Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Nem az útjelző tábla a fontos, hanem hogy merre irányít bennünket
Nem az útjelző tábla a fontos, hanem hogy merre irányít bennünket

„Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között.” (Mt…

Erős várunk...
Erős várunk...

Közismert, hogy az evangélikusok köszöntése – a 46. zsoltár alapján – így hangzik: „Erős vár a mi Istenünk”. A tőle megszokott játékosságával ezt gondolja tovább Kosztolányi Dezső, amikor így fogalmaz: „Erős várunk a nyelv”. Biblia és irodalom egymásba fonódik. A próféták, a zsoltárok vagy az…

Nem minden helyzetből lesz csoda
Nem minden helyzetből lesz csoda
Jézus és Péter a vízen – 1. rész

Egy háromrészes igehirdetés-sorozat első része következik most. Mindhárom igehirdetés Jézus és Péter vízen járásának történetéről fog szólni. Az elsőben Jézus áll egyedül a víztükör tetején. A másodikban Jézus mellett Péter is a vízen áll. A harmadikban pedig Jézus továbbra is a víz felszínén van,…

A jelen szenvedései nem tartanak örökké
A jelen szenvedései nem tartanak örökké

„Nem haragszom hát Pál apostolra, mert spoilerezik. Ezzel, a végső cél elárulásával, a cél megmutatásával ébreszti fel reménységünket, erősíti hitünket, bátorít kitartásra, a hit harcának megharcolására, hiszen most már tudjuk: megéri. Jézus feltámadt, és elkezdődött az új világ születése.…

Szilveszter lehetőség, ne szalaszd el!
Szilveszter lehetőség, ne szalaszd el!

„Szilvesztereste a krepp-papír végű trombiták és a csillagszóró petárdák nem a visszatekintés harci riadóját fújják és durrogják, nem a múlt megszokott értékelését követelik. Éberségre és készenlétre figyelmeztetnek inkább. Szilveszter a benső átrendeződésnek a jelképesen azután csak egy esztendő…

A názáreti senki
A názáreti senki

„Isten valóban egy senki képében érkezik hozzánk a karácsonyi reggelen egy büdös, koszos, rongyos istállóban. Isten az, aki egy olyan helyről származik, ahonnan semmi jó nem jöhet. Isten az – hogy saját szavaival éljek –, akit nem fogadnak be sehova, ha nincs otthona, akinek nem adnak ruhát, ha…

„Arról az Istenről énekeltem, aki felemeli a megalázottakat”
„Arról az Istenről énekeltem, aki felemeli a megalázottakat”
Az exalkoholista, tetovált lelkésznő első adventje

„Az egyházi év ünneplése azt jelenti, hogy az életünk beleszövődik Jézus Krisztus történetébe olyan módon, hogy a mi saját életünknek és az ő világának az anyaga szent szövetté válik. Ez az összefonódás tette lehetővé egy újonnan kereszténnyé váló fiatal nőnek, hogy meglássa Jézust egy AIDS-ben…

Az igazi belső békéről
Az igazi belső békéről

„A Biblián és Szent Ágostonon kívül nem találkoztam még könyvvel, amelyből jobban megtanultam volna, és jobban tanulnám a jövőben, micsoda Isten, Krisztus és minden dolgok" – Írja Luther Márton a Frankfurti Névtelen Német teológiájáról 1518-ban. Ebből a könyvből idézünk egy rövid részletet, amely a…

Mi pünkösd lényege? Mi az igazság?
Mi pünkösd lényege? Mi az igazság?

Neked mit jelent pünkösd? Munkaszüneti nap, hosszú hétvége… És mi a lényege? Vagy az ünnepnek lényeg sem kell, elég, ha csak nem kell menni dolgozni vagy iskolába? Erre keressük a választ.Szöveg: Farkas Ervin evangélikus lelkész, Lovászpatona „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én…

Pár perc alatt képbe kerülhetsz: minden a böjtről!
Pár perc alatt képbe kerülhetsz: minden a böjtről!

Évről évre egyre többen mondanak le valamiről a húsvétot megelőző böjti időszakban: húsevésről, kávéivásról, internethasználatról. A lemondás célja is többféle lehet, van, aki a testi megújulást várja tőle, van, aki pedig a függőségeitől akar megszabadulni, hogy közelebb kerülhessen Istenhez. Jézus…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása