isten megbízásából felelősen gondoskodnánk és irányítanánk. Sőt ez mindenhol nyilvánvalóvá lett, akár a tenger fenekére, akár a szirtek csúcsaira megyünk.

Tovább

Van-e helye a Parlamentben az imádságnak és a hitnek?

A múlt héten röppent fel a hír, hogy 2019. szeptember 21-én, szombaton hatszáz gyermek vett részt egy közös szentmisén a Szent István-bazilikában, majd Soltész Miklós államtitkár meghívására átvonultak a Parlamentbe, ahol együtt imádkoztak a kereszténységért, a nemzetért és annak vezetőiért. Mindez annak keretében történt, hogy egy katolikus gyermekmisszió újraindulásának tizedik évfordulóját ünnepli.

Szerző: ifj. Prózsa István

7mfccyjwqkyf16ejgs.jpeg

Az esemény hamarosan felháborodott válaszokra talált, elsősorban a balliberális ellenzéki szereplők, illetve médiumok irányából. Volt olyan kisebb lap, mely például egyenesen perverziónak nevezte az eseményt, de a nagyobb, mértékadónak számító 444 is azt sugallta, hogy egy ilyen rendezvény a '30-as éveket idézi, így nem szabadna, hogy helye legyen a 21. században.

Különböző közéleti személyiségek is megszólaltak, a két legmarkánsabb vélemény egyikét Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő fogalmazta meg, aki nemes egyszerűséggel istenkáromlásnak nevezte a Parlamentben történő imádkozást, kitérve arra, hogy szerinte a hit és annak megvallása is magánügy, s hogy a Parlamentben nincs helye imának.  A másik Sermer Ádámnak, a liberálisok nemrég visszalépett budapesti főpolgármester-jelöltjének a tollából származik, aki Facebook-oldalán írta ki magából felháborodását. Meglátása, hogy azonkívül, hogy az esemény politikai marketingfogás, azért problematikus, mert szerinte a Parlamentben nem szabadna, hogy helye legyen az egyházaknak és szimbólumaiknak (külön kiemelve említi a kereszt szimbólumát), ahogy egyébként a szekularizáció jegyében azt is ki kéne mondani, hogy „az egyházaknak az állam és így az állami intézmények közelében sincs helye”. Sőt, szerinte csak ott van helye az imának, ahol a gyónásnak is – vagyis a templom falain belül.

Vajon kinek van igaza? Helye van-e a Parlamentben az imádságnak vagy sem? Helyes-e az, ha az állam és az egyház egymással kapcsolatban van, és együttműködik – s ha igen, mit jelenthet ez az együttműködés? Lehet-e a hit magánügy, és be kell-e zárjuk kereszténységünket és imáinkat a templomfalak mögé? Cikkünkben ezeket a kérdéseket járjuk körbe a Biblia szavait, valamint az erre épülő keresztény tanításokat megvizsgálva.

Az állampolgár kötelességei, avagy helyes-e a kereszténységért, nemzetünkért és annak vezetőiért imádkozni?

A gyermekek imádkozása kapcsán a kritikusok egyik legfőbb kifogása volt, hogy az „állampártért”, az ország vezetőiért is imádkoztak a gyermekek. Sokszor találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy a kritikus hangok minden olyan jellegű imádságot, melyet országunk vezetőiért intéznek Istenhez, szervilizmusnak, mi több, istenkáromlásnak, istentelen cselekedetnek tekintenek. De vajon tényleg igaz-e ez?

A Szentírásban megtaláljuk a választ, mégpedig 1Tim 2,1–4-ben: Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” Hogy miért is fontos az, hogy a vezetőkhöz, a felettes hatalomhoz pozitívan álljunk hozzá, értük könyörögve és nekik engedelmeskedve, arra pedig Róm 13,1-ben találjuk meg a választ: „…mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Ha tehát a keresztény tanítást nézzük, akkor igenis helyes hozzáállás az, ha imádkozunk nem csupán a hitünkért és a nemzetünkért, de az országunk vezetőiért is, akiket valójában Isten rendelt fölénk, meghatározott céllal. Nem igaz tehát az, amit keresztényellenes, sőt ateista emberek sugallanak: hogy nem volna szabad a vezetőkért imádkoznunk, mert az istenkáromlás. Nem, nem az. Hanem keresztényi kötelesség. Minden vezetőért – nem csak a jókért.

Kevesen tudják, de Pál apostol a leveleit és az abban található fenti igeszakaszokat Néró császár uralma idején írta. Az akkori uralkodó őrült, önistenítő pszichopata volt, aki végül Pált is kivégeztette – és az apostol mégis arra hív, hogy imádkozzanak érte a hívők. Mert ő az uralkodó. Mert bár nem tudja, de a hatalma Istentől jön, és őelőtte kell elszámolnia, hogy azt hogyan használta fel. Mert Isten irgalma és kegyelme a leggonoszabb embert is szentté tudja formálni.

A vezetőinkért való imádság tehát távolról sem blaszfémia – hanem egyenesen kötelesség. Mindegy, hogy épp ki a vezető. Mindegy, hogy mennyire szimpatikus vagy antipatikus. Mindegy, hogy mennyire tartjuk helyesnek azt az utat, melyen az országunkat vezetik. Imádkoznunk kell értük. Mindegy, hogy mit próbálnak eladni nekünk a kereszténység nevében olyan emberek, akik templomba legfeljebb évente párszor tévednek – akkor is csak turistaként.

Az, hogy a hatszáz gyermek a nemzet vezetőiért is imádkozott, biblikus és Isten előtt kedves – keresztényként tehát mindenképpen örülnünk kell ennek. Ugyanakkor más kérdés, hogy ennek az imádságnak van-e helye a Parlament falain belül.

Tovább

Damaszkuszi félfordulat

Vajon lesz-e valódi pálfordulat a környezettudatosság útján?

Kezdetét vette a teremtés hete, melynek 2019-es témája a hála és felelősség, valamint a biológiai és ökológiai diverzitás védelme. A téma aktuálisabb, mint valaha, és nem is éri meglepetésként az embert, hiszen az elmúlt évben fokozottan feléledt a társadalomban a környezettudatosság utáni érdeklődés. Azonban ez sokaknál inkább pánikérzettel társul, mintsem tenni akarással. Vajon hajlandók vagyunk belátni saját felelősségünket és valóban a tettek mezejére lépni, vagy hagyjuk, hogy félelemeink megbénítsanak, és a közönyösség, esetleg a látszatmegoldások felé indulunk? Képesek vagyunk teljes fordulatot venni, ami kényelmetlenséggel és lemondásokkal is jár? Vagy elengedjük a fülünk mellett a sürgető üzenetet?

Szerző: Harmati Dóra, Antal Bálint

 brian-yurasits-y8k-dmpnwni-unsplash.jpg

 

Nem Gréta kezdte, maximum csak tudatosította…

Műanyagmentes július, klímasztrájk, csomagolásmentes üzletek és fém vizespalackok. A környezettudatosság trendibb, mint valaha. Számos cég ki is használja a piaci rést, gyorsan reagál a növekvő igényekre: sorra jelennek meg a többször használatos fülpiszkálók, komposztálható szivacsok és bambusz fogkefék. A túlburjánzó növekedésből származó problémák felismerése azonban közel ötven éve megtörtént már. Az első tudományos összefoglaló könyv, D. H. Meadows – D.L. Meadows – J. Randers – W. W. Behrens: A növekedés határai 1972-ben jelent meg, és tudományos kutatások és klímakonferenciák sorát indította el, melyek rendre nagyobb eredmények, változások nélkül záródtak. Az egy helyben toporgást jól mutatja, hogy D. Meadows – D. Meadows – J. Randers A növekedés határai – Harminc év múltán című, 2002-ben megjelent kiadványa arra a következtetésre jut, hogy az eredeti kutatáshoz képest nem történtek érdemi változások (a mostani, New York-i klímacsúcs is összességében elégtelen vállalásokkal zárult). Az azóta megjelent kutatások nemkülönben folyamatosan alátámasztják az 1972-ben kiadott jelentésben foglaltakat, sőt úgy tűnik, hogy a folyamatok gyorsabbak, mint amilyennek őket korábban előrejelezték.

Tudományos körökben az sem képezi vita tárgyát, hogy bár a probléma a visszacsatolási mechanizmusok miatt rendkívül komplex (ahogy azt a fenti, 2008-as [!] videó is mutatja), az éghajlatváltozást alapvetően mégis az emberi tevékenység okozza.

Az egyetlen újdonság vele kapcsolatban talán csak annyi, hogy elkezdtünk róla beszélni. Végeláthatatlan sorokat lehet megtölteni a hőhullámok és helyi katasztrófák felsorolásával. S mivel az érezhető negatív hatások miatt elkezdtünk félni, egyfajta látszólagos érdeklődést kezdünk tanúsítani a téma iránt. Úgy tűnik, hogy egyre többen vagyunk a Damaszkuszba vezető úton: megvan a felismerés és a szándék, de azért teljes hátraarcot venni valahogy még sincs kedvünk. Helyette félünk, szorongunk, és idegesen nyomogatjuk a pánikgombot, félmegoldásokat szajkózunk, és egyéni felelősségünket firtatjuk.

Tovább

Jézus téged is hív, akár a mobiltelefonodon is

„Jézus téged is hív, de nem mobiltelefonon. Templomba lépés előtt a mobiltelefont kérjük kikapcsolni!” – olvasható több templom bejáratánál. Szellemes és érthető ez a felszólítás. Valóban zavaró, ha ima vagy igehirdetés alatt megszólal egy telefon, akár többször is. Talán a legkínosabb, ha a lelkész Luther-kabát alatti zsebében. Ez velem is megtörtént…

Szerző: Szeverényi János

robin-worrall-fpt10lxk0cg-unsplash_1.jpg


Egyszer körben ültünk egy belmissziói bibliaórán az országos irodában. Csendes imaközösség közben egy néni telefonja elkezdett zenélni. Idős testvérünk annyira zavarba jött, hogy eldobta mobilját. Mivel a csukott szemek ilyenkor kinyílnak, egy ügyes atyafi futballkapust megszégyenítő mozdulattal elkapta a repülő tárgyat.


A technika sok esetben okoz zavart egy keresztyén alkalmon, amikor nem szól a mikrofon, vagy túlságosan is hangos. Engem leginkább az zavar, ha a kezdési idő után, a gyülekezet előtt próbálják beállítani a laptopot, projektort vagy a hangerősítést. Ilyenkor magamban arra gondolok, hogy Jézusnak, Pálnak vagy Luthernek elég jól ment a szolgálat az ilyen „kütyük” nélkül is.

Az internet, mobiltelefon számos gondot okoz a házasságban, a családban, az iskolában, az egyházban. De sohasem az eszközzel van a gond, hanem az emberrel, aki ezeket használja.

Tovább

„Nagyon sok félelmük van az embereknek” – interjú Molnár Lillával

Kétévente rendezik meg a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozót, mely a fiatalságon túl minden korosztályt egyaránt megmozgat. A Szélrózsa legizgalmasabb eleme a mindent átfogó mottó és igei háttér, melyre különböző módokon a találkozó összes programja és áhítata épít. A 2020-as Szélrózsa mottója kiválasztásának okairól és jelentéséről Molnár Lilla lelkésznőt kérdezte a Szélrózsatalálkozó.hu. A beszélgetést részletekben közöljük.

Szerző: KötőSzó

 ml.jpg

Milyen mottót választott a Tízek, a Szélrózsa szervezőcsapata a 2020-as gyulai Szélrózsára?

A jövő nyári Szélrózsa találkozó mottója a 2Tim 1,7 alapján: „Nem a félelem lelkét kaptuk”.

Miért emellett döntöttetek? 

A Szélrózsa célja mindig is az volt, hogy minél többeket minél szélesebb körben megszólítson valami olyan üzenettel, mely elgondolkoztatja, feltölti és biztatja az embereket – a következő Szélrózsáig. Idén a javaslatok közül ez a bátorítás lett a befutó.

Hogyan történik a téma-, illetve mottóválasztás a szervezési folyamatban? Idén volt valami változás a korábbi évekhez képest? 

A Szélrózsa szervezése sokrétű feladat, vannak, akik több találkozón keresztül részt vesznek a kitalálásban, megvalósításban, de gyakran cserélődnek is a személyek a különböző szervezői posztokon. Én a büki találkozó szervezésében kaptam meg a teológiai háttér koordinálásának feladatát. Ez azt jelentette, hogy a szervezőcsapat az én mottó- és témaötleteimből választotta ki azt, amely szerintük a legjobb és legalkalmasabb a találkozó vezérfonalának, tematikájának. A büki Szélrózsa előtt ez nagyon jól működött, sok ötletem volt, és a többiek viszonylag egységesen és gyorsan rezonáltak a „Mégis”-re. Akkor nagyon hamar egyértelművé vált, hogy ezzel a témával indulunk.

Idén egy kicsit máshogyan alakult a helyzet. Időben is később indult a szervezés, és bár a feladatom ugyanaz volt, az ötleteim mégsem voltak valami átütők. A 2Tim 1,7 igeszakaszt („Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”) egy nagyon kedves barátom javaslatára válogattam be a sorba, és hamar eldöntötte a Tízek, hogy ez egy fontos üzenet, ezt szeretnénk témaként kibontani a Szélrózsán, de jó, ütős mottónk nem volt. Sokat gondolkodtunk ezután, már nem csak én, hanem mindenki a Tízekben, és végül úgy döntöttünk, hogy egy hosszabb, csavar nélküli, tisztán és egyszerűen operáló jelmondatunk lesz. Így lett a „Nem a félelem lelkét kaptuk”, mely sokakban felidézheti a '98-as bodajki találkozó jelmondatát („Nem a meghátrálás emberei vagyunk”), mégis azt gondoljuk, hogy eléggé gazdag és hangsúlyos ez a mottó a 2Tim 1,7-tel ahhoz, hogy körüljárjuk, foglalkozzunk vele.

Tartalmilag hogyan körvonalazódik ez az igei háttér? 

Azt sokan érezzük, hogy nagyon sok félelmük van az embereknek, mindannyian félünk vagy szorongunk bizonyos dolgoktól, jelenségektől. A félelmeink jelen lehetnek a magánéletünkben, de kihívást jelenthetnek közösségek számára is.

Félhetünk feladatoktól, élethelyzetektől, de ugyanúgy félhetünk a minket körülvevő élővilág, ezzel együtt a saját sorsunk alakulásától is. Szeretnénk a bennünk lévő félelmekre reflektálni a különböző generációk nyelvén és élethelyzeteiben, és szeretnénk körbejárni a „Ne félj!” időtlen, biblikus bátorításának rétegeit az erő, a szeretet és a józanság fogalmainak tükrében.

Az interjú folytatása itt olvasható el.

Kép: szelrozsatalalkozo.hu