Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Mi a baj a keresztény jobb- és baloldallal?

Minden ember tagja a társadalomnak, és akár akarja, akár nem – bár maga is enyhíthet rajta, de – hatással van az életére, ami a „közösben” történik. A hívő ember sem kivétel ezalól. A társadalmi folyamatok, helyzetek, állapotok hatással vannak a hitünkre, és – reménység szerint – a hitünk is hatással van a társadalmi létünkre s talán magára a társadalomra is. Éppen ezért természetszerű, hogy hit és politika összekapcsolódik. És igen, már hallom is lelki füleimmel, hogy sokan, ha fel nem is kiáltanak, de vesznek egy mélyebb levegőt: „Már megint politizál az egyház!”

Szerző: Kovács Viktor ajkai evangélikus lelkész

 religion-politics.jpg

Igen, az egyház politizálni akar, hiszen mit is jelent a politika szó? A polisz görög fogalomból származik, és tágabban városi, települési, állami, közösségi ügyet jelent: azt, hogy foglalkozom az engem körülvevő közösség dolgaival. Ez miért lenne rossz dolog? Sőt az egyháznak politizálnia kell, hiszen még a Babiloni Birodalomba deportált Izraelnek is ezt mondta az Úr: „Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová fogságba vitettelek titeket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jólétetek is!” (Jer 29,7) Hogyne lenne igaz ez arra a helyre, amelyet otthonunknak, hazánknak tartunk, nevezünk?

A probléma ott kezdődik, amikor az egyház „pártos” politikát kezd folytatni. Azaz nem az egész városnak, országnak, közösségnek a jólétén fáradozik, hanem annak egy darabját, részét tartja magáénak, és azért dolgozik. Amikor pedig elkezdünk olyanokat mondani, sőt létrehozni, mint keresztény jobb- és baloldal, azzal óhatatlanul szakadékot hozunk létre a társadalomban, és feldaraboljuk az egyházat, jóllehet enélkül is éppen eléggé szét van esve.

És ha ezt még jobban lebontjuk, és elkezdünk olyan fogalmakat használni a teológiai, lelkiségi, hitbeli irányokra, mint konzervatív, liberális, nemzeti, szocialista stb., akkor teljes lesz a káosz, hiszen ezeket a fogalmakat mindenki érteni véli, de a legritkább esetben úgy, ahogyan „szótári jelentésükben” értendők, hanem inkább mindazokkal a rárakódott jelentéstartalmakkal és pavlovi reflexekkel, amelyek a legtöbb esetben nem a jobb megértést, hanem inkább érzelmi indulatokat váltanak ki. És az már csak hab a tortán, hogy ráadásul ahányan vagyunk, annyifélét gondolunk ezekről az irányokról, oldalakról.

A mostani adásban 3 + 1 olyan problémát vetünk fel, amely igen nagy gondot okoz a hit, az egyház és a politika túlzott összecsúszásából adódóan mind az egyén, mind pedig egy egyházi közösség életében: 

  1. Politikatudományi fogalmakkal írunk le teológiai/lelkiségi irányokat.
  2. Rossz „szemüveget” kap a teológia és a hívő ember.
  3. Akadályozza az evangéliumot.
  4. Miért nem létezhet keresztény jobb- és baloldal?

 

Hivatkozott adások:
Öt ok, amiért fogy az egyház
Egyház a rendszerváltásban, rendszerváltás az egyházban
Keresztények, menjetek és válasszatok!
Terminátor és Golgota – Egyház és állam 2. – Lutheren innen és túl
Gregory A. Boyd: A keresztény nemzet mítosza – Könyvbemutató beszélgetés

 Borítókép: Neighborhood Church.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1317838191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

fuszal_a_folyoban_honap_konyve.jpg
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása