Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Segítő kezek

Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is!

Kézdi Beáta

alvin-mahmudov-rgauysta0ni-unsplash.jpg

„Jézus Krisztus mondja: »…aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…« (Jn 6,37) Soha nem volt még ennyire szívbe markoló az év igéje számomra. Sok más lelkésszel ellentétben én még nem beszéltem róla ebben az évben, pedig év elején szokás… Úgy tűnik, most jött el az ideje. Nem véletlen…” – írja Horváth-Csitári Boglárka a Küldetés rovatban olvasható írásában, melynek fókuszában az ukrán háború elől menekülők megsegítése és a krisztusi cselekvő szeretet áll.

Végtelenül szomorú, hogy még mindig meghatározzák mindennapjainkat a szomszédunkban zajló harcok. Az Evangélikus Diakónia országos szinten több intézménnyel és gyülekezettel működik együtt a háború miatt otthonaikat elhagyni kényszerülők ellátásában, ugyanakkor számos egyházközség önállóan is kiveszi a részét a menekülőknek való segítségnyújtásból. Ezekről a szolgálatokról is beszámolunk mostani lapszámunkban, hiszen továbbra is szükség van a rászorulók támogatására és a békéért való imáinkra egyaránt.

Március 21. az egyszülős családok világnapja. Megrázó adat, hogy közel egymillió embert érint ez a létforma ma Magyarországon. A világnap alkalmából ellátogattunk az egyházunk Üllői úti országos központjának szomszédságában található Egyszülős Központba, ahol az alapítót, Nagy Annát kérdeztük megbélyegzésről és elfogadásról – mert, mint mondja, fontos tisztázni: az egyszülős lét nem értékrend kérdése.

Végezetül, de nem utolsósorban a Csermely Péter hálózatkutatóval, akadémikussal készült interjúkötetet ajánlom figyelmükbe. A Mennyei hálózatban két hívő ember izgalmas párbeszéde, mondhatni, hitvitája is, így azoknak is ajánlom, akik még útkeresők, és nem mindig a hagyományos válaszokat keresik, de azoknak is, akik megerősítésre vagy friss gondolatokra szomjaznak a hitéletükben.

b1_2022_11-12_1.jpg

Fizessetek elő az újságra a kiado@lutheran.hu email címen, vagy digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.

Borítókép: Unsplash.com/Alvin Mahmud

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6917789214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

fuszal_a_folyoban_honap_konyve.jpg
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása