Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

A gyermekszülés nem öncél

Meddő nők a Bibliában

2016. január 13. - KötőSzó

Anyának lenni, gyermeket szülni – Istentől kapott lehetőség vagy emberi elvárás szerinti kötelesség? Nehéz válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek a bibliai családokról szóló történetek etikai tanulságait firtatják. A vélemények kereszttüzében mégis érdemes végignézni azokat a különleges történeteket, amelyeket a Szentírás rejt magában: olyan nők történeteit, akik gyermektelenséggel küzdöttek.

Szerző: Seben Glória

A meddő nők történetein keresztül a Biblia elsősorban Isten könyörületét, mindenhatóságát és gondoskodását emeli ki. Fontos szerepet szán a végül megszületett „mégis-gyermekeknek” a Nagy Tervben, amely a választott népen keresztül az egész emberiség megmentésére irányul. A történetek vonala végül Jézusban csúcsosodik ki, akit az evangéliumok Izrael Messiásaként és a világ Megváltójaként mutatnak be.

Fontos azonban, hogy a gyermekszülés nem öncélként jelenik meg, és nem is úgy, mint a nő méltóságának vagy identitásának egyedüli forrása. Sőt, éppen azokra a játszmákra és emberi bűnökre figyelmeztetnek a történetek, amelyek az utód létrehozásának társadalmi nyomása miatt bomlottak ki a családokban. A Biblia hangsúlyozza, hogy a gyermek Isten szabadságából és jóságából fakadó ajándék, akit felelősen kell nevelni, és akit nem a szülők, hanem Isten sajátjaként kell kezelni.

Nehéz válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek a bibliai családokról szóló történetek etikai tanulságait firtatják. Joga van-e a szülőknek a biológiai terméketlenséggel mesterséges úton dacolni? Milyen módszerek fogadhatóak el, ha valaki gyermeket szeretne, vagy éppen el szeretné halasztani a fogantatást? Tényleg „szent kötelessége”-e a nőnek a gyermekszülés, vagy Isten maga el tudja képzelni némely nők életét gyermek nélkül, és így is értelmes, elhivatott életet lehet élni ? (Példa az újszövetségi Anna esete Lukács evangéliumából, aki özvegyként, gyermektelenül élt, és prófétaként a Gyermek eljövetelére várt, vagy Fülöp evangélista négy hajadon lányára gondolva, az Apostolok cselekedeteiből stb.)

Valószínűleg felszínes válaszhoz jutunk, ha a Teremtés könyve legelejének „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsát egyoldalúan, abszolút törvényként kezeljük, ami mindig, mindenhol és mindenkire egyformán érvényes. Hiszen minden embernek saját története van, és ha Istenre figyelve próbálja saját sorsát alakítani, akkor abból mindig egyedi válaszok születnek.

A Bibliából az derül ki, hogy Istennek van hatalma arra, hogy cselekedjen olyan nőkön keresztül, akik feleségek és anyák, és olyanokon keresztül is, akik nem azok. Hasonlóképpen Isten cselekszik olyan férfiakon keresztül, akik férjek és apák, valamint olyanokon keresztül is, akik nem azok. Nem írhatjuk bele sorsunk változóit egy mindenkire érvényes isteni megoldó képletbe, hanem folyamatosan kutatnunk kell az akaratát, még akkor is, ha ez a nehezebben járható út.

Az ókori keleti társadalmakban a termékenység az egyik legfontosabb érték, nemcsak a gazdaságban, hanem a törzs gyermekei vonatkozásában is, különösen a fiúk számát tekintve. A meddőség ugyanakkor az egyik legnagyobb szégyen, az istenség átkának jele, de a gyermek létkérdés is, hiszen társadalmi gondoskodás hiányában az idős szülők csak gyermeki támogatásban reménykedhettek. Nem véletlenül írja elő a Tízparancsolat is a szülők tiszteletét, ami elsősorban az anyagi természetű gondoskodásban nyilvánult meg. A biblikus hagyomány több olyan asszonynak a történetét is megőrizte, akik évekig hiába vártak gyermekáldásra, és sorsuk több ponton is hasonlóságokat mutat.

Akik nem érték meg, hogy nagymamák legyenek

A Biblia meddő asszonyainak sorát maguk az ősanyák nyitják meg (Mózes első könyve): Sára, Rebeka és Ráhel küzdelme a saját gyermekért, Izrael népe történetének hármas nyitánya.

Sára történetében az évtizedek óta hiába várt gyermekáldásra adott emberi válasz a „béranyaság”, amikor a rabszolganőjét, az egyiptomi Hágárt férjéhez, Ábrahámhoz adja, hogy az a „térdén szülve” juttassa őt utódhoz.

Hamurabi törvénykönyvében találunk hasonló esetre szabályozást, a gyermektelenség ilyen kezelése nem volt tehát példátlan a folyami társadalmakban. Hágár fiának, Izmaelnek a születése ennek a megoldási kísérletnek az eredménye. Amikor azonban Sára meddősége után, idős kora ellenére megérkezik Izsák, az ígéret gyermeke, az anyai féltés nem engedi, hogy Izmael örököstárs legyen. Hágár fiával együtt a pusztába űzetik. Izgalmas momentuma a történetnek, hogy a Biblia szövege kétszer is megörökíti számunkra azt a jelenetet, amikor Isten küldötte megmenti Hágárt, és bejelenti neki, hogy fiából nagy nemzet lesz. Ez az „angyali üdvözlet” a többi meddőségi történetben található bejelentések szerkezetét követi, de nem a „választott ősanyának”, hanem egy elűzött asszonynak szól.

Hágár, Sára és Ábrahám

Rebeka, férje, Izsák közbenjárására fogan végül gyermeket, sőt, mindjárt ikreket, akiknek a rivalizáló kapcsolata már a várandósság alatt tapasztalható. Az egyik fiú, Jákób, felnőve, valóban becsapja bátyját és apját, és emiatt menekülni kénytelen anyai nagybátyjához, ahol szenvedélyes szerelemre gyullad a szép Ráhel iránt. Az apa azonban becsapja őt: a szolgálat évei után idősebb és rútabb lányát, Leát adja hozzá először feleségül, így további hét évig szolgálnia kell, hogy elvehesse választottját. Az Úr azonban „látva Lea megvetett voltát, megnyitotta a méhét, Ráhel ellenben meddő maradt”. A két nővér a szülési versenyben a legkülönbözőbb eszközöket veti be a már ismert „béranyaságtól” az alkudozásig. Ráhel végül két fiúnak ad életet: József az egyik, a testvérféltékenység legendás célpontja; a másik, Benjámin, akinek a születésekor Ráhel meghal.

Az ősanyák történetében közös, hogy Isten az, aki a gyermekekkel megáldja őket, a fogantatást nem tudják kierőszakolni vagy emberi eszközökkel elérni.

Istennek viszont semmi sem lehetetlen. A választott nép sorsa kezdettől az Ő kezében van. Az ősanyák hosszú ideig viselik a gyermektelenség szégyenét, végül az Úr kegyelme szabadítja meg őket ettől, azonban azt már nem érik meg, hogy unokáikat is a térdükre vehessék.

Az Úrnak szentelve

A meddőségi történetek másik nagy csoportja azoknak a férfiaknak a születéstörténete, akik Istennek szentelt életre voltak szánva. Az első ezek közül Sámson, Izrael utolsó bírája, akinek az anyja háromszor is találkozik Isten küldöttével (Bírák 13), aki bejelenti, hogy meddősége dacára mégis fia fog születni, s akit názír fogadalomban kell felnevelni (vagyis haját nem vághatja le, és nem ihat alkoholt). A szöveg szinte „berángatja” a nő férjét, Mánoah-t a történetbe, hogy ő is hallja az ígéretet. Sámson azonban nem tud megfelelni az életével szemben támasztott erkölcsi elvárásoknak: személyében egy ellentmondásos karaktert ismerhetünk meg, aki nem tud ellenállni a filiszteus nők iránti vonzalmának, szabad folyást enged erőszakos indulatainak, és elárulja a fogadalmat, amelyben Istentől nyert ereje van. Végül öngyilkos merénylettel mégis bosszút áll az őt rabszolgasorba taszító ellenségein.

Az Ószövetség egyik gyöngyszeme Sámuel próféta édesanyjának (Sámuel első könyve, 1-2. fejezet), Annának a története. A királyság előtti időszak bemutatása egy efraimita család életének epizódjával kezdődik, akik „mozaikcsaládként” élnek, hiszen Anna gyermektelensége miatt Elkána csak egy második feleség, Peninna révén tudott utódokat nemzeni. Egy családi ünnepi áldozatbemutatás alkalmával

Anna nem bírja tovább: az Úr szentélyébe megy, hogy ott öntse ki a fájdalmát, amiért „az Úr bezárta méhét”. Imádságában egyúttal föl is ajánlja születendő gyermekét Isten szolgálatára. A történet különlegessége, hogy női főszereplő körül forognak az események, a férfiak (Elkána, Éli pap és maga a gyermek Sámuel) csak mellékszereplők, még maga az Úr sem beszél, csak némán cselekszik.

Anna a fájdalomból és a kétségbeesésből a bátor hiten át egészen az elengedésig és a hála szavaiig teszi meg a lelki utat. Gyermeke az elválasztás (kb. hároméves kor) után Éli pap mellett nevelkedik, míg serdülő korában Isten meg nem szólítja.

Elspeth Young: Ezért a gyermekért imádkoztam (Anna és Sámuel) 

A harmadik történetet már az Újszövetségben találjuk: Lukács evangélista mielőtt rátérne Jézus származására, egy idős házaspárt mutat be: Zakariás papot és feleségét, Erzsébetet, akik hiába vártak a gyermekáldásra hívő és elkötelezett életmódjuk dacára. Egyszer csak Isten angyala jelenik meg Zakariásnak, és bejelenti, hogy fia az Úrnak szentelt próféta és az Ő előhírnöke lesz. Az idős pap azonban hitetlenkedik, így „jelként” némának kell maradnia, amíg a kapott ígéret be nem teljesedik. A párhuzamos történetben Erzsébet rokona, a fiatal, éppen jegyben járó Mária kap hasonló angyali bejelentést, ezúttal azonban nem a meddőség és öregség a fogantatás akadálya, hanem az, hogy a lány férfit „még nem ismer”, vagyis érintetlen.

Az angyal Erzsébet csodás gyermekáldására hivatkozik, hogy megerősítse: „Istennek semmi sem lehetetlen”.

Mária meg is látogatja rokonát, akinek a fia a János nevet kapja a körülmetéléskor. János a pusztában nevelkedik, amíg csak szolgálatba nem lép, mint Izrael történetének egyik legnagyobb hatású prófétája, akiről Jézus úgy nyilatkozik: „az asszonytól születettek között nincs nagyobb, mint Keresztelő János”.

A szerzőről

Seben Glória (1984) – pszichológus, evangélikus iskolalelkész, teológiai diplomamunkáját a bibliai meddő nők történeteiből írta

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr388264494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.