Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Lyukas zászlók üzenete

Nemzeti tudatunkban az 1956-os forradalom és szabadságharc a heroikus küzdelem, a magyar néplélekben rendre jelen lévő önsorsrontó tragédia, az évszázados szabadságvágy és egy jobb és őszintébb világ utáni áhítozás különleges és szent találkozása.

Szerző: Homoki Pál, evangélikus lelkész

fortepan_39909_fortepan_nagy_gyula_netre.jpg

A történelem tanúsága szerint mi, magyarok minden évszázadban legalább egyszer felkelünk, és csatába indulunk a szabadságunkért. Így volt ez 1956. október 23-án is.

A tények és a történelmi környezet ismert. A Time magazin címlapján szereplő „pesti srác” felszedte barátaival a kockaköveket, szerzett magának egy „dobtárast”, és azt mondta: „Elég!” Elég a rettegésből, az éjszaka közepén az ablak alatt megálló autókból, a börtönök mélyén nyomtalanul eltűnő édesapákból, a hamis vádakból, a rendszeridegenek megbélyegzéséből, a hús- és kenyérhiányból, zsarnokságból és hazugságból. És ha le is verték, és a szovjet csizmák nyomán elégtételt is vettek rajta a hóhérok, a világ más lett, minden más lett ’56 után.

Egyházunk életében is meghatározóak voltak ezek a napok. Lehetőséget teremtettek a megtisztulásra, a Krisztus előtt való megállásra, a bűnbocsánatra, a pillanatnyi új kezdetre. Scholz László így írt ’56-ban Egyházunk mai helyzete és lelkészi feladataink című előterjesztésében: „Legelébb is bűnbánatot kell tennünk. Mi, magyar evangélikus lelkészek az elmúlt esztendőkben nem vállaltuk a Jézus Krisztus keresztjét! Meg kell vallanunk ezt Isten előtt, önmagunk előtt, egyházunk előtt, a világ evangélikus keresztyénsége előtt. Nagy többségünkben nem vállaltuk a keresztet. Csak kevesen akadtak közöttünk, akik életük kockáztatásával is tanúbizonyságot tettek az igazságról. Csak kevesen, akik készek voltak javaikat, otthonukat, hivatásukat is feláldozni, ha üt számukra a kritikus óra.”

De ugyanez a hang, szellemi és lelki nagyság sugárzik Keken Andrásnak az Együtt az ország népével című, az Evangélikus Élet 1956. november 4-i számában megjelent vezércikkéből: „…az elfojtott igazság kitört a kényszer rettenetes börtönéből, az ország népe megszólalt, olyan erővel, olyan tiszta hanggal, olyan egyértelműen, olyan politikai bölcsességgel, olyan bátorsággal, hogy ezt a megszólalást egyszerűen nem lehet meg nem hallgatni, nem lehet beszennyezni semmiféle rágalommal, hanem a szabad, független, demokratikus Magyarország politikai fundamentumának kell tekinteni.”

Messze a teljesség igénye nélkül, de nekünk, evangélikusoknak is van kire, kikre emlékeznünk. Ordass helytállása, Maléter vére, Balikó kitartása… a halálos ítéletek elől a templomokban, az orgonák mélyén rejtegetett emberek és a dunyhákba varrt forradalmi zászlók a kitartó és hitvalló kereszténység igaz példái.

A kitartáson túl azonban mit jelent a mai kor emberének ’56 hagyatéka? Mit mond ma nekünk, mire ösztönöz az ikonikus lyukas zászlók képe?

Az egyén felelősségére. Van kor, amikor az emberi gonoszság és zsarnokság hatványozottan jelentkezik, és van, amikor kevésbé, de minden időben ellene kell állnunk. A lyukas zászlók arra figyelmeztetik a mai kor emberét, hogy jól táplált, kényelmes nyugalmából, ha kell, a jelenben és a jövőben is bármikor fel kell állnia. Merjünk szólni, merjünk változtatni, merjünk reformálni, ha kell. Személyes életünkben és a közéletben egyaránt.

Az ’56-os forradalmi zászló lényege, hogy eltávolították belőle azt, ami az utálat tárgya volt. Kivágták, kitépték belőle azt, ami rossz. Eltávolították belőle a kommunista címert, amely egyet jelentett a Rákosi-kor elnyomásával, a padlássöprések, az ávós verőlegények, a kényszerű beszolgáltatások, az ablak alatt megálló nagy fekete autók rémképeivel. A tátongó lyuk helyére pedig milliók lelkében odakerült a népszuverenitás és a szabadságvágy, a Krisztushoz tartozás felvállalható öröme és mindaz, ami addig tiltva volt.

Hatvanöt évvel később, globális szövetségi rendszerek tagjaként, Istennek hála, hosszú ideje tartó békeidőben itt, Európa szívében nekünk, a kései utódoknak nem kell megküzdenünk megszálló idegen hatalmakkal. De az egyén felelősségét nekünk is hordoznunk kell. Felelősséget az önsorsrontás ellen, a gyűlölködés ellen, a testvért testvér ellen uszító közbeszéd ellen. Felelősséget a pusztuló természeti környezetünk megóvásáért. Felelősséget a társadalmi szakadékok felszámolásáért, a mértéktelen pazarlás és harácsolás visszaszorításáért.

Ki kell vágnunk mindazt, ami diaboloszi módon összezavar, és megpróbál elválasztani Krisztus megvallásától, az így támadó űrbe pedig oda kell helyeznünk a példamutató krisztusi szeretet cselekedeteit. A békesség munkálását, az evangélium átadásának örömét az alázat, a megbocsátás és az imádság eszközeivel. Ez a mi „forradalmi” feladatunk. A múltban, a jelenben és a jövőben, mindenkor.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3316731982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása