Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


A gyülekezetplántálás 5 igazsága
A gyülekezetplántálás 5 igazsága
Avagy hogyan legyünk hatékonyak a tanítványképzésben a 21. században?

Afrofrizurája és szakálla miatt előbb gondoltam volna popzenésznek, mint gyülekezetplántálónak. Pedig ő mindkettő volt. Néhány barátjával a brazíliai São Paulo nyomornegyedeiben élő fiataloknak tartott ingyen zeneórákat – így próbálták őket elérni az evangéliummal. A fiatalember azzal a céllal jött…

„Hangok nyelvén kapcsolódni az örökkévalósághoz”
„Hangok nyelvén kapcsolódni az örökkévalósághoz”

Jótékonysági koncert lesz május 19-én, vasárnap este 6 órakor a Deák téri evangélikus templomban. Az orgonaest bevételével a Budakeszi Evangélikus Egyházközség templomépítését támogatják a jelenlévők. Egy különleges hangszerről és egy régi időket idéző istentiszteleti hangversenyről is beszélgettem…

Itt prédikált Pál!
Itt prédikált Pál!

Milyen gondolatai támadnak egy evangélikus lelkésznek, ha eljuthat a Biblia egy híresebb helyszínére? Izgalom, meghatottság, az események megelevenedése? Wilhelm Busch így írt arról a helyről, ahol Pál apostol híres beszéde hangzott el. „Csodálatos! Pénzt küldött az egyik kiadó! Végre…

Mit tenne Jézus? – Egy szlogen születése
Mit tenne Jézus? – Egy szlogen születése

W. W. J. D. – olvashatjuk a sejtelmes rövidítést karkötőkön, pólókon, könyvjelzőkön, falvédőkön, s a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt. A Mit tenne Jézus?, azaz What Would Jesus Do? milliós profitjai mögött azonban kezdetben nem a nyerészkedés szándéka állt, a mottó eredeti megalkotója…

Magyarországról a pokol bugyraiba
Magyarországról a pokol bugyraiba
A málenkij robotra hurcoltak emlékhelye Budapesten

Hetvenöt éve lesz idén ősszel annak, hogy a történelmi Magyarország területéről hadifogolyként vagy internáltként civileket is elkezdtek kényszermunkára hurcolni a Szovjetunióba. A kutatók nyolcszázezer és egymillió közé teszik az így áldozattá váltak számát – egyharmaduk nem élte túl az embertelen…

A szabadságharcot nem csak tábornokok vívják
A szabadságharcot nem csak tábornokok vívják
A Guerilla című film ajánlója

Ha az 1849-es szabadságharcra, illetve annak végkifejletére gondolunk, többnyire az iskolai évekből rögzült képek jutnak eszünkbe: Cegléden toborzó Kossuth, Világosnál a fegyvert letevő Görgey, kivégzőosztag előtt térdelő Batthyány és az aradi tizenhármak vesztőhelye. A szabadságharcot azonban nem…

A női vezetés nem csak 450 éve volt nehéz
A női vezetés nem csak 450 éve volt nehéz
A Két királynő című filmről

Nehéz Stuart Máriához hasonló, emblematikus és ismert karakterekről filmet forgatni, hiszen – nem számít spoilerezésnek, ha eláruljuk a köztudott végkifejletet, miszerint – Erzsébet királynő huszonöt év fogság után a trónbitorló fejét vetette. Mária élete azonban az elfogatása pillanatáig szerfelett…

Így énekeltek a magyarok a világ evangélikusainak
Így énekeltek a magyarok a világ evangélikusainak

Éneklő kalendáriumot indított advent alkalmából a Lutheránus Világszövetség (LVSZ). Honlapjukon és Facebook-oldalukon különböző nemzetségek adventi-karácsonyi énekei csendülnek fel. A Magyarországi Evangélikus Egyház is részt vett a kezdeményezésben az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE)…

Egy osztály kiállása '56-ért – A néma forradalom filmajánlója
Egy osztály kiállása '56-ért – A néma forradalom filmajánlója

Lars Kraume német rendezőnek az idei müncheni filmfesztiválon Békedíjjal és rendezői díjjal méltatott, A néma forradalom című filmje egészen új látószögből mutatja be az 1956-os magyarországi események hatásait. Egy keletnémet középiskolai osztályról szól, amely kiállt a magyar forradalmárok…

Reformáció bármikor – Come Sunday filmajánló
Reformáció bármikor – Come Sunday filmajánló

Mi történik egy karizmatikus közösséggel és a vezetőivel, ha a püspökük hirtelen elkezdi megkérdőjelezni, amiben addig szilárdan hittek? Szerző: Nagy Szabolcs A kereszténység legfontosabb kérdése az üdvösség, azaz, hogy téged Isten hogyan és mi alapján ítél majd meg az utolsó napon. Kissé…

„A keményedő hangnemtől távol kell tartanunk magunkat” – interjú Prőhle Gergellyel
„A keményedő hangnemtől távol kell tartanunk magunkat” – interjú Prőhle Gergellyel

„Olyan környezetben nőttem fel, ahol sosem kellett választanom Nyírő József, Herczeg Ferenc és Esterházy Péter között, sem stílusuk, sem politikai nézeteik különbözősége miatt, csak írásaik színvonala volt az érdekes. Meggyőződésem, hogy ez olyan stratégia, amely az irodalmi múzeumhoz hasonló…

Fabricius Gábor: A dialógus az egyetlen lehetőség
Fabricius Gábor: A dialógus az egyetlen lehetőség

„Ha az identitásomat kellene meghatároznom, egészen elöl áll a protestantizmus. Azt mondhatom, hogy meghatározóbb ez, mint a nyelvhez való kötődés" – mondja Fabricius Gábor mediadesigner, filmrendező, író, akinek felmenői között tizenegy evangélikus lelkész szerepel. A protestantizmus ma szerinte az…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása