Kötőszó

Lehet emberség az embertelenségben, békesség a háborúságban, együttérzés a ridegségben, szeretet a szeretetlenségben.

Szöveg: Homoki Pál soltvadkerti evangélikus lelkész

Karácsonyeste volt, 1917 karácsonya. A francia futóárkok tele voltak kimerült emberekkel. Könnyű hópelyhek szálldostak. Egy rekedt hang hallatszott: „Teljes készültség! Nemsokára kezdjük!” Az emberek felálltak. Nem panaszkodtak, de közben visszaemlékeztek más karácsonyokra, amikor otthon voltak szeretteikkel békességben. Újra szólt az előbbi hang: „Még öt perc van hátra.” A katonák feltűzték a szuronyokat, megmarkolták puskáikat, és vártak a parancsra. Azután megtörtént. A feszült éjszaka nyugalmát férfiak hangja törte meg, akik németül énekeltek. A franciák elsápadtak. Az ének egyre hangosabb lett. Üzenete, mely minden nyelven megindító, tele volt vigasszal a megviselt és kimerült katonák számára: „Csendes éj! Tiszta, szent éj! Mindenek álma mély. Halld a mennyei halleluját, néked hirdeti drága szavát: Krisztus megszületett…” Itt-ott az emberek leeresztették fegyvereiket, remegő ajkakkal ismerték fel az éneket. Azután kiadták a parancsot: „Támadás! Vive la France!” Egyetlen ember sem indult el. Csak halk zokogás volt a válasz. A parancsnok elámult. Felkészült, hogy még egyszer kiadja a parancsot, de megtorpant; az ének hangja az ő füléhez is elért. Leeresztette kardját, és halkan megszólalt: „Jól van, fiúk, nincs támadás ma éjszaka. Énekeljünk mi is!”

J. W. Halliday elbeszélése a bő egy évszázaddal ezelőtt történteket szólaltatja meg, és hirdeti, hogy lehet emberség az embertelenségben, békesség a háborúságban, együttérzés a ridegségben, szeretet a szeretetlenségben. Lehet, mert Krisztus megszületett. Franciahonban és Németországban 1917-ben, és Oroszországban, Ukrajnában vagy épp Magyarországon úgyszintén, 2022-ben. Krisztus megszületett. Beleszületett a mi sokszor kínlódó, háborúsággal teljes, acsarkodó és veszekedő embervilágunkba. Beleszületett, hogy meggyógyítsa. Meggyógyítsa családjainkat, szűkebb vagy tágabb emberközösségeinket, kiengesztelje egymással az embereket és a népeket, és békességet hozzon. Ő képes rá. Ez a reménységünk az idei karácsonykor, amikor talán szerényebb lesz az ünnepünk, amikor egy-másfél fokkal hűvösebb lesz a nappaliban, amikor valószínűleg rövidebb lesz a menüsor, de nekünk még lesz mit ennünk, és lesz hol melegednünk. Ahol háború van, ahol szegénység van, ott mindez csak vágyálom marad.

Az idei karácsony éppen ezért legyen egymást segítő, egymásért terhet vállaló, összetartó ünnep. Könyörülettel és jó szívvel kell figyelnünk a rászorulókra, akkor is, ha mi magunk sem dúskálunk. És imádkoznunk kell, mégpedig sokat. Nemcsak magunkért, nemcsak a szűkebb vagy tágabb környezetünkért, hanem magáért a világért, a békességért, könyörületes, jó szívért és magáért az emberiségért. Mert láthatóan mi, emberek sokszor képesek vagyunk mindent elrontani.

Mégis, karácsonykor a meghitt, meleg, sütemény- és fenyőillatú ünnep hangulatán túl annak örülünk, hogy minket, a mindent elrontani képes embereket annyira szeret az Isten, hogy egyetlen Fiát küldi el hozzánk.

Felfoghatatlan. Páratlan. Érthetetlen. Isten mégis megteszi. Mert szeret.

Erről a szeretetéről tanúskodik az idei karácsony igéje, legyen reménységünk az ősi angyali szózat: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,10–11)

Van remény, mert az Isten szeret!