Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Hetven év után is: Minden ember méltósága számít

Hetven éve, 1948. december 10-én fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezete az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, ezért december 10-e az emberi jogok világnapja. Ennek alkalmából a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) arra biztatta a tagállamok globális szövetségeit, hogy erősítsék meg a nyilatkozat és a szabadság, igazság és béke megőrzése iránti elkötelezettségüket. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke pedig azt hangsúlyozta: az emberi jogok egyetemes nyilatkozata hitünk egyik legfontosabb alapelvét érvényesíti a jog eszközével: azt, hogy minden ember Isten egyedi teremtménye, képmása és hasonlatossága.

Forrás: LVSZ/Kötőszó 

photo-1544038659-12337883d216_2.jpg

„A keresztény hívő ember számára több okból is fontos, hogy megemlékezzünk erről az évfordulóról. Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata ugyanis emberi civilizációnk egyik legfontosabb alapdokumentuma, mely a jog eszközével érvényesíti hitünk egyik legfontosabb alapelvét: azt, hogy minden ember Isten egyedi teremtménye, így minden ember egyaránt értékes személy, akit a Teremtő »saját képére és hasonlatosságára« alkotott. Hisszük azt is, hogy Krisztus Urunk a kereszthalálával és feltámadásával minden embert megváltott. A teremtés és megváltás alapján valljuk, hogy nem lehet különbséget tenni ember és ember között, hanem minden személy életét és méltóságát tiszteletben kell tartanunk és védelmeznünk kell. A nyilatkozat 18. artikulusa a lelkiismereti és vallásszabadság jogát is deklarálja, mely számunkra, protestánsok számára, akik az évszázadok során annyit küzdöttünk a vallásszabadságért, különösen is nagy érték” – mondta el a Kötőszó megkeresésére Fabiny Tamás elnök-püspök.

A LVSZ arra szólítja fel a tagállamok globális közösségeit, hogy őrizzék az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatában foglaltakat

Az LVSZ arra biztatta a tagállamok globális szövetségeit az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata megírásának hetvenedik évfordulóján, hogy erősítsék meg a nyilatkozat és a szabadság, az igazság és a béke megőrzése iránti elkötelezettségüket. Egy közös nyilatkozatban az LVSZ elnök-püspöke, Musa Panti Filibus, és az LVSZ főtitkára, Dr. Martin Junge lelkész a nyilatkozatot „minden ember és nemzet közös alapja”-ként méltatták.

Dr. Martin Junge, a LVSZ főtitkára (balra), és Musa Panti Filibus az LVSZ elnök-püspöke (jobbra). Kép: LVSZ / Albin Hiller

Musa és Junge azt hangsúlyozták: az emberi jogok támogatása és megvédése központi kérdés volt az LVSZ számára, már az 1947-es alapítás óta. „Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata olyan lehetőséget adott, melyben az LVSZ-nek mind a száznegyvennyolc tagegyháza kapcsolatba léphet más egyházi és világi szervvel azért, hogy fenntartsa minden emberi lény méltóságát” – mondták.

Annak terén egyetértés uralkodik, hogy minden ember Isten képmása, ezáltal a Teremtő méltósággal ruházta fel, az LVSZ vezetői ugyanakkor kifejezik aggodalmukat azokkal a kísérletekkel szemben, melyek az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának alapelveit próbálják aláásni és illegitimálni.

„Az LVSZ mélységesen aggódik amiatt, hogy az emberek egyre inkább hajlamosak aláásni vagy kiszorítani az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata által adott keretet. Ebből kifolyólag a kirekesztettekkel, a kisebbségekkel, a nemük, nemzetiségük, társadalmi vagy politikai pozíciójuk miatt elnyomottakkal szemben diszkrimináció zajlik, üldöztetést és néha halálba torkolló elnyomást szenvednek” – mondják az LVSZ vezetői.

Az LVSZ arra ösztönzi a tagállamok globális közösségeit, hogy az emberi jogokra vonatkozó keretet helyben és globálisan is alkalmazzák, a megszegőit pedig vonják felelősségre. Musa és Junge arra is felszólítják az LVSZ taggyülekezeteit, hogy keressék az együttműködést ökumenikus, vallásközi és más civil szervezetekkel annak érdekében, hogy közösen támogathassák és védhessék az emberi jogokat.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

Az LVSZ állásfoglalását Fabiny Tamás a MEE elnök-püspöke megkeresésünkre azzal egészítette ki: „Ma, amikor világunkban olyan sokszor sérülnek a nyilatkozatban lefektetett alapértékek – például a keresztényüldözések során, a rasszizmus és az antiszemitizmus aggasztó terjedésével, vagy amikor kisebbségi sorban élő közösségeinket éri jogfosztás –, fontos, hogy a Lutheránus Világszövetség állásfoglalásával is emlékeztessük egymást: az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata közös kincsünk, melynek érvényesülésére hazánkban és az egész világon törekednünk kell. 1948, 1971 és 1988 után 2018-ban is érvényes az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3514471326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_6.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása