Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Konfirmáció – Kódolt kudarcként?

2019. szeptember 17. - KötőSzó

A cím nem alliterációs játék. A téma sem játék. Egy gyülekezeti tag érdeklődött lelkészénél egy tavaly konfirmált kislány után, akit azóta sem látott a templomban. A lelkész – húszegynéhány konfirmációval a háta mögött – ingerült keserűséggel válaszolt: „Tudhatja maga is, hogy a gyerekek kikonfirmálnak!” – A kérdező lefagyott, mint egy számítógép.

Szerző: Göllner Pál

25-1.jpg

Vajon ennyivel el van intézve a dolog? Miért nem vizsgáljuk az okokat, hogy próbáljunk változtatni a fájdalmas gyakorlaton? Mert ez nem egy objektív, megváltoztathatatlan kényszerűség! Hogyha ennyire ismert és szomorú a helyzet, akkor miért hagyja ennyiben egyházunk?

Még egy példa. Egy nagypapa (megpróbált nyugalmazott lelkész) részt vett unokája konfirmációján. A végén így fogalmazott: „A gyerekekkel megutáltatjuk Isten dolgait a mechanikus kátéanyag leadásával és számonkérésével. Írhattam volna úgy is, hogy nem szerettetik meg.” Igen, ez is kérdés. Hogyan szerettethetjük meg gyermekeinkkel – nem is a kátét, hanem – az Urat? A példák nem a negatívumok kaján kiemelésére vannak, hanem a probléma láttatására. Magam is szomorúan látom, hogy egy helyben járunk. Vannak ugyan helyenként érdekes próbálkozások, de nem érzem a „gyökérkezelést”.

A konfirmáció csúcsa, amikor a fiatalok „megvallják hitüket”. A hit fogalmát nem analizálom. Nézzük inkább a gyakorlati vetületét. Ha valaki Krisztus megváltói munkájába kapaszkodik (azaz hisz), akkor miért hagyja el a gyülekezetet? Ha sarkosan nézzük, akkor az is feltűnhet, hogy a gyerekek túlnyomó része (no jó, nem kis hányada) a konfirmáció előtt sem aktív látogatója a gyülekezetnek (tudok az iskolai hittanról is, amely kicsit árnyalja a képet). Tehát előélet nélkül várunk utóéletet.

Tovább

Egy dal, mely megdönthetetlenül vezeti a keresztény toplistákat

Lauren Daigle You Say című számával hirtelen robbant be a köztudatba, meghódítva vele nemcsak a keresztény, hanem a populárisabb zenei világot is. Egyedülálló módon, 59 hete tartja első helyét a Billboard keresztény zenei toplistáján, megjelenése után a lemezeladási toplistán a harmadik helyet érte el, szorosan Paul McCartney és Eminem mögött. A You Say egy Isten és ember kapcsolatáról szóló őszinte, megható alkotás.

Összeállította: Harmati Dóra

lauren.png

 

Tovább

A legőszintébb film az abortuszról – Filmajánló

Hogy lesz egy abortuszklinika vezetőjéből életvédő példakép, aktivista és egy nonprofit lelkigondozó szervezet vezetője? Az amerikai Abby Johnson életéről szóló film kasszasikerként robbant be az Egyesült Államokban 2019 márciusában, és már a nyitó hétvégéjén visszahozta a gyártására fordított 6 millió dolláros összeget, így a Pure Flix stúdió legjobban indító filmje lett az Isten nem halott 1. és 2. után. Mivel az Unplanned megjelenését több botrány is kísérte – a film Twitter-fiókját minden magyarázat nélkül blokkolták –, ezért nem csoda, ha ezek a hírek még nagyobb érdeklődést váltottak ki a közönségből és köztük belőlem is. Filmajánlónkat olvashatják.

Szerző: Harmati Dóra

scn_166-63.jpg

Az Unplanned egy abortuszklinika vezetőjének, Abby Johnsonnak az életéről szól, aki nyolc éven keresztül dolgozott a Planned Parenthood egyik texasi klinikáján. Saját bevallása szerint ez idő alatt huszonkétezer nőnek segített, hogy abortuszra menjen.

A film egy sokkoló jelenettel kezdődik: Abbyt a klinikán először hívják be egy abortuszhoz segédkezni, melynek során ultrahangon végigkövetheti az egész procedúrát – ahogyan a nézők is. A jelenet azonnal képes elvenni a gyengébb idegzetű nézők kedvét a folytatástól, és persze meg is fogalmazódik a kérdés: vajon ez a film csak sokkoló jelenetekkel fogja alátámasztani az álláspontját?

Továbbhaladva Abby főiskolás éveitől érkezünk el a nyitójelenetig, alaposan körbejárva a főhősben lejátszódó lélektani folyamatokat, melyek ahhoz a drámai naphoz vezettek.

Tovább

Mit jelent a tanítványság, és miért van szüksége rá a kereszténységnek?

„És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek” – olvashatjuk 2Tim 2,2-ben Pál Timóteushoz intézett szavait. Az átadás sokféleképpen történhet: az egyéni beszélgetésektől kezdve a bibliaórákon át a gyermekeknek tartott vasárnapi foglalkozásokig. Keresztényként fontos, hogy továbbörökítsük azt, amit az igehirdetésben hallottunk, amiben minket is megerősítettek, azt a krisztusi üzenetet, amely mellett elkötelezett, felnőtt döntést hoztunk. A Timóteus Társaság az ige alapján kifejezetten fontosnak tartja a keresztények felkészítését arra, hogy ők is aktív részesei legyenek a missziói munkának. Hogy mit is jelent ez pontosan a gyakorlatban, arról főállású szolgálókat kérdeztünk.

Összeállította: Harmati Dóra

priscilla-du-preez-5s07z1h2ee8-unsplash.jpg

A Timóteus Társaság keresztény ismeretterjesztő szervezet, amely különböző programokat, eszközöket és stratégiákat dolgozott ki annak érdekében, hogy az ifjúság és a velük foglalkozó szakemberek számára értékes és gyakorlati segítséget nyújtson. Munkájukban szorosan együtt dolgoznak magyarországi történelmi egyházakkal, civil szervezetekkel és helyi közösségekkel. A Timóteus Társaság a CCCI (Campus Crusade for Christ International) nemzetközi missziós szervezet magyarországi tagszervezete, melyet 1951-ben dr. Bill Bright alapított. Jelenleg valamivel több mint huszonötezer teljes idejű munkatárssal százkilencvenegy országban végzik missziójukat, huszonkilenc különféle szolgálati területet ölelve fel a diákok felé végzett missziótól a sportolókon, a katonákon, az üzletembereken, családokon keresztül egészen a lelkipásztorokig.

„A tanítványozás számomra azt jelenti, hogy egy vagy több Krisztus-követővel haladunk együtt előre a megszentelődés útján” – meséli Pecsenka Lilla, aki főállású szolgálóként dolgozik a Timóteus Társaságban. „A Bibliából azt látjuk, hogy Jézus ezt a modellt adta a tanítványainak: arra hívta őket, hogy kövessék, és tanuljanak tőle, majd pedig kiküldte őket azzal a paranccsal, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet. Az első keresztények is ezt csinálták (Pál leveleiből sokat megtudhatunk erről), és emiatt vagyunk mi itt. Úgy gondolom, hogy minden hívő életében fontos, hogy legyen egy »Pál«, egy nála érettebb hívő, aki már egy kicsit előrébb tart a megszentelődés útján, és egy »Timóteus«, egy nála hitben fiatalabb, akinek továbbadhatja mindazt, amit tanult, és aki szintén keres magának egy »Timóteust«. Az ilyenfajta kapcsolatok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy – az ige által és a Szentlélek erejéből – egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá formálódjunk.”

Néző Sándor 2007-ben találkozott a Timóteus Társasággal a jogi egyetem gólyatáborában. „Valószínűtlen hely Isten hívásával szembesülni! – meséli. – Később, azon az őszön első kézből megtapasztaltam, milyen tanítványnak lenni, és önkéntesként mindig ott voltak az életemben a Pálok, Barnabások és Timóteusok.” Sándor a jogi pálya helyett a szolgálatot választotta: 2015 óta főállásban dolgozik a Timóteus Társaságban, ahol középiskolásokkal foglalkozik.

Sándor szerint a fenti ige azt jelenti, hogy az életének része három embertípus: „Pál”, „Timóteus” és „Barnabás”. „»Pál« az a valaki, aki segít a hitben növekedni. Akihez mehetek a kérdéseimmel, aki biztat, hogy ismerjem meg Isten igéjét, aki együtt imádkozik velem, aki felteszi a kérdéseit, hogy építsen, aki példát mutat a szolgálatban és az evangélium továbbadásában. Ennek a valakinek nincs szüksége formális címre vagy felhatalmazásra. Ő a saját Istennel járását adja tovább, nem mintha ő már »megérkezett« volna, csak úgy, mint aki kicsivel régebb óta jár ugyanazon az úton. Ennek az idősebb testvérnek nincs szüksége más konkrét szerepre, de azért lehet neki: egy lelkész vagy más hivatásos szolgáló, egy bibliaóra vezetője, egy szülő, egy tanár, egy edző, csoport- vagy osztálytárs vagy felsőbb éves stb. Ezerféle kapcsolata lehet egyébként a tanítványaival, de nem ezek miatt, hanem Isten közvetlenül mindenkinek szóló hívása miatt (pl. Mt 28,18–20) lép be az életembe, és lemodellezi a tanítványnevelés folyamatát, hogy aztán én is továbbadhassam ezt valakiknek. Ezek a valakik számomra a »Timóteusok«, akiknek a fenti kapcsolatban én vagyok a »Pál«. Akikkel együtt járok a tanítványság útján, ők pedig a »Barnabások«. Ők azok, akikkel közösen nézünk szembe a kihívásokkal, birkózunk meg kérdésekkel, élünk meg helyzeteket. Egy csoport, akikkel Jézus tanítványai vagyunk. A közösségnek óriási ereje van, és az az ideális, ha több ilyen »Barnabással« vállvetve éljük meg a lelki növekedést. Ez egy nagyon rövid magyarázat, és hogy a gyakorlatban hogyan valósul meg, az kultúrától és élethelyzettől függően sokféle lehet. Három dolgot hangsúlyoznék benne, ami nem kihagyható: az Isten igéje, a személyes kapcsolat és a közös szolgálat.”

Sándor szerint a kereszténység szempontjából a tanítványság témája nem megkerülhető. „Az én meggyőződésem szerint ez eszméletlenül fontos! A korai keresztények egyszerűen tanítványoknak nevezték magukat. A szó változott, az elhívás ugyanaz. Jézus minden követője Jézus tanítványa, ami semmit nem vesz el abból a parancsból, hogy érettebb testvérek tanítványai legyünk, és mi magunk is tanítványokat neveljünk fiatalabb hívőkből. Sőt inkább aláhúzza ezt az elhívásunkat.”

Tovább

Hogyan lehet az embernek Istennel kapcsolata?

Manapság igen kevesen imádkoznak, mert nem is akarnak és nem is tudnak imádkozni. Ennek „természetes” okai vannak. Némelyek nem is hiszik, hogy van Isten, mások csupán bizonytalanok: miért is szólítanák meg őt? A templomba járó emberek között is kevesen vannak, akik naponként komoly, bensőséges imádságban beszélnek Istennel. Az imádságot nevezhetnénk a hatalmas, világteremtő Isten és teremtménye közötti kommunikációnak. Szerintem a hívő keresztyén az, aki beszélő viszonyban van Istenével. Ennek viszont  megvannak a feltételei mindkét fél részéről csakúgy, mint az emberek között, létre kell jönnie a kapcsolatnak.

Szerző: Ittzés István

aaron-burden-4ewwsxadhe4-unsplash.jpg

A kapcsolatnak viszont vannak akadályai, például technikai akadályok. Pár száz éve elképzelhetetlen volt az, ami ma valóság, hogy akár telefonon vagy az interneten keresztül pillanatok alatt felvehetem a kapcsolatot a másik kontinensen élő emberrel vagy akár a Marson működő robottal.

A gyerekek a hittanórán feltették a kérdést: Ha az Isten a mennyben van, és én este a szobámban imádkozom, hogyan hallhatja meg, amit mondok? – teljesen jogos kérdés.  

Pünkösdkor Jézusért kitöltetett a Szentlélek (Isten Lelke, Szelleme, aki isteni személy) minden Jézus Krisztushoz megtért ember szívébe. Mivel Szellem, ezért képes mindenütt jelen lenni, ahogyan a levegő átöleli az egész földet. Ezért akárhol van az ember, mindenütt megszólíthatja Istent, ha ennek egyéb akadályai nincsenek. Mert vannak lelki akadályok: mindenekelőtt az ismeretlenség, helytelen istenismeret, bizalmatlanság, érdektelenség, ellenszenv, harag  és így tovább. Nagyon furcsa, de az emberek többsége nem tagadja Isten létét, hanem haragszik rá. Isten oldaláról is vannak akadályok. Isten nem szenvedheti a mi gonoszságainkat, hitetlenségünket: „Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől…” (Ézs 59,1–2)

Isten is haragszik az emberre és az ember is Istenre, így természetesen nincs és nem is lehet kapcsolat. A megszakadt kapcsolatot úgy lehet helyreállítani, ha a szakadás okát eltávolítjuk.

Isten és népe kapcsolatát a Biblia a házassághoz hasonlítja. Ha vétkezik a férj a felesége ellen vagy fordítva, megszakad a szeretetkapcsolat. A megsértett szívet a fájdalom, a harag, sőt akár a gyűlölet mardossa. Rendezni csak úgy lehet, ha a vétkes fél őszintén megbánja, bocsánatot kér és kap. Ha ez nem történik meg, a házasság zátonyra fut, és a csodálatos szerelem helyét a konok szembenállás foglalja el, melybe  belehal a szerelem és akár a házasság is. Isten és az ember kapcsolatában hasonlóképpen. Milyen szépségesen szép az, amikor van bocsánat, helyreáll a kapcsolat és ismét lángol a szerelem. Jézus Krisztus azért jött, hogy helyreállítsa az Isten és ember megszakadt kapcsolatát úgy, hogy magára vette a bűneimet, és elszenvedte helyettem a halálos büntetést. Vajon az ilyen Istent nem lehet szeretni?

Tovább

Lekéstünk a fiatalok megszólításáról?

Szeptember 4–6. között tartották a Budapest Forum for Christian Communicators konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A számos előadás közül kifejezetten nagy érdeklődés övezte azt a kerekasztal-beszélgetést, melynek keretében a fiatalság megszólításáról diskuráltak magyar és külföldi egyházi személyek, köztük Böjte Csaba ferences szerzetes. Lehetetlen küldetésnek tűnik a mai, változó kommunikációs térben megtalálni a hangot a fiatalsággal, vagy túlmisztifikáljuk a kérdést? Beszámolónkat olvashatják.

Szerző: Harmati Dóra

anthony-ginsbrook-hr6dzqnlzhw-unsplash.jpg

„Isten nem ment nyugdíjba, biztos, hogy munkálkodik” – jelentette ki Böjte Csaba testvér a beszélgetés során. A ferences szerzetes mellett a disputában részt vett Bese Gergő római katolikus pap, tanár, a 777 blog szerkesztője, Anthony Ridge-Newman, a Liverpool Hope University tanára, Rifat M. Bader jordániai pap, diplomata és publicista, valamint Michael Williams indiai újságíró, tanár.

A különféle kulturális és felekezeti háttérből érkező felek egyhangúlag ecsetelték a digitális tér fiatalokra gyakorolt jelentékeny hatásait. Rifat M. Bader felhívta a figyelmet arra, hogy két különféle terepen mozgunk. Bár az egyházi iskolákban keresztény alapokon oktatnak, mégsem ez az út vezet a fiatalokhoz, akik inkább a közösségi médiában élik az életüket. A jordániai pap egyébként aktívan jelen van ezeken a felületeken, kommunikál a fiatalokkal, elérhető számukra, barátjukként tekintenek rá. Számára ez akkor vált kézzelfoghatóvá, amikor születésnapján az internetes köszöntéseket túlnyomórészt a fiataloktól kapta.

Bese Gergő papi hivatása mellett pedagógusként is rálátással rendelkezik a helyzet komplexitására. Becslése szerint diákjai átlagosan napi négy-öt órát töltenek az online térben, ahol a történések kapcsán nem feltétlenül tesznek fel kérdéseket maguknak, nagy bizalommal és hiszékenységgel állnak az őket ilyen módon érő információkhoz.

„Ha mi nem vagyunk fék, tükör a fiatalok számára, akkor egy igencsak zűrös generáció fog fölnőni a szemünk láttára” – fogalmazott a római katolikus pap.

Tovább

Isten igéje örökké megmarad – Harminc évvel ezelőtt indult újra a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium

Harminc évvel ezelőtt, 1989. szeptember 2-án megrendítő esemény részesei voltunk Budapesten: újra tanévnyitó istentiszteletet és ünnepséget tarthattunk a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Magam boldogan kezdtem akkor ott a hitoktatói munkát. A több Nobel-díjast is felnevelt híres „Fasor” 37 éves kényszerszünet után nyithatta meg kapuit. A kommunizmus alatt egyedül az evangélikus egyháznak nem maradt iskolája, ezért aligha csoda, hogy arra a közel négy évtizedre, mint a pusztai vándorlás idejére emlékezünk. Nem voltunk szabadok, ráadásul a Vörös-tengeren is át kellett kelni…

Szerző: Fabiny Tamás

 69295654_372339496766869_3991229944721047552_n.jpg

Aztán megtörtént a csoda. Ha a Kánaán még nem is érkezett el, újra imádság, ének és egészséges gyermekzsivaj töltötte be az épületet, amelyet a száműzetés idején egy állami intézmény bitorolt. Egyházunk illetékesei és a Gyapay Gábor igazgató úr vezetésével felállt tantestület méltó módon rendezte be újra az épületet. Ennek keretében természetesen eltávolítottak egy kommunista csillaggal dekorált márványtáblát is, mely arról tanúskodott, hogy a Tanácsköztársaság idején az épületben állomásozott a Vörös Őrség főparancsnoksága. Tény és való, hogy abban a gyászos százharminchárom napban a Fasort rapid módon államosították: az igazgatót felmentették, és helyére egy jó elvtársat ültettek, aki a tanulókat arra biztatta, hogy adott esetben jelentsék fel tanáraikat. Nem volt kérdés, hogy a vallásoktatást megszüntetik, hiszen a kommün alatt bevezették az Országos Vallásügyi Likvidáló Bizottság tevékenységét. 1919 áprilisa végétől már ilyen torz módon sem folyt a tanítás, a fasori gimnázium épületét ugyanis laktanyának rendezte be a Vörös Hadsereg. A padokat a padlásra hordták, a felszereléseket összezsúfolták a szertárakban. A Vörös Őrség főparancsnoka az akkor huszonhét éves Rákosi Mátyás volt. Nos, ezeknek a gyalázatos – éppen száz évvel ezelőtti – eseményeknek állított emléket 1960-ban az épület akkori gazdája. Nem csoda, hogy ez a márványtábla 1989-ben lekerült az aula faláról. 

20190823_212822.jpg

Tovább

Nem az útjelző tábla a fontos, hanem hogy merre irányít bennünket

„Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között.” (Mt 13,31–32)

Kondor Péter igehirdetése elhangzott a Deák téri evangélikus templomban a 2019. június 3. és 9. között rendezett 30. budapesti Bach-héten.

jens-johnsson-36a3u4_uuhy-unsplash.jpg

A Bach-hét sorozatában a mai estén a növekedés a témánk, a Krisztusban való hit ajándéka. Hogyha a mustármag szót halljuk vagy olvassuk a Szentírásban, akkor rögtön eszünkbe jut néhány fejezettel későbbről Jézus szava, mely egészen lélegzetelállító: „minden lehetséges a hívőnek” (Mk 9,23; Károli-ford.), valamint: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, […] semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mt 17,20; Károli-ford.), majd illusztrálja, hogy mi minden volna lehetséges. Hegyeket mozgató erőről beszél. 

Micsoda ígéret, felhatalmazás és micsoda hatalom! Micsoda ajándék és lehetőség a hit! Arra utal Jézusnak ez a szava, hogy a hit Istennek az erőit realizálja az életünkben azáltal, hogy az ember önmagát eszközül adja oda az Istennek. Azért, hogy megvalósuljanak és működjenek, hassanak rajta keresztül az erők, mert a hit által, a hiten keresztül működik és hat Istennek az ereje ma is.

Tehát nem a maga erejével cselekszi a hit a csodákat, amelyek ott vannak az életünkben, hanem a hit kapcsolatba hoz bennünket azzal az Istennel, aki előtt semmi sem lehetetlen. Tehát soha nem a hit vagy a mi hitünk a nagy és az erős, hanem az az Isten, akiben hiszünk, akire a hitünkkel tekintünk. Az Isten a nagy és az erős és a mindenható, ezért hasonlítja Jézus éppen a mustármaghoz a hitet, melyről azt mondja: a legkisebb a magvak között. De mégis elég arra, hogy rajta keresztül megvalósuljon az Isten hatalma.

Nem azon van a hangsúly, hogy nagy vagy erős legyen a hitünk, hanem azon, hogy mint mag élő legyen.

Tovább

Mutasd a logód, megmondom, ki vagy

Mindannyian naponta találkozunk – akár az utcán és a kedvenc boltunkban is – a legkülönfélébb vállalkozások cégjelvényeivel, emblémáival, ma divatos szóval logóival. De nem ismeretlenek ezek az egyedítő, megkülönböztető grafikák egyházunkban sem. Sőt arculati szempontból igencsak mozgalmas ez az év az evangélikus egyházban: nemrégiben új logót kapott a gyülekezetimunkatárs-képzés és a Pesti Egyházmegye, a harmincéves fennállását ünneplő Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a Mevisz pedig megújította korábban használt arculatát. Ezek apropóján összegyűjtöttük a főbb evangélikus logókat, és szakembereket kérdeztünk a logók és arculatok általános céljairól, feladatairól.

Szerző: A.B.

ke_pernyo_foto_202019-08-28_20-_207_47_47.png

A Déli Egyházkerület gyülekezeti elnökségeinek ez év március 23-i konferenciáján Hajdú Tibor püspöki titkár, kommunikációs munkatárs a logók kialakulásáról és szerepéről a következőképpen fogalmazott előadásában: „Ősidőktől kezdve szüksége van az embernek arra, hogy identitását, egy adott csoporthoz való tartozását látható formában kifejezze. Ez akár élet-halál kérdése is lehetett régen, hiszen egy ókori csatában például alapvető fontossága volt annak, hogy egyszerűen és gyorsan meg lehessen különböztetni a barátot az ellenségtől. Üzleti szempontból is szükségessé vált már a kora középkorban egy kocsma vagy egy patkolókovács számára, hogy cégére egyértelművé tegye a potenciális vevők számára, hogy milyen portékát hol kaphat meg. Agyunk alapvető funkciói az eltelt századok, sőt ezredévek során nem változtak: egyszerűen és gyorsan felismerni a számunkra fontos dolgokat, például százharminccal haladva az autópályán időben meglátni a nekünk vonzó kagylós vagy elefántos benzinkutat. A logó, ez az egyszerűségében bonyolult, meghatározott üzenet kifejezésére használt kép »kifelé« és »befelé« is hat: egy cég, egy intézmény, egy kisebb-nagyobb csoport »arca«, olyan eszköz, amely – jól megtervezve és tudatosan használva – képes érzelmi, sőt akár fizikai reakciót is kiváltani. Emellett egy adott közösség önazonosságát is erősíti, egyfajta kohéziós erő a csoportban.”

 

Akár egy vállalat


A céghez való hűség érzésének, a lojalitásnak az erősítése a vásárlókban, ügyfelekben, az egyedi azonosítás és az üzenet hatékony közvetítése a célja a vállalatoknak is. Arculati szempontból az egyházat úgy kell kezelni, mint egy sok leányvállalattal rendelkező nagy céget, amely több országban, azokon belül is több városban képviselteti magát – fejtette ki Pete Dóra, aki többek között egyházunk ez évi egyszázalékos kampányának grafikusa volt.

Úgy szoktak felépíteni egy vállalati nagyarculatot, hogy van egy úgynevezett „umbrella” (esernyő) márka, amely a legátfogóbb üzenetet hordozza; esetünkben (legtávolabbról indulva) ez lehetne az evangélikus egyház. Ez alá tagozódnak be először az országok, majd ezután jönnek a helyi gyülekezetek, egyházi kötődésű sportcsapatok, idősek otthonai, iskolák, óvodák, kiadók, folyóiratok, zenekarok, találkozók, ifik, és így tovább.

A rendszerezés többnyire a gyakorlatban is működik egyházunkban: egy evangélikus gyülekezeti tag az alkalmak során találkozik a Luther-rózsával, a Magyarországi Evangélikus Egyháznak az e betűt tartalmazó logójával, továbbá kerületi, megyei, gyülekezeti, egyéb intézményi logókkal, sőt akár események is kaphatnak logót.

Talán olykor soknak tűnik ennyi különféle „cégjel”, a csökkenő egyházi lélekszám mellett főleg, ugyanakkor célja és mondanivalója mindegyiknek van. Haba Gábor kommunikációs és marketingszakember, az Újpesti Evangélikus Egyházközség felügyelője szerint a legtöbb esetben felfedezhetők közös vonások az intézmények, gyülekezetek arculatai között: hol a Luther-rózsa jelenik meg itt is, ott is, hol maga az „evangélikus” szó, vagy akár mindkettő is jelen lehet. Hasonlóan a nagyvállalatokhoz – mondja a szakember –, kiemelten fontos, hogy az evangélikus közösséghez tartozó minden egység arculata kapcsolatban álljon a központi arculattal.

Tovább

Hát ilyen egy hajléktalan temetése

Péntek reggel van. Nemigen akaródzik kikászálódni az ágyból. Tudom, hogy fel kéne kelnem, tudom, hogy fontos… Vagyis sejtem, de még nem tudom, mennyire.

Szerző: Kunszabó Eszter

chirag-k-pg2jm-pmvws-unsplash.jpg

Egy részem tudja, hogy nagyon megbánnám, ha nem mennék el. A másik részem csak azt tudja, hogy nem aludt eleget, hogy a temető nagyon messze van, és úgy gondolja, hogy igazából annyira mégsem fontos. Hiszen mennyire voltam az élete része? Igen, minden hétköznapját a nappali melegedő intézményében tengette, és mikor ott voltam, nagyokat köszöntünk egymásnak, majd néhány szóban elmondtuk, hogy vagyunk… Úgy heti kétszer-háromszor. De nem barátok, inkább köszönőpajtások voltunk.

Mégis nagyon a szívemhez nőtt. Ki tudja, miért… Hiszen első ránézésre nem volt egy bizalomgerjesztő figura. Alacsony volt, és ahogy erőt vett rajta a betegség, egyre vékonyabb. Az orra rosszul forrt össze a ki tudja, hány törés után. Mélyen ülő szemein pedig alig látott ki a nagy táskáktól, melyek alul-felül körbevették. Fogai nemigen voltak. Megmaradt kevéske haja örökké lófarokba fogva. És persze alkoholista volt, masszívan. Néha részegen jött le, olyankor vagy kiabált, vagy sírt, vagy nekiállt szájharmonikázni, vagy csak úgy létezett.

Józanul mindig nagyon kedves volt, szeretett minket. Mi is őt. És őt bizony nem sokan szerették a földön töltött ötvenvalahány éve alatt. Anyja elhagyta, aztán a nevelőapja verte, és a többi… Igazából tipikus eset ez az övéi között. De a lelke valahogy mégis megmaradt tisztának, ezt sehogy se tudta kiölni belőle a sok szenvedés.

Mindez végigfut az agyamon, és érzem, el kell mennem erre a temetésre.

Tovább