Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Összeomlik vagy összeszedi magát a nyugat? Kinek szurkolunk?

A Nyugatnak bealkonyult – nincs nap, amikor ne szólna erről tudósítás, ne jelenne meg okos és meggyőző elemzés. Huszonhét évvel a rendszerváltás, és tizenkét évvel csatlakozásunk után már minden illúziónkat elveszíthettük az Európai Uniót összetartó elvek makulátlansága felől. A 28 állam közössége egyik válságtól a másikig bukdácsol, vezetőinek kompetenciái felől egyre nagyobbak lehetnek a kétségeink.

Szerző: Kertész Botond

Politikusok és üzletemberek Keletre nyitnak, hiszen ott vannak az új, igazán kecsegtető és távlatos lehetőségek. Sokan valahol Ázsia pusztaságaiban találják meg vélt, vagy valós keleti gyökereinket, és valódi, romlatlan nemzeti karakterünket – erre ma már szolid, de tisztes haszonnal kecsegtető vállalkozásokat lehet építeni. A Nyugat hanyatlását nemcsak Európában vizionálják – az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb elnökjelöltjének első számú hívószava, hogy tegyük ismét naggyá Amerikát.

A történésznek sem kell nagyon megerőltetnie magát, hogy ha históriai érvekkel akarja alátámasztani a Nyugat végső hanyatlásáról szóló véleményeket. A Római Birodalom bukása előtt a mai Nyugathoz kísértetiesen hasonló tüneteket mutatott. A régi államvallásának csak az intézményrendszere maradt meg, hívői és gyakorlói eltűntek. Új, idegen kultuszok terjedtek el (a perzsa Mythrastól az egyiptomi Íziszen át a palesztin gyökerű keresztyénségig), míg végül a birodalom, a keresztyénséget felvéve, hivatalosan is vallást váltott. Határait egyre kevésbé tudta, majd akarta megvédeni – kényelmesebbnek és kifizetődőbbnek tűnt, hogy a limes (a Római Birodalom védelmét szolgáló, a császárkorban létesített szárazföldi határvonal - szerk.) túlsó, majd innenső oldalára telepítse a népvándorlással érkező törzseket, akik a katonáskodás egyre kényelmetlenebb terhét is levették a birodalom őslakosainak válláról.

Az ilyen integráció (pardon, romanizálás) egy ideig sikeresnek tűnt, de aztán a római kultúra egy idő után elveszítette vonzerejét, és az újonnan érkezők nem akartak megválni saját hagyományaiktól, szokásaiktól.

Néhány hónapja került a kezembe egy könyv, amely hosszú oldalakon keresztül elemezve a Nyugat állapotát, annak rövid időn belüli összeomlását jósolja: „Politikai tekintetben a Nyugat az abszolutista monarchiáktól az alkotmányos államok felé halad, azok meg politikai s végül szociális és kommunista köztársaságokká alakulnak, ahol az emberiség szétzilálódásával és az emberiesség destrukciójával minden véget ér. Ennek az elhamarkodottságnak van egy végzetes vonása: ha ugyanis a Nyugat egyszer már ezeknek a mozgalmaknak az örvényébe kerül, többé nem tud tőlük szabadulni. Nincs többé nyugalom, sem állandóság, minden özönlik, zúdul előre, és mindenki ebben látja végső, hőn áhított boldogságát – a pusztulásban! Egyik forradalom követni fogja a másikat, és a Nyugat népei egymás után rosszabb helyzetbe kerülnek, mint voltak annak előtte. A következő nemzedékek egyre gátlástalanabbak és hitványabbak lesznek, már ezt a levegőt szívják magukba, már belőle merítik a táplálékukat; az idő nyugati szelleme jellemzi a nevelést is; ez a szellem ernyedt, lagymatag, elvből feladott mindenfajta szigorúságot; az elpuhultság, élvhajhászás és bőség egyre jobban háttérbe szorítja a tartózkodást, a komolyságot, az egykor volt tettrekészséget.”

Szívesen tűznék ki jutalmat azoknak az olvasóknak, akik eltalálták az évszámot: az idézet forrása Ľudovít Štúrnak A szlávok és a jövő világa című, 1851-ben írt könyve. Štúr a Nyugat megváltását, egy új, jobb és igazságosabb társadalmi rend beköszöntét Oroszországtól, és a romlatlan keresztyénséget képviselő pravoszláviától várta. Hogy jóslata mennyiben vált valóra – gondoljunk a Szovjetunió expanziójára – az egy másik írás tárgya lehetne.

Engem jobban elgondolkodtatott, hogy Štúr apokaliptikus víziója után 165 esztendővel, még mindig él a nyugati civilizáció, annak ellenére, hogy az „elpuhultság, élvhajhászás és bőség” a mai kritikusok szerint is fő jellemzői kultúránknak. A Štúr által 1851-ben jósolt összeomlás bekövetkezett: két világháború, a gyarmati rendszer eltűnése után minden emberi számítás szerint el kellett volna tűnnie a „fehér férfiak” dominálta világnak. A Nyugat azonban a hidegháborút is megnyerte, gazdasági és politikai befolyását nagyobbrészt máig megtartotta. Iszonyatos árat fizetett és fizet ezért máig az egész világ – ellenpróba lehetősége nélkül nem tudhatjuk, hogy egy nem nyugati típusú globalizáció mennyibe kerülne.

Ma ez egyáltalán nem természetes, azért írom le: a Nyugatnak drukkolok, hiszem, hogy 1000 éve ide tartozunk. A Nyugat regenerálódó képessége figyelemre méltó és bizakodásra ad okot. Érdemes azonban szem előtt tartanunk a figyelmeztetést, amelyet értékpapírok hirdetésein olvashatunk: a múltbeli teljesítmény nem ad garanciát a jövőben elérhető hozamokra. Annyit meg kell tennünk, hogy ne a „Nyugat Rt.” részvényeinek összeomlására spekuláljunk. 

A szerzőről: 
Kertész Botond
 (1971) - történész. Az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársa, kutatási területe a 19–20. századi evangélikus egyháztörténet Magyarországon.

Fotó: AP

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr578479788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

kotoszo_konyv_akcio.png
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása