Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Fabiny Tamás: Mikulás-áhítat

2019. december 06. - KötőSzó

Ki is az a Mikulás? Mit kell tudnunk róla? Fabiny Tamás elnök-püspök rendhagyó áhítatában a Mikulás személyén keresztül mutat be nekünk egy sokkal fontosabb valakit. „Hát ti kinek mondotok engem?” (Mt 16,15)

Szerző: Fabiny Tamás

alicia-slough-h3wtp_1cw4g-unsplash.jpg

„Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem?”  

Előállt az egyik tanítvány, és üdvözült mosollyal ezt mondta: Te vagy Santa Claus, nem fér hozzá kétség. Felismerlek pirospozsgás, joviális alakodról, kedves kis pocakodról, rövid, prémmel szegélyezett kabátodról, no meg hamisítatlan westerncsizmádról. Különösen szeretem, ha egy csöppet Mickey Mouse vonásait is hordozod, az olyan cuki, sőt megható…

Elvis Presley már az 1950-es években világgá kiáltotta: „Here comes Santa Claus”. Azóta minden üzletben ez hallatszik, Bostontól Seattle-ig, de imádkozunk azért, hogy a föld végső határáig így és csak így nevezzenek téged: Santa Claus. Puttonyodban ott a popcorn és a Coca-Cola, how lovely, wow…

Ő ismét föltette a kérdést: Hát ti kinek mondotok engem? 

Egy usankás tanítvány válaszolt most leggyorsabban: Bátyuska, daragoj bátyuska, mindenki tudja, hogy te csakis a Gyed Maróz lehetsz. Más nyelveken ezt úgy mondják, hogy Fagy Apó. Kicsit korán jöttél, hiszen szilveszterre vártunk jóságos kísérőddel, Sznyegurocskával, azaz Hópelyhecskével együtt. Mindig ti hozzátok a fenyőfát és az ajándékokat. Szpaszíba, balsój szpaszíba! 

Úgy látszik, ezzel a válasszal sem volt teljesen megelégedve, hiszen ismét megkérdezte: Hát ti kinek mondotok engem? 

Egy megtermett, szőke tanítvány vette át a szót, és hangjában némi sértődöttséggel ezt mondta: Van, aki még nem ismerte fel benned az egyetlen Joulupukkit, aki rénszarvasok vontatta szánon érkezik Lappföldről? Pedig a Nokia mellett te vagy a mi legfőbb reménységünk, ennek érdekében dolgoznak píárosaink éjt nappallá téve. A föld minden tájáról lehet hozzád leveleket küldeni, és ilyenkor, december elején minden híradóműsorban amolyan kis színesnek számít, hogy megérkeztél, még az egzotikus Homokbödögére is. Újabban – nevelő célzattal – egyik rénszarvasodról, Rudolfról is szó esik. Tudvalevő, hogy őt piros orra miatt nem akarták elfogadni a társai, de amióta egyszer nagy ködben éppen az ő különleges orra különleges szimatának köszönhetően értetek célhoz, becsülete van a többiek előtt. Azóta Rudolf példáján keresztül jól lehet szemléltetni, hogy el kell fogadni a másságot. 

Ő még mindig nem nyugodott, ezért ismét megkérdezte: Hát ti kinek mondotok engem? 

Egy mindenre elszánt, fiatal tanítvány jelentkezett szólásra. A KGST-piacon vásárolt susogó szabadidőruháján feljebb húzta a cipzárt, és máris hitvallást tett: Bizony, mondom néked, te vagy a Télapó! Nem hiába szokjuk énekelni: „Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el, kedves Télapó. Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró…” Segítségeddel próbáltunk annak idején megszabadulni az olyan klerikálisan reakciós polgári csökevényektől, mint jézuska, mikulás, angyalka. Újabban többen az életedre törnek, de mi megvédünk téged, ne félj!

Őt azonban nem lehetett megnyugtatni, így tovább hajtogatta: Hát ti kinek mondotok engem? 

Egy eddig hallgató tanítvány nem tudta magában tartani, így valósággal kiszakadt belőle a felkiáltás: Te vagy a Mikulás! A húsvéti nyuszi unokatestvére. Ilyenkor jelentős mértékben segítesz lendületbe hozni a kereskedelmet. Marcipánból és csokoládéból is készülhetsz… Régen jó volt a kakaóvajas is, de ma már Milkából vagy a legfinomabb. Jaj, de édi vagy… 

Erre aztán elege lett a sok próbálkozásból, és így kezdte őket tanítani: 

Nem ismertek engem, elmondom hát, ki vagyok. Egy kis-ázsiai város, Myra püspöke. Ma Törökországhoz tartozik ez a vidék, ahol nemhogy püspök, de keresztény is kevés akad. Úgy tudom, 270-ben születtem, gazdag szülők gyermekeként. Nem akartam én püspök lenni, nem is tudom, hogy szabályszerű volt-e egyáltalán a választás. Az úgy történt, hogy a szüleim halála után vagyonom jó részét elosztogattam, és szentföldi zarándoklatra mentem. Időközben meghalt Myra addigi püspöke. Az egyházfők összedugták a fejüket, és egyikük így szólt: Egy hang azt súgja nekem: menj holnap korán reggel a templomba, s akivel legelőször találkozol, az lesz a püspök. Történetesen énbelém botlott a templom küszöbén. Hiába mentegetőztem, hogy én csak imádkozni készültem, akaratom ellenére püspökké tettek. Nem tagadom, van némi igazság a rólam keringő történetekben, pedig azt szerettem volna, ha személyem titokban marad. Tény és való, hogy egyszer hallottam egy apáról, aki nagy szegénységében örömlánynak adta volna három leányát. Erről értesülve pénzt és ajándékot dobtam be az ablakukon, aminek segítségével elkerülhették ezt a rettentő sorsot. Voltak szürkébb időszakai is az életemnek. Azt csak nektek, teológusoknak mondom el, hogy részt vettem a niceai zsinaton is. Tudjátok-e, mikor volt az? Hát persze, 325-ben. Egyházkerületemben sokan megbotránkoztak egy olyan cselekedetemen, amit pedig azóta is jó szívvel vállalok. Kalózok támadták meg városunkat, blokád alatt tartottak minket. Szabadságot csak abban az esetben ígértek, ha a gyermekeinket átadjuk nekik, hogy rabszolgaként magukkal vihessék őket. Kétségbeesésemben a templomba siettem. Egy nagy zsákban összegyűjtöttem a kegytárgyakat, és átadtam őket a gonosztevőknek. Erre aztán továbbhajóztak, én pedig egy lecsupasztott, szegényes templomban miséztem. De boldog voltam, mert a gyermekeink megmenekültek. Ezért örülök annak, ha énrám is hivatkozva ilyenkor, december 6-án megajándékozzátok őket. Nagyon vigyázzatok ezekre a gyermekekre, és becsüljétek meg a dísztelen templomot is! Hogy tényleg szent volnék? Nem is tudom. Higgyétek el, nem ez a fontos. Egyet mindenesetre tudnotok kell. Én már nem élek. Éppen december 6-án léptem ki a földi létből. Tudjátok, a mi köreinkben nem a születésnapokról, hanem a halálévfordulókról szokás megemlékezni. Ismerek viszont valakit, aki egészen biztosan él. Amikor a szegényeken segítettem, akkor őt próbáltam követni. Tőle kaptam jó ötleteket és erőt, bátorságot. Talán a legendásnak mondott derűmet is neki köszönhetem. Vagyonomat azért osztottam szét, mert ő is ezt kérte a gazdag ifjútól. A templomba azért siettem, mert őtőle hallottam: Imádkozzatok, és buzgón kérjetek… Az apának is az ő mentő szeretetét akartam átadni. Ráadásul titokban, hiszen a Hegyi beszédben ő erre tanította tanítványait. Az pedig, ugye, nem is lehet kétséges, hogy a tőle tanultak jegyében fel kellett áldoznom a templomi kincseket a szerencsétlen gyermekek megmentése érdekében?! Mondom azért: ne velem foglalkozzatok, hanem őrá figyeljetek! Ha kedvetek van, emlékezzetek meg rólam, hiszen játszani jó dolog. Azt azért kénytelen vagyok kérni, hogy ne túlozzátok el a dolgokat: tudjátok, az én koromban már nem esik jól ez a nagy felhajtás. Mondom, emlékezzetek rám, de csak benne higgyetek. Figyeljetek csak! Ez az ő hangja! Halljátok? Most ő kérdezi: „Hát ti kinek mondotok engem?” (Mt 16,15)

Az írás eredetileg megjelent az Evangélikus Élet folyóiratban 2008. december 6-án. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8715340598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.