KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Sehol nem éreztem még ennyire otthon magam
dr. Sárik Eszter a másoddiplomás lelkészképzésről

Miért jelentkezik egy diplomás felnőtt az evangélikus teológiára? Mit szólt a döntéséhez a családja, és milyen kihívásokkal kellett szembenéznie eddigi tanulmányai alatt? Mindezekről kérdeztük dr. Sárik Esztert. Beszélgetésünk apropója nem titkoltan az, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem idén szeptemberben ismét induló másoddiplomás lelkészképzésére február 15-ig még el lehet küldeni a jelentkezést.

Szerző: Harmati Dóra

theology.jpg

Hogyan született meg a döntése, hogy újra iskolapadba ül, mégpedig egyházunk egyetemén?

A családomhoz köthető az indíttatásom. Édesapám evangélikus volt, édesanyám katolikus, és a testvéreimmel mi is katolikusként nőttünk fel. Pár évvel ezelőtt azonban eldöntöttem, hogy felekezetet váltok, mert érzelmileg és szellemileg mindig közelebb állt hozzám az evangélikus gondolkodás. A katolikus családi neveltetés ellenére mindig az volt az érzésem, mintha Luther Márton ott ült volna a nappalinkban, hiszen édesapánk olyan sokat mesélt róla. Ha megkérdeztek volna minket kisgyerekként, hogy melyik történelmi alakkal találkoznánk szívesen, biztos Lutherre esett volna a voksunk. A hitbeli elkötelezettségén túl, nekem Luthernek a bátorsága is rokonszenves, fontos. Ő úgy állt oda egy világ elé, harcos hitbéli meggyőződésével, hogy az életét is kockára tette. Számomra ez egészen lenyűgöző és roppant vonzó az evangélikusságban. Azt gondolom, hogy evangélikusnak lenni együtt jár egyfajta bátor mentalitással, az igazságért való feltétel nélküli kiállással.

De bizonyára nem csupán a gyermekkori emlékei rejlenek a döntése mögött.

A másik szempontom az emberi lélek volt. Jelenlegi hivatásomban is a bűnelkövetés okait keresem. Mi van a háttérben, hogyan lesz valaki bűnös emberré? Miközben tudjuk: mindannyian bűnös emberek vagyunk. Amikor a börtönben interjúkat készítünk az elítéltekkel, mindig az a benyomásom: lehet, hogy aki szemben ül velem, az emberi törvények szerint is bűnös, és ennek megfelelően kapott egy földi ítéletet, de igazán nem különbözünk egymástól, mert mindannyiunkban benne van a bűnre való hajlam. Az, hogy ez milyen mértékben tör felszínre, részben egyéni tulajdonságoktól függ, de elsősorban a környezet befolyásolja, döntően az elszenvedett hátrányok és sérelmek indítják el bűnelkövetés útján az embert. Biztos vagyok abban, hogy a hit és maga az Úristen, akiben hiszek, rendkívüli segítséget nyújt a bűnös állapottal való megküzdéshez, ő jelenti a megoldást. Nagyon szeretnék lelkész lenni, ezzel a céllal jöttem az egyetemre, de e tekintetben is a Jóisten kezébe tettem az életemet. 

Az elsők között kezdte ezt a speciális képzést. Mit szólt a családja, és mik az eddigi tapasztalatai?

Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert a családom abszolút támogat. Rengeteg terhet, feladatot levesznek a vállamról, sok segítséget nyújtanak. Mindemellett elég komoly szellemi és lelki megterhelést jelent a tanulás, a vizsgázás, hiszen a velünk szemben támasztott követelmények nem kisebbek, mint a nappali tagozaton, csak nekünk emellett még a családban és a munkahelyen is el kell látnunk a feladatainkat. Ennek ellenére egy pillanatra sem bántam meg, hogy belevágtam. Sehol nem éreztem még ennyire otthon magam.

Mi lehet ennek az oka?

Egyrészt maga az egyetem: nagyon felemelő, pozitív, szellemileg és lelkileg is igen sokat ad. Az az érzésem, hogy ebben a végletekig bizonytalan világban, ahol sokszor a tudásnak és a becsületnek sincsen értéke, itt mégis a helyén van minden. Valódi és értékes tartalmat kapok, kapunk. Nagyon színvonalas az oktatás, a tanári gárda magasan kvalifikált. Másrészt külön kiemelném a csoportunkat is, amelyet erősen összetart az őszinte testvéri szeretet; ez hatalmas áldás. Abszolút nem patetikus módon jelenik ez meg, hanem természetesen, humorosan és nagyon szeretetteljesen. Egyszerűen nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ez jó. Nagyon jó. Bár nem könnyű a feladatunk, amibe belevágtunk, de egymást tudjuk vinni, húzni előre. Úgy érzem, hogy nagyon mély és szoros barátságok születtek már az eddigi féléveink alatt is.

 

További információkat a képzésekről az Evangélikus Hittudományi Egyetem honlapján találnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5015412880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

evangelikus_1_banner_900x1800px_ok.jpg

kotoszora_banner_vegso.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása