KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

A keresztény ember nem balek!

„Én nem félek semmitől, Jézus úgyis megvéd” – hallottam egy keresztény ismerősöm elsöprő erejű kijelentését, és menten el is süllyedtem szégyenemben, hogy én bizony igen. Talán rosszul csinálok valamit, vagy nem hiszek eléggé, és még csak el sem tudnám játszani ezt a fajta biztonságérzetet… Vagy őszintétlenség volt a szájából, képmutatás? Nem ünneprontó átgondolni, sőt, hasznos tudás lehet, hogy bár az ige szerint valóban „nem a félelem lelkét adta nekünk Isten” (2Tim 1,7), de a józanságét igen.

Szerző: Diószegi Rita
etienne-girardet-nj7_rkmfsxw-unsplash.jpg

A hívő közösségek egyik belső „motivációs eszköze” a bizonyságtétel: amikor a testvérek megosztják egymással, elmesélik a történeteiket, hogyan segített nekik az Úr, miként óvta meg őket egy-egy nehéz helyzetben, hogy nem lett visszafordíthatatlan szerencsétlenség a bajból. Óriási erő rejlik ezekben a történetekben, annak a reménységnek a valósága, hogy az Isten minden emberi számítást meghaladva, bármilyen kilátástalan helyzetben képes utat nyitni az életre: vaksötét mélységekben, végeérhetetlen alagutakban, feneketlen nyomorúságtengerekben.

Az igének teszünk eleget, ha jól élünk ezekkel a történetekkel, és továbbadjuk őket, ahogyan tette ezt már Dávid király is bizonyságtételeivel, a zsoltárokkal, a próféták és Keresztelő János, az evangélisták és Pál apostol. És persze mindenekelőtt Jézus, akinek minden megnyilvánulása bizonyságtétel volt az élő Isten igazságáról és szeretetéről, sőt maga volt az Isten bizonyságtétele. Tehát ti is „buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen” (Zsid 3,13) – hív az ige bennünket is.

Bizony nagy erő rejlik ezekben a történetekben: reménységet adnak, világosságot gyújtanak, szertefoszlatják a félelmet.

De mi is voltaképpen a félelem?

Az a „babonás hit”, amikor azt gondoljuk, hogy ami rossz egyszer megtörtént, szükségszerűen minden hasonló helyzetben ugyanígy fog történni. Ráadásul az emberi elme hajlamos a részletek kiszínezésére, s így már teljes valójában mozizhatjuk fejünkben a lehetségesen bekövetkező helyzetek ezernyi sokaságát. A stressz pedig – a számomra legtalálóbb – definíciója szerint egy jövőben esetlegesen kisikló szituáció mindenfajta elképzelhető megoldási útjainak fejben történő végigjárása. De valóban ekkora agykapacitásra van kalibrálva az ember? Mert ez így nem más, mint egy lefelé húzó spirál.

Páni félelembe torkollik, amikor az ezek kapcsán az agyban lejátszódó biokémiai folyamatok egészségtelen módon „eluralják” a döntésképességet, és kontrollálatlanul önálló életre kelnek – ilyenkor a józanság visszanyeréséhez külső segítségre is szükség lehet, ami időnként nehéz, de nem lehetetlen döntés, és a továbblépéshez feltétlenül szükséges.

Félelem, stressz, pánik – egy tőről fakadnak: bizalmatlanság, kicsinyhitűség, kétkedés. „Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel…” (Júd 22–23)

Most akkor szabad félni, vagy nem szabad?

Jézus maga szólít fel a félésre: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában.” (Mt 10,28) Hogy ki ez? Aki bűnre visz.

Olvastam egyszer egy könyvet egy amerikai nyomozó, Joe Navarro tollából, aki hosszú évekig profilelemzőként dolgozott az FBI-nál. A pályája során több ezer bűnöző portréjából azokat a vonásokat próbálta munkatársaival digitálisan rendszerezni, amelyek valószínűsítenek bizonyos elkövetői magatartásokat. A könyv utószava riadót fúj: a vizsgálódásokból egyértelműen kiderül, hogy bizonyos személyes benyomások és megérzések csalhatatlanul működnek. Rámutat arra, hogy az áldozatok az esetek nagy részénél utólag arról számolnak be, hogy már voltak előjelei, sejtéseik, ellenérzéseik, ráutaló jelek, hogy bűncselekmény van készülőben – csak ők nem vettek róla tudomást. A szerző nyomatékosan felhívja a figyelmet: ha szorult helyzetekben hallgatunk a megérzéseink jelzésére, és még időben megtesszük a kellő óvintézkedéseket, sok-sok sajnálatos bűntény elkerülhető, rengeteg áldozat megkímélhető. A szakember mondja.

Isten beépített biztonsági berendezéssel látta el az embert, jelzőrendszerrel, amely veszély esetén fiziológiás folyamatokat indít be a szervezet egészében, hogy megóvja és menekülésre késztesse az adott helyzetből. Betegségre utal, ha ez a finomhangolás oly mértékben eltompult, hogy alarmírozó, gátló funkcióját nem képes ellátni – nemkülönben a saját bűneink tekintetében. Mélységesen elszomorító, hogy korunk bizonyos hatásai már az egész kicsi gyerekeknél módszeresen leépítik ezt az érzékeny riasztórendszert.

Shrek, Jabba, WOW, horror Barbie…

„De cuki! Az csak mese! Nincs fantáziád, nem értheted” – általában ezt kapom, ha merek ellenkezni. Pedig hogy is működnek ezek? Mi is a cél? Szépség és szörnyeteg – lássuk: nézz át a külsőn, mert a belső nemes szívet rejt. (Horror Barbie?) Mit szólna ehhez a profilelemző FBI-ügynök?

A legnagyobb baj az, hogy a megszokhatatlan megszokottá válik: a groteszk, torz, csúf, bizarr, borzongató, rémisztő (stb.) állandó látványa legalábbis kitágítja a határokat, és az eltérés egy idő után már nem üti meg az ingerküszöböt. Az elfogadás és szeretet leple alatt. Pedig olyan egyértelmű Jeremiás kiáltása: „Fegyvert vizei ellen: száradjanak ki! Mert a bálványszobrok országa ez, és szörnyalakokkal dicsekszenek.” (Jer 50,38) „Szörnyalakokkal dicsekszenek” – mi változott azóta? Az érzékenységünk.

De Jézusé nem: ő ma is sír a sírókkal, és együtt szenved a szenvedőkkel. Mert ő is félt. Félt, hogy miként lesz majd másnap, hogy lesz a kereszten, és féltette a szeretteit, édesanyját és a tanítványait és minket is. Féltőn szerető Isten. De nem tompította a félelmeit még nagyobb borzongással, hanem oda vitte, ahol egyedül jó helyen van: az Atyához, imádságban. Nézem a Luther Kiadóban a hűtő falán, a táblán az Útmutató szerint mára kiírt igét: „…erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet.” (Zsid 6,18) Kinek mondjuk, és kitől várjuk a segítséget, a szabadítást?

Mert van reménység, a bizonyságtételek is ezt tanúsítják, és a feltámadott Jézus a garancia rá. Azt a keresztény létnarratívát erősítik, és az embernek azt az alapvető vágyát, világról való elképzelését, reménységét táplálják, hogy a jó szükségszerűen győzedelmeskedik a gonosz felett, s a gonosz végül elnyeri végső büntetését.

És addig?

Ide nekem az oroszlánt!

Csak nehogy pórul járjunk, mint minap egy buddhista ismerősöm, aki be akarta bizonyítani, hogy csak pozitívan, mert minden a gondolkodás hangolásán múlik! És megannyi figyelmeztetés ellenére a hátizsákja külső zsebében hordta a pénzével és irataival teli tárcáját. Hát nem pikk-pakk kiemelték a 4-es, 6-os villamoson? Megtanulta, hogy a pozitív gondolkodás mellett – legalábbis Budapesten – jó lesz azért elővigyázatosnak is lenni. De érdemes-e tapasztalati árat fizetnünk a tudásért? Nem lehet megspórolni?

Jézus elég pozitívan gondolkodott, de nem volt vakmerő – pedig vakon merhetett volna leugrani a templom párkányáról, de félte az Urat. „Az Úrnak félelme az ismeret kezdete…” (Péld 1,7) Istenfélelem, mérték, józanság, elővigyázatosság. Ahogy szeretett lelkipásztorom mondta: „A keresztény ember nem balek!” Attól még, hogy hiszünk, nincs lézerpajzs körülöttünk. De Dáviddal együtt elmondhatjuk: „Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.” (Zsolt 139,5) Ez bizonyosság.

Jó józanodni. A pozitív gondolkodás, a reménység gyógyít, egészségesen tart, de nem óv meg valós, létező és fenyegető veszélyektől, és nemcsak a vakmerőket nem. Isten nem a tűztől óv meg, hanem a tűzben. Féld az Urat, és félj a bűnre csábítótól – és légy résen!

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2016200628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása