Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Luther Márton a járványokról

2020. március 22. - KötőSzó

Luther Márton idejében a legfőbb aggodalmat a pestis okozta. Talán el tudjuk képzelni a kor emberének kétségbeesését, hiszen az orvostudomány kezdetlegessége mellett a tájékoztatás is akadozott, és részleges volt. Egy ilyen korban biztatja mégis Luther a híveket, néha keményen, néha ironikusan, máskor őszinte és kedves szeretettel. Az idézetek a Luther Kiadónál megjelent, Luther Válogatott Művei 8. – Asztali beszélgetések című kötetben találhatók.

luther20190218.jpg

Mások intő szavai vigasztalják az embert a kísértésben 

Luther doktor azt mondta, hogy amikor kísértés volt rajta, gyakran vigasztalta őt olyan beszéd, melyet egy-egy jóbarátjától hallott. – Mert amikor anno 1535 a wittenbergai egyetemet átköltöztették Jénába a döghalál elől, és én egy bizonyos dolog miatt igen bánatos és szomorú voltam, Pommer doktor így szólt hozzám: „A mi Urunk Istenünk, semmi kétség, ezt gondolja az égben: »Mitévő legyek immár ezzel az emberrel? Annyi sok csodálatos, nagyszerű adománnyal halmoztam el, és ő mégis kételkedik az én kegyelmemben!«” Ezek a szavak csodálatos, nagyszerű vigasztalást adtak nekem, és erősen belegyökereztek a szívembe, mintha egy angyal maga szólt volna hozzám az égből. Pedig akkor Pommer doktornak eszébe sem jutott, hogy ezzel a beszéddel engem akarjon vigasztalni.

Az ördög a halálnak és minden ragálynak és betegségnek okozója, item, hogy az orvosság Istentől való, ezért ki-ki bízvást vegye hasznát 

Úgy ítélem, hogy a Sátán küld minden súlyos ragályt és kórt az emberekre, mert ő a halál fejedelme. Ezért mondja Péter, Acta 10.: Krisztus „meggyógyított mindeneket, akik az ördög hatalma alatt voltak” (ApCsel 10,38). Mármost azonban Krisztus nemcsak azokon segített, akiket megszállt az ördög, hanem a vakokat látóvá, a bénákat járni tudóvá, a nyomorékokat és girbegurbákat egyenessé, a bélpoklosokat tisztává, a süketeket hallóvá és a nyavalyatörősöket töretlenné tette. Ezért gondolom, hogy általában minden veszedelmes ragály az ördög csapása és sanyargatása. Csakhogy ehhez természetes eszközökre vagy szerszámokra is szüksége van, ahogy a gyilkosnak is szüksége van kardra vagy másféle fegyverekre. Miként Istennek is kellenek eszközök, hogy az emberek életét és egészségét fenntartsa, úgymint alvás, étel, ital stb. Mert eszközök nélkül rendszerint ő sem cselekszik. Szintúgy az ördög is az embereket olyan eszközök által betegíti és öli meg, melyek erre szolgálnak neki, megmérgezi a levegőt stb. Ha a kerítés egy kicsit megdől, ő azt kidönti teljesen.

Az orvos a mi Urunk Istenünk foltozóvargája, ő testileg segít; mi, teológusok lelkileg, hogy helyrehozzuk a dolgot, ha megrongálta az ördög.

Az orvos beadja a terjéket vagy másféle gyógyszert, vagyis a teremtményen (az emberen) teremtmény (gyógyszer) által segít, amely tudomány nem könyvekből ered, hanem Isten nyilatkoztatta ki, vagy ahogy Sirák mondja, 38. rész: „A Magasságbeli teremtette a földből az orvosságokat.” (JSirák 38,4) Miképpen a jogtudomány sem a könyvekből ered, hanem a természetből árad és van merítve. Nagy csoda pedig (és azért beszélek erről, mert biztos hírekből tudom), hogy fejedelmek és nagyurak orvosságai, ha ők maguk adják és applikálják, hatékonyak és gyógyítóak, noha máskülönben, ha egy orvos adná őket, nem használnának semmit. Ehhez híven hallom, hogy a két szász választófejedelemnek, Frigyes hercegnek és János hercegnek van egy szemcseppje, ami segít, akárkinek adják is, legyen a szemfájás oka láz vagy hidegség. Egy orvos hiába is tenne próbát vele. Szintúgy a teológiában, ha az emberek lelki útmutatásra szorulnak, egy prédikátornak több kegyelme van, hogy elbúsult lelkiismeretet vigasztaljon és tanítson, mint másvalakinek. Ezért a testi orvosságnak mint Isten jóféle teremtményének bízvást hasznát vehetjük. Egyszer megkérdezte a polgármesterünk: „Vajon Isten ellen van-e az orvosság használata?” Ugyanis Karlstadt doktor nyilvánosan prédikálta: ha valaki beteg, nehogy orvosságot használjon, hanem Isten előtt tárja fel panaszát, és imádkozzék, hogy legyen meg az ő akarata stb. Én pedig visszakérdeztem: vajon eszik-e, ha éhes? „Hogyne” – felelte a polgármester. Én pedig erre azt mondtam: ha így van, akkor bízvást használhat orvosságot is, mely ugyanúgy Isten teremtménye, mint az étel, az ital és minden egyéb, amire szükségünk van életünk fenntartásához.

Isten nem haragszik

Urunk Istenünk nem haragszik; de ha igazán és komolyan megharagszik, akkor elvesztünk. Isten nem szívesen veri meg az embereket, néha mégis meg kell tennie, mert rákényszerül igazságos Istenként, akinek az istentelenség és a jogtalanság semmiképp sem tetsző. Úgy engedi működésbe lépni és bekövetkezni a büntetést, ahogy én hunyok szemet, ha valaki az én fiamat megvesszőzi vagy megpofozza. És ő akkor jár el így, ha azt látja, hogy háládatlanok vagyunk, és az ő igéjének és parancsolatának nem engedelmeskedünk; akkor az ördög által küldi megérdemelt fizetségünket, úgymint pestist, háborút, drágaságot és ehhez hasonló csapásokat és fenyítéseket. És ezt nem azért teszi, mintha ellenségünk volna, vagy romlásunkra törne, hanem azért, hogy az ilyen vesszőcsapásokkal vezeklésre és javulásra késztessen, és magához int bennünket, hogy őt keressük, őhozzá fussunk, és feléje kiáltsunk segítségért.

Isten kegyelmének és kegyvesztésének jelei 

Ha Isten ránk szól, vagyis haragszik, dühöng, büntet, ellenséget szabadít ránk, nyakunkra küld pestist, éhínséget, fegyvert és egyéb csapásokat, az biztos jele annak, hogy jót akar nekünk, és kegyes hozzánk. Ha viszont így szól: „Nem büntetlek többé, hanem hallgatok; leveszem rólad az én haragomat, és hagyom, hogy járj a saját fejecskéd után, és csinálj, amit akarsz”, az annak jele, hogy elfordult tőlünk. De a világ és az értelmünk ezt kiforgatja, és az ellenkezőjét hiszi igaznak, vagyis, hogy Isten azokat szereti, akikkel jót tesz, és azoknak ellensége, akiket büntet.

A haláltól nem kell túlságosan félni 

1538. október 21-én Martinus Luther doktor nyilvános intelmezést mondott a templomban, és igencsak megpirongatta mindazokat, akik megrémültek, amikor lábra kaptak a pestisről szóló mendemondák és lármák. Így szólt: – Az Úrban kell vigasztalódni, benne kell bízni, s mindenki a maga foglalatosságában igyekezzék, és maradjon is meg abban. És ha felebarátjának segítségre, támaszra van szüksége, senki tőle meg ne vonja magát. Ne féljünk a haláltól annyira mód felett, mert megragadtuk az élet igéjét és az Urat magát, aki mivégettünk erőt vett a halálon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4615538050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.