Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Exkluzív interjú a Lutheránus Világszövetség első női főtitkárával
Ezt üzeni Anne Burghardt észt lelkész a magyar evangélikusságnak

Néhány héttel ezelőtt a száznegyvennyolc tagegyházat számláló Lutheránus Világszövetség új főtitkárt választott Anne Burghardt személyében. A rendkívül fiatalos, negyvenöt éves észt evangélikus lelkésznő több szempontból is az első ebben a nagy felelősséggel járó pozícióban. Az Evangélikus Információs Szolgálatnak adott exkluzív interjúban saját egyházáról és azokról a kihívásokról is kérdeztük, amelyeknek új tisztségében meg kell felelnie.

Szerző: Kovács Barbara

council-new-gensec-anne-burghardt.jpg

– Egy korábbi sajtótájékoztatón említette, hogy hazája, Észtország a világ legszekulárisabb állama, vagyis a népességének igen kis része vallásos. Mit jelent evangélikus lelkészként szolgálni egy ilyen jellegű társadalomban?

– Talán helyesebb azt mondanom, hogy az egyik legszekulárisabb ország a világon, hiszen Európában is sok hasonló hely van még. Például Kelet-Németországban és Csehországban, bár sok a vallásilag képzetlen ember, mégis sokan vágynak a lelki táplálékra, spirituális vágy él bennük.

Tehát az, hogy egy társadalom szekuláris, nem feltétlenül azt jelenti, hogy ellenséges is az egyházakkal szemben, hanem inkább azt, hogy nem tudják, hogyan kapcsolódjanak az intézményhez.

Nálunk sokan túl félénkek is, hogy felvegyék a kapcsolatot. Az evangélikus egyház nagyban befolyásolta az észt történelem alakulását, ezért még azok is, akik egyébként nem kapcsolódnak semelyik gyülekezethez, tudatában vannak az evangélikus egyház kulturális hatásainak. Ezért azt mondhatom, hogy nem különösebben nehéz észt evangélikus lelkésznek lenni, ugyanakkor tény, hogy sokszor egészen alapvető információkat is el kell magyaráznunk. Ez abból ered, hogy az iskolákban nincsen általánosan kötelező hittanoktás, hanem csak a magániskolák kínálják ezt; illetve abban az esetben köteles az iskola biztosítani, ha egy osztályban összegyűlik minimum tizenkét gyerek, aki igényli a hittanórát.

– Lát-e bármiféle hasonlóságot a magyar és az észt evangélikus egyház között?

– 2014-ben éppen Magyarországon vettem részt egy konferencián, ahol a kelet-közép-európai spiritualitásról tartottam előadást. A prezentáció után sok pozitív visszajelzést kaptam magyaroktól, mert sok hasonlóságot véltek felfedezni az én észtországi tapasztalataim és a magyar helyzet között.

Az egyik ilyen hasonlóság, hogy a kommunizmus idején ezekben az országokban az egyházaknak beszűkültek a lehetőségeik, a működésüket korlátozták, intézményeiket államosították.

A megmaradt hívők leginkább pietista hátterűek voltak. Erről tudni kell, hogy egyfajta individualista kegyesség, inkább azzal foglalkozik, hogy milyen az egyénnek a személyes kapcsolata Krisztussal, nem pedig a közösség és Jézus viszonyával. Ez az egyéni kegyesség a mai napig észrevehető ezekben az evangélikus egyházakban. Másfelől viszont csodálom a magyar evangélikus egyházat azért a bátor kiállásért, amelyet akár a közelmúltban tanúsított a fősodorral szemben, és komoly diakóniai lépéseket mert tenni. Néha épp ezt a kiállást hiányolom a saját egyházamból.

– A Lutheránus Világszövetség eddigi főtitkárainak sorában ön az első, akit a közép- és kelet-európai régióból választottak meg. Milyen erősségei vannak az itteni egyházaknak, és milyen kihívásokkal néznek szembe?

– Az egyháznak a hagyomány szerint négy fő feladata van: görög szavakkal a kérügma, vagyis az igehirdetés; a leiturgia, az imádság és istentisztelet; a diakónia, a felebarát szolgálata és a martüria, a tanúságtétel, kiállás az elnyomottak mellett. Bár nem kifejezetten a mi régiónkra vonatkozik ez, mégis azt gondolom, hogy nagy kihívás ezt a négyet egyensúlyban tartani. Amiben talán mi egy kicsit gyengébbek vagyunk, az az elnyomottak felkarolása, talán lehetnénk érzékenyebbek az emberek pasztorális igényeire. Ugyanakkor a kelet- és közép-európai evangélikus egyházak meg tudják mutatni, hogyan lehet tanulni abból a leckéből, amelyet a kommunista érában való létezés jelentett, milyen tényezőkre van elengedhetetlenül szüksége az egyháznak ahhoz, hogy fennmaradjon, és releváns legyen az üzenete.

A legnagyobb kihívás az egyházon belül a polarizáltság, a teológiai megosztottság. A közeljövőben fejlődnünk kell abban, hogy a megbékélés egyházaivá váljunk, és ne higgyünk a megosztó hangoknak, amelyek amúgy is egyre erősebbek a minket körülvevő társadalomban is.

– Ön az első nő a főtitkári tisztségben. Mit jelent ez önnek személyesen, illetve a tagegyházak számára?

– Személyesen számomra hatalmas felelősséget jelent, talán még nagyobbat, mint amit maga ez a poszt magában hordoz. Mert aki valamiben az első, arra nagyobb figyelem irányul: hogyan viselkedik, hogyan sikerül megbirkóznia a feladattal? Ugyanakkor általánosságban ez egy nagyon fontos jel is: a Lutheránus Világszövetség éppen az 1984-es budapesti nagygyűlésén fogadta el a női lelkészség létjogosultságát, most pedig ennek a fontosságát a gyakorlatban is hangsúlyozta. Ez elég bátor lépés volt. Az az álmom, hogy egy napon nem kell majd külön hangsúlyozni, hogy egy vezető nő vagy férfi, hiszen ez csak egy személyiségjegye az illetőnek, de nem igényel külön figyelmet. Ma azonban ez még sok nő számára bátorító lehet, hiszen nagyon sok olyan tagegyházunk van, ahol a nők szerepe a gyülekezetekben és a társadalomban enyhén szólva is problematikus. 

– Mit üzenne a magyar evangélikus lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak?

– A legfontosabb üzenetem az lenne, hogy nagyon erősen ragaszkodnunk kell ahhoz az evangélikus hagyományhoz, hogy Jézusnak kell a középpontban lennie. Amikor a Bibliát olvassuk, amikor keresztényként éljük a mindennapjainkat, mindig Jézust kell a középpontba helyeznünk.

Ha Jézus Krisztus életének, tanításának tükrében nézzük a világot, akkor minden a helyére kerül, és a helyes perspektívából látjuk a dolgokat. Azt gondolom, hogy nekünk, evangélikusoknak ez a tiszta és egyszerű teológiai üzenet igazi áldás. Segíthet a megbékélésben és abban, hogy meghallgassuk a másik oldalt, amellyel talán nem értünk egyet.

Végül, de nem utolsósorban ma, amikor mindenki fekete-fehér válaszokat akar hallani, az evangélikus teológia felkínálja a lehetőséget egy sokkal árnyaltabb kép kialakítására, és megmutatja: attól még, hogy valami ellentmondásos, működhet egymás mellett is: például a törvény és az evangélium vagy az, hogy egyszerre bűnösek és megigazultak is vagyunk. Az árnyalt gondolkodás pedig segíthet elkerülni azokat a fekete-fehér válaszokat, amelyek napjainkban olyan sok problémát okoznak.

Borítóképen Anne Burghardt látható, a kép forrása: Erik Peinar / www.lutheranworld.org

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7816615380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása