Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

A lelkész, aki segített a gyülekezetének meghalni

Egy minnesotai gyülekezet, a Lauderdale-i Béke Lutheránus Egyház sikeresen elébe ment a gyülekezet végleges elsorvadásának azzal, hogy radikálisan alkalmazta a „szeresd felebarátodat” parancsolatát. A tavaly év végi történet egy olyan problémát vezet elénk, amellyel hazánkban is számos gyülekezet küzd és a járvány elmúlásával még többnek szembe kell majd néznie. A trianoni békediktátumnak és ezzel a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz tartozók radikális létszámcsökkenésének évfordulójára emlékezünk idén, bezárkózva készülünk a jövő évi népszámlálásra, és számunkra sem ismeretlen a vallásellenesség. Éppen ideje hát megnéznünk egy – térben és teológiájában – távoli példát. 

Szerző: Isó M. Emese

peace.jpg

Amikor egy gyülekezet elveszíti a társadalmi bázisát

Ha el akarnánk látogatni a gyülekezet templomába, egy mellékutcácskát kellene felkeresnünk Lauderdale-ben, amely ráadásul egy hatalmas zajfogó fal mögött húzódik a külvárosban. És mégsem a földrajzi fekvés – pontosabban a rejtőzködés – volt a legnagyobb probléma a gyülekezetben. 

A korábban a Lutheránus Egyház – Missouri Zsinathoz tartozó gyülekezet egyházához hasonlóan merev, konzervatív lutheránus vonalat képviselt, s hidegsége alapvetően negatív hatással volt a közösségre, nagyban hozzájárulva annak elsorvadásához. Hogy például nem ordináltak nőket – bár az utóbbi években nők már vállalhatnak világi tisztségeket –, nem számított hívogatónak. A szabályozás ellenére a lauderdale-i gyülekezet azonban végül mégis engedte, hogy nők is betölthessenek kiemelt szerepet. Csatlakoztak az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyházhoz, s szélesre tárva templomuk kapuját egy jóval el- és befogadóbb közösség képét alakították ki. Az igazi újraéledéshez azonban hiányzott az a „valami”, aminek a hirdetése új tagok bevonzását eredményezheti. A tényleges határátlépést egy új lelkész hozta, aki átlátva a gyülekezet problémáját segíteni próbált a közösségnek – meghalni. 

A nehézségek között nemcsak rendszerszintű berögződések, de a vallással szembeni előítéletek is meghúzódnak Minnesota államban.

Helyi szinten erőteljesen jellemző, hogy elöregedő generáció jár a templomba, akiknek elmaradnak a gyermekei és az unokái. A fiatalabb korosztályok abban nőttek fel, hogy mindenfelől pedofil papokról és olyan lelkészekről hallottak, akik Krisztust vérbeli kapitalistának leírva jóléti evangéliumot hirdetnek, azaz hogy az Isten szeretetének a tükre az anyagi jólét.

Mikor Dave Greenlund lelkész elfoglalta helyét a gyülekezetben, a rendelkezésre álló anyagi források apadása miatt a gyülekezet már csak tizennyolc hónapot jósolt önmagának. A presbitérium heti hírlevele mindig tartalmaz kimutatást arról, hogy mennyi pénzük maradt, és az hány hétre fedezi az alapkiadásokat. Ennek megfelelően kommunikálták azt – egyébként teljesen józanul – az új lelkészüknek, hogy haldokló gyülekezetbe érkezett. A tagokat meglepte, hogy ő mégis velük maradt, hiszen a kapott feladat így valójában csak annyi volt, hogy ha be kell zárniuk a templom kapuit, akkor az szépen, méltóságteljesen menjen végbe.

„Félrevezettetek. Ez nem egy haldokló gyülekezet. Ez egy halott gyülekezet”

– prédikált az első vasárnapon Greenlund, miután szembesült a gyülekezet állapotával. A hívek mégsem hagyták el a templomot haragosan, hanem végighallgatták őt, mert eltökéltek voltak. Greenlund úgy gondolta, hogy a gyülekezet egyetlen eszköze az lehet, ha kicsinyke pénzüket tudatosan költik el. Úgy vélte, ehhez a gyülekezethez a leginkább az illik, ha szélsőségesen értelmezik a „szeresd felebarátodat” parancsolatot.

dave_greenlund_lelkesz.jpg

A képen Dave Greenlund / Készítette Colin Michael Simmons, Facebook

Merészet léptek: szétszórtak Lauderdale-szerte több száz szórólapot, amely arról adott hírt, hogy ingyen tetőjavítást, vízvezeték-szerelést vagy egyéb ház körüli munkát elvállalnak, cserébe pedig nem várnak semmit: aki segítségre szorul, annak nem kell evangélikus kötődésűnek lennie annak, felekezet nélküliekhez is kimennek. Az alapötlet az volt, hogy felszabadítsák az elszegényedett környéket a hatalmas számjegyű, kifizetetlen számlák szorításából és a szorongásból, hiszen „javul az életminőség, ha működik a vécéd” – szólt a szlogen. 

A környéken alig tudott valaki a gyülekezetről, s Greenlund tudta, hogy az egyházközség kevés új gyülekezeti tagot lesz képes megszólítani. Lauderdale olyan munkások olvasztótégelye, akik láttak már szebb napokat, de mostani rászorultságukat nem vallanák be nyilvánosan – viszont minden gyanús számukra, ami az egyháztól érkezik. A Béke elnevezésű gyülekezet így elvesztette kapcsolatát a helyi lakóközösséggel, nincs társadalmi bázisa, és a bizalom is kihalt irányában. Mi több, kívülről olyannak tűnt a templom, mintha nem is létezett volna: folyvást sötétnek tetszett Greenlund első benyomása szerint. Úgy festett, mintha soha nem volna nyitva. 

Tartottak attól, hogy hogyan győzik majd a befutó kéréseket. A szórólapok megszólítására azonban csak két asszony válaszolt: az egyikőjük számára a garázsban kellett helyreállítani a betonozást, a másikójuk a lakását akarta kifestetni. A gyülekezet mindazonáltal kitartó maradt, s piknikkel ünnepelte első eredményeit, melyre a környék lakóit is meghívták. A piknik fontos eseménnyé vált számukra, mert olyan helyiek is részt vettek rajta, akiknek megtetszett a projekt, és felajánlották idejüket és rendelkezésre álló szerszámaikat, építőipari eszközeiket. A gyülekezet eltökéltségét jellemzi, hogy felbuzdulva a kezdeti csekély sikereken hagyományt csináltak a kezdeményezésből, s azóta minden év augusztusában „Karácsony augusztusban” címszóval városszerte kiosztják szórólapjaikat. Házak takarítását, fogyatékkal élők otthonának akadálymentesítését, özvegyek elöregedett lakrészének felújítását vállalják (sok helyütt rendes világítás sem volt), s mára átlagban hatvan felújítást végeznek el évente. Ha egy idős embernek vagy egyedülállónak segítségre van szüksége, akkor Lauderdale lakossága tudja, hogy Dave lelkészt kell először hívni. A gyülekezet tagjai összefogva, szabadidejükben dolgoznak, s nem merül fel a részükről, hogy ezért cserébe azt kérjék, hogy a megsegítettek jöjjenek el a templomba. Egyszerűen csak elkezdték megszervezni a közösséget. 

peace2.jpg

Kép forrása: Peace Lutheran Church Facebook

A hírük pedig terjed, s az ötlet ragályos lett. Már tucatnyi gyülekezeten kívüli csatlakozott a kezdeményezéshez, s a hálából beérkező adományok elegendők lettek a templom fenntartásához. Egy olyan környezetben, ahol kétkedve fogadták a hívőket, sikerült elérnie a gyülekezetnek, hogy az egymás iránti szívesség és segítőkészség közösséggé formálja a környéken lakókat.  

„De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?”

Dave Greenlund lelkész azért sem futamodott meg a gyülekezet helyzetéből adódó feladat elől, mert ismerős volt számára a szegénységből való felállás. Elszegényedett családban nőtt fel, anyja depresszióban szenvedett, bátyja sajátos nevelési igényű volt. A férfi, akiről úgy tudta, hogy az apja, tolvaj volt, egy rablás során a rendőrség végzett vele egy lövéssel. Tízéves koráig ezermester és alkoholista nagyapjánál tanult Chicagóban, s amikor nagyapja állapota már nem tette lehetővé, hogy dolgozzon, maga Dave vette át a feladatokat, amivel egy új világ nyílt meg előtte. Tizennégy évesen elhagyta otthonát, építkezéseken kezdett el dolgozni, nappal festett, éjszaka a még üres lakásokban húzódott meg, remélve, hogy így pénzt takaríthat meg a továbbtanuláshoz. Végül sikerült elvégeznie az egyetemet.

A lauderdale-i gyülekezet testre szabott feladat volt számára, hiszen a maréknyi közösség nehéz helyzetben volt, és „mindenkire” igent akart mondani. Nem akarták, hogy bárkit is visszatartson tőlük valamiféle feltételezett előítélet, így radikálisan tágra nyitották templomuk ajtaját. Mindezt annak az egyszerű elhívásnak az értelmében, miszerint

„ha a felebarátunknak szüksége van ránk, nyitottnak kell maradunk.”

Greenlund felismerte, hogy bár sok olyan program létezik, amely segítséget nyújt rászorulóknak, gyakran azonban olyan feltételekkel és elvárásokkal kísérve, melyek miatt mégsem tudják igénybe venni őket. E téren próbál mást nyújtani a lauderdale-i gyülekezet: nekik elegendő a segítségkérő telefonhívás. Nem tesznek fel kérdéseket. Valahogy úgy kell ezt elképzelnünk, hogy odacsörgünk Dave lelkésznek, aki valamit biztosan tenni fog: ő az, aki mozgásban tartja az embereket, megszervezi, hogy ki mikor és hol tud segíteni. A gyülekezet erőssége, hogy megtalálja azokat is, akik akadályozottak a segítségkérésben: a mentális betegeket, a traumatizáltakat, a bezárkózókat, azokat, akik nem tudják, hogy miként fogjanak hozzá problémáik megoldásához. Greenlundot nem érdekli, hogy ki gyülekezeti tag és ki nem az, mert Lauderdale kétezer-ötszáz lakóját tekinti a gyülekezetének. A kezdeményezés eredménye pedig, hogy akiken segítettek, azok közül mára sokak maguk is a programok aktív résztvevői. 

„Ha úgy szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, az sokkal több”

Greenlund érkezése óta a gyülekezet tagsága megkétszereződött, az egyházközség egyúttal azonban továbbra is szegény maradt. A plébánia tetőzete az összeomlás szélén állt, mert a szigetelése már eredetileg is rossz minőségű volt, a tavalyi, Minnesota történelmének eddigi legszélsőségesebb téli időjárása pedig hatalmas beázásokat okozott. A gyülekezet nem tudta kifizetni a százezer dolláros javítási költséget. Így megpróbálták „házon belül” megoldani, az épület szerkezetét megerősítve saját maguk megjavítani. A felújítás során végre arra is sor került, hogy az alagsori gyülekezeti termet elérhetővé tegyék kerekesszékesek, mozgásukban korlátozottak számára, liftet is építve, melyhez az emberi erőforrást és a szükséges kisgépeket a környék lakóitól kölcsönözték. A légkondicionálás megoldásához egy helyi cég felajánlotta, hogy felújítanak számukra iskolákból leselejtezett darabokat. Végül azonban a tulajdonos új gépekkel jelent meg, állítva, hogy azokat már kifizették.

A gyülekezet létrehozott egy olyan eszköztárat is, ahonnan – a fúrókalapácstól kezdve a hőszivárgást érzékelő infrakameráig – mindenféle, a helyiek számára megfizethetetlen használati cikkeket lehet kikölcsönözni. Beruháztak egy nagynyomású csatornatisztítóra is, amellyel érezhetően sok pénzt takarít meg a környék. 

Miközben maga a gyülekezet – stabilan – kicsi, több százan vallják magukénak a templomot.

Lehet, hogy ők soha nem fognak élni az úrvacsorával, lehet, hogy a kereszténységet meghaladott babonaságnak tartják, de ennek ellenére átérzik és átélik a gyülekezeti létben rejlő erőt, a benne megtestesülő jóakaratot, a szívességet és azt, hogy segítenek (nem csak) az elesetteken, ez pedig bevonzza őket is. S így tudnak igazi közösségként működni: a parókiának köszönhetően, annak az iránymutatása mellett. Napjainkban könnyű elveszíteni optimizmusunkat, a perspektívát, könnyű elszigeteltté és magányossá válni, s Lauderdale gyülekezete ezzel szembemenve igyekszik hirdetni a „szeresd felebarátodat” parancsolatot – s ennek az egyházon kívüliek is részesei akarnak lenni. 

a_gyulekezet_tagjai_tetot_javitanak_a_karacsony_augusztusban_projekt_kereten_belul.png

A gyülekezet tagjai tetőt javítanak a Karácsony augusztusban projekt keretében / Peace Lutheran Church Facebook

Dave Greenlund nem gondolta, hogy hírnevet szerez magának azzal, hogy a lauderdale-i gyülekezetben szolgál. Arra számított, hogy ez az időszak talán csak pár évig fog tartani, amíg a gyülekezet végleg el nem fogy. De most minden nehézség ellenére is úgy látja, hogy augusztusban ismét karácsonyt fognak tartani. 

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből…”

Miközben itthon magunk is találkozunk a fogyatkozó lélekszámú gyülekezetek problémájával, melynek oka (egyebek mellett), hogy hitelüket vesztették a nagy történelmi egyházak, meg kell jegyeznünk, hogy evangélikus teológiánk alapján jelen formájában a lauderdale-ieket nem gyülekezetnek, sokkal inkább az amerikai „do it yourself” mentalitáson alapuló, elvilágiasodott, jótékony kalákamunkás közösségnek lehet nevezni. Greenlund valójában tényleg „meghalni” segített a gyülekezetnek, s feltámadni egy új formában. Felismerte, hogy az alapvető probléma az, hogy elveszítették a társadalmi bázisukat, így az aktív kapcsolatépítés mellett döntöttek – öreg diákok baráti körére emlékeztető szervezetre cserélve a közös hiten alapuló gyülekezetet.

Ez mindenképpen egy olyan hiányra és szükségletre adott válasz tőlük, amelynek betöltésére alkalmasnak kell lennie gyülekezeteinknek, ez pedig alapvetően nem más, mint a közösségi lét iránti vágy. A minnesotai eset tehát pozitív példa lehet előttünk, de csak abban az esetben, ha az ilyen jellegű közösségépítés az evangélium hirdetésének és terjesztésének hatékonyságát növeli. Ha elfeledkezünk Krisztusnak erről a másik parancsolatáról, akkor bizony csupán jótékonysági szervezetté válik egy gyülekezet.

Érdemes tehát másik példák felé is fordulnunk.

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7915599134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása