Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Novemberi hangulat és ami mögötte van
Novemberi hangulat és ami mögötte van

Amikor ezek a sorok megjelennek, vacak hangulatban leszek. Nem vagyok jós, és nem is úgy döntöttem, hogy rosszkedvem lesz, ez egyszerű tapasztalat. Mikor először vettem észre magamon, megijedtem: pár hónap tanítás után miért önti el a szívemet a fásultság, az unalom, a „semmi nem sikerül”…

Átalakulás akkor és most
Átalakulás akkor és most

Több mint ötszáz év telt el azóta, hogy egy Ágoston-rendi szerzetes, név szerint Luther Márton (a hagyomány szerint) 1517. október 31-én kiszögezte 95 pontját a wittenbergi vártemplom kapujára. Hogy ez valóban így történt-e, vagy a mozzanatot csak az utókor költötte hozzá az egyház megújítását célzó…

Romantika és alkoholdeficit-pótlás
Romantika és alkoholdeficit-pótlás

Szerelmes filmek ikonikus jelenetei sorjáznak egymás után a drámától a happy endig a Múviláv című előadásban. Az eredetileg színdarabként megírt Még egy kört mindenkinek filmváltozata bár anno hatalmas sikert aratott, a történet színrevitelénél az alkotók nem tudták a moziélményt visszaadni. E két…

Ezek úgyis ölik egymást? – Keresztényként az izraeli–palesztin konfliktusról
Ezek úgyis ölik egymást? – Keresztényként az izraeli–palesztin konfliktusról

Végtelen fájdalommal és az áldozatok iránti együttérzéssel a szívünkben önmérsékletre és a békesség keresésére kell ösztönöznünk mindenkit. A bosszú csak újabb bosszút szül, győztesek nem lesznek, csak pusztulás és halál. Ezt kell elkerülnie a világnak.Szerző: Homoki Pál evangélikus lelkész | Fotó:…

Megmérettettünk – Mária országa mára a múlt
Megmérettettünk – Mária országa mára a múlt

Gyakorolhatunk önkritikát, vagy éppen megvonhatjuk a vállunkat, hogy még így is vagyunk elegen, esetleg megpróbálhatjuk sikerként kimagyarázni a veszteséget (látunk rá példát), rajtunk áll. Van, aki szerint ettől csak még rosszabb lesz, mások szerint elértük a medence alját, megvetjük a lábunkat, és…

Luxushajó és hiúság
Luxushajó és hiúság

„Az alázat, a hála, a vágyódás a hatalmas Isten után vajon megérinti-e majd az utazót a végtelen óceánon, az Icon hajón a legnagyobb vízi csúszdákon, egy sötét moziban, esetleg a klausztrofóbia – zárt térben jelentkező szorongás, félelem – fellobbanó érzése közepette?” Szerző: Stifner-Kőháti…

Saját ház és örök otthon
Saját ház és örök otthon

A ház, az otthon, a saját életünk tere mikor, hol, mitől a miénk igazán? Ki és mi jöhet oda be, mi kell ahhoz, hogy elmondhassuk: saját házunkban biztonságban, egészségben, boldogan élünk? Úgy, hogy ne átmenetinek, hanem inkább elvehetetlennek érezzük, régi idők szavával: öröklakásnak?Szerző:…

Büszkeség és hála
Büszkeség és hála

Most, tanévnyitáskor is érdekes lehet a kérdés, amellyel még a tanévzárás környékén szembesültem újra. A bizonyítványosztás után elindult a divat, sok büszke szülő kiposztolta gyermekének a kitűnő bizonyítványát a Facebookra. Erre bedühödött a másik oldal: páran a hármas körüli bizonyítványt tették…

Nyár végi számadás és befőttelrakás – tanévkezdésre
Nyár végi számadás és befőttelrakás – tanévkezdésre

Tizenegy hét szabadság – az idei nyári szünidő időtartama. Hogy a vakáció elmúlt vagy (élményekkel, töltődéssel el)telt, az nézőpont, idegállapot és persze családi menedzsment kérdése. Arra azonban határozottan trenírozhatjuk magunkat, hogy tanévkezdéskor „csak a jóra emlékezzünk”, hogy abból…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása