KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Közösségben, közelségben

Idén a konfirmandusok és szeretteik számára a konfirmáció talán még inkább felértékelődött. Heteken át nem vehettünk úrvacsorát, nem lehettünk együtt igazi közösségben, ám mindez most újra lehetséges. Egy világjárványos „böjti” időszak után talán a konfirmációnak is sokkal nagyobb jelentősége van. Thesaurus rovatunk a konfirmáció hagyományáról szólva a jeles eseményre készült emléklapokból mutat be néhányat.

Kézdi Beáta

 kylie-lugo-t0bavjy0m-u-unsplash.jpgkylie-lugo-t0bavjy0m-u-unsplash.jpg

Nemrég lépett életbe egyházunk zsinatának rendelkezése a konfirmáció előtti úrvacsora lehetőségéről; a döntés hátteréről, a teológiai megfontolásokról és a gyakorlati következményekről kérdeztük az Evangélikus Hittudományi Egyetem három oktatóját.

Szívszorító, sokak számára elképzelhetetlenül nehéz körülmények között végez lelkészi és lelkigondozói szolgálatot Némethné Tóth Szilvia: a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán, illetve a hozzá kapcsolódó Démétér Házban nyújt támogatást a beteg gyermekeknek és szüleiknek. Riportunkban az ő hivatását mutatjuk be, és egy fontos kezdeményezésről is szólunk.

Öröm, hogy még a pandémia idején is könyvelhettünk el sikereket. Rendkívül jó eredményekkel zárult, sok résztvevőt mozgatott meg az idei országos evangélikus hittanverseny. Közel ötszáz diák mérte össze a tudását a rendhagyó – online – módon rendezett vetélkedőn; a tapasztalatokról beszélgettünk Szidoly Rolanddal, a gyermek- és ifjúsági munkaág vezetőjével.

Evangélikus arcképcsarnok rovatunk ezúttal egy igencsak ellentmondásos embert mutat be: Bajcsy-Zsilinszky Endréről rajzol portrét Korányi András egyháztörténész-professzor.

Keresve sem lehetett volna jobb mottót találni a Cantate rovat írásának, mint a június 13-i két Útmutató-igét, amelyek az éneklésre és az imádságra irányítják a figyelmünket, sok énekelnivaló ajánlásával. Éljünk vele!

b1_2021_23-24.jpg

Fizessetek elő az újságra a kiado@lutheran.hu email címen, vagy digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5216588198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása