Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó


Bajor egyházfőtanácsos: a muszlimok kérdései segíthetnek újra felfedezni a kereszténységet

2018. november 14. - KötőSzó

A homoszexuális párok megáldását illetően a lelkészek egyéni belátására bízta a döntést a Bajor Evangélikus Egyház. A muszlimokkal kapcsolatban pedig azt szeretnék hangsúlyozni, hogy még nálunk, keresztényeknél is sokszínűbbek, ezért meg kell tanulnunk különbséget tenni. Ezeket a kérdéseket…

Tovább

„A keményedő hangnemtől távol kell tartanunk magunkat” – interjú Prőhle Gergellyel

„Olyan környezetben nőttem fel, ahol sosem kellett választanom Nyírő József, Herczeg Ferenc és Esterházy Péter között, sem stílusuk, sem politikai nézeteik különbözősége miatt, csak írásaik színvonala volt az érdekes. Meggyőződésem, hogy ez olyan stratégia, amely az irodalmi múzeumhoz hasonló…

Tovább

„Féltem ezt az országot a morális zülléstől” – Fabiny Tamás a püspökök videójáról

„Bárcsak jelét látnám annak, hogy a vélt vagy valós iszlám fenyegetés hatására egyházaink és híveink szorosabbra zárnák soraikat, szenvedélyesebben keresnék a Szentháromság Isten igazságát és vállalnák a közösséget Jézussal!” Fabiny Tamás evangélikus püspök írása.  „Amíg időnk van, tegyünk jót…

Tovább

Egy pakisztáni keresztény nő üzenete az európai keresztényekhez

Erős vár a Mi Istenünk panjabi nyelven a Déli egyházkerület misszió napján

„Az elmúlt időszakban annyian és annyiszor megírták már az európai keresztény civilizáció végét, annyian tudósítottak már lerombolandó vagy átalakított, kiürült templomokról, és nagyjából minden napra jutott egy-egy hír terroristákról, menekültekről, migránsokról –…

Tovább

„Ez a történet a gyűlölködésről szól, nem a fejkendőről” – megszólaltattuk a kendős lányt a vonatról

„Szerintem abból csak jó sülhet ki, ha különböző hátterű, véleményű emberek együtt tudnak gondolkodni és cselekedni” – mondja Balogh Felícia. Ő  az a lány, aki néhány nappal ezelőtt munkahelyére igyekezve vizes hajjal szállt fel a vonatra és a huzat miatt feltette a kendőjét a fejére. Ezután az…

Tovább

Várszegi Asztrik: „A mi küldetésünk nem a felső tízezerhez szól”

Várszegi Asztrik szerint a nők több tiszteletet érdemelnének, a kereszténységnek pedig magatartás-váltásra volna szüksége. A pannonhalmi főapáttal a reformáció jelentőségéről, a keresztények egységéről és megosztottságáról, menekültekről, valamint Pannonhalma befogadó…

Tovább

Viseld gondját egy menekült gyereknek

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa befogadószülőket keres menekült gyermekek befogadására, a gyerekekről való átmeneti gondoskodás céljából. A gyerekkorú menekültek és kiemelten a kísérő nélküli kiskorú menekültek különösen sérülékeny csoport. Minden támogatást meg kell kapniuk ahhoz, hogy…

Tovább

Prőhle Gergely: Itt a szembenézés ideje

„Az evangélikusok mindig is nyitottak voltak az újra, a korszerűre” – mondja Prőhle Gergely, aki azonban több – az evangélikus egyházat érintő – kritikát is megfogalmaz. Egyházunk országos felügyelőjével a reformációi emlékév feladatairól, az evangélikus egyház gyengeségeiről és erősségeiről…

Tovább

Amikor egy menekült fejből mondja a Szózatot

Mi a magyar közlöny? Mik azok a corvinák? – hangoznak a magyar állampolgársági vizsgán a kérdések, melyekre Wilson, a fekete biztonsági őr nem tudja a választ, a Szózatból viszont fejből idéz. Abban a pillanatban, ahogy elkezdi szavalni Vörösmarty Mihály versét, megnyeri a nézőt, s közvetlenül…

Tovább

Csak tömegben nem tudunk mit kezdeni a menekültekkel

Egy letaglózó színdarab az emberi sorsokról

Alföldi Róbert egy 2000-es évek közepén íródott menekülttörténetet mutatott be a hétvégén a Radnóti Színházban – tomboló sikerrel. A tapsvihar most leginkább nem a nevének szólt, hanem annak az emberi történetnek, melyet három órán át letaglózva nézett a közönség. Az előadásból nem tolakodott előre…

Tovább