Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Isten a bántalmazottakon keresztül szól hozzánk
Az idei ökumenikus imahét üzenete

A nemzetközi ökumenikus imahét a keresztény egyházak közös imahete világszerte, melyet idén január 20–27. között rendeznek meg. Az ebből az alkalomból kiadott programfüzetet indonéz testvéreink készítették el. Alapigének az Ószövetségből választották a következő szakaszt: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (5Móz 16,18–20) Ebben az összeállításban a programfüzetből gyűjtöttük össze azokat az idézeteket és imádságokat, melyek a legjobban összefoglalják a hét során felmerülő témákat és az indonéziai keresztények helyzetét, üzenetét.

ffa-da-2018-7-5-christianunity-1.jpg

Indonéziáról

Indonézia pluralista társadalom, sok törzs, nyelv, kultúra és vallás otthona. A kétszázhatvanötmillió emberből körülbelül tizenkét százalékot tesznek ki a katolikusok és a protestánsok. A kereszténység először a 7. században érkezett Indonéziába, amely a nesztoriánusokon keresztül jutott el Észak-Szumátrába, de ekkor még nem maradt fent. Nem sokkal később katolikus misszionáriusok hozták el a területre az evangéliumot, akik a portugál kereskedők nyomán a 16. század elején érkeztek a területre.

Az indonéz egyházak eltérő módon és különböző programokon keresztül együtt dolgoznak olyan problémákon, amelyek az egyház egységéhez kapcsolódnak. Közösen foglalkoznak regionális és nemzeti szintet egyaránt érintő kérdésekkel. Például a Dzsakarta tartományában található Kebayoranban különböző keresztény közösségek nőtagjai közösen dolgoznak, hogy olcsó ebédcsomagot biztosítsanak a riksavezetők, az alacsony jövedelmű családok és a hajléktalanok számára. Rendszeresen összegyűlnek más női csoportokkal, és évente megtartják a világimanapot, hogy együtt imádkozzanak a békéért és az igazságért.

A bántalmazottakról és a kirekesztettekről

„A keresztények olykor meglehetősen elkötelezettek imádságaikban és az istentiszteleten, de kevésbé aggodalmasak, ha a szegényekről és a kirekesztettekről van szó. Időnként imádkozunk a templomban, mégis elnyomjuk embertársainkat, vagy kizsákmányoljuk környezetünket.” 

„Közös keresztségünk révén minden keresztény részesedik Jézus prófétai küldetésében, hogy hirdessük az evangéliumot a szegényeknek és a szenvedőknek, szóban és tettben egyaránt. Amikor felismerjük ezt a küldetést, az Úr Lelke lesz rajtunk is, felvértezve arra, hogy az igazságért munkálkodjunk.”

„Mikor a keresztények egyesülnek az imádságban és a Szentírás tanulmányozásában, és valóban hallgatják Isten szavát, akkor ébrednek rá, hogy Isten ma a leginkább a bántalmazottakon keresztül szól a társadalomhoz.” 

Imádságok

„Istenünk, Atyánk! Bocsásd meg nekünk a hatalom iránti sóvárgásunkat, és szabadíts meg minket a kísértéstől, hogy elnyomjunk másokat. Kérünk, Szentlelked által segíts bennünket, hogy együttérzők legyünk felebarátainkkal. Segíts, hogy így egyek legyünk szent Fiaddal, Jézus Krisztussal, beteljesítve szabadításod ígéretét a szegénység és elnyomás alól. Az ő nevében imádkozunk. Ámen.” 

„Istenünk, adj nekünk bölcsességet, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól. Engedd, hogy az őszinteség vezesse szívünket, és ajkaink az igazságot mondják. Adj bátorságot, hogy még akkor is igazak legyünk, ha mások ellenünk vannak. Tartsd távol tőlünk a képmutatást; tégy minket inkább az egység és béke forrásává, hogy az örömhírt terjesszük mindenkinek. Jézus Krisztus nevében ezért imádkozunk. Ámen.”

Szöveg és kép forrása: az ökumenikus imahét programfüzete

Gyűjtés: Harmati Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr914588156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

fuszal_a_folyoban_honap_konyve.jpg
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása