Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Békét és reménységet

Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is!

Kézdi Beáta

awmleer-6xczimmkngq-unsplash.jpg

Sokunk imáiban helyet kap mostanában kérésként a címként olvasható két fogalom, amelyet Tolcsvay László és Bródy János dalából kölcsönöztem. Amikor ezt a lapszámot a nyomdába küldjük – március 4. délutánján –, már és még háború dúl a szomszédos Ukrajnában. Mi, evangélikusok pedig nem tehetünk mást, mint hogy imádkozunk és cselekszünk, teljes szívünkből és kereteinkhez mérten. Mostani magazinszámunkban éppen ezért riportban mutatjuk be, milyen módokon segítettek már evangélikus testvéreink Ukrajnában és a határon innen. És arra is felhívjuk a figyelmet, hogy milyen további lehetőségek vannak még a támogatásra.

Böjtben járunk. „Mi, evangélikusok az egyén belátására, felelősségére bízzuk, hogy miként éli meg a böjtjét. Tanácsokat, útmutatást azért tudunk adni. A legfontosabb pont az, hogy tudd, mire jó, ha böjtölsz” – olvashatjuk Hegedűs Attila megfontolandó gondolatait az ifjúsági rovat aktuális cikkében, amelyet kortól függetlenül ajánlok.

Traumából élet születik című interjúnkban Horváth-Csitári Boglárkát kérdezzük a mentális egészségről, krízishelyzetekről, kísérésről. A pestszentimrei evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember a segítségkérés fontosságáról, a lelki kiegyensúlyozottság alappilléreiről és az érdekérvényesítés helyetti „életérvényesítésről” beszélt lapunknak.

„A biztatás és az örömhír hangja mindenkihez el kell, hogy jusson. Abban kell láthatóvá válnunk, hogy rajtunk keresztül is felfedezhető legyen a krisztusi szeretet” – vallja Tóth Melinda Anna lelkésznő. Az Ózd–Putnoki Társult Evangélikus Egyházközség mindennapjaiban megjelenik az általa képviselt szellemiség. Riportunkban arról írunk, miként zajlik az evangélikus közösségépítés a hajdani vaskohók városában.

b1_22-03-13.jpg

Fizessetek elő az újságra a kiado@lutheran.hu email címen, vagy digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.

Borítókép: Unsplash.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7317777064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

fuszal_a_folyoban_honap_konyve.jpg
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása