Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Fabricius Gábor: A dialógus az egyetlen lehetőség
Fabricius Gábor: A dialógus az egyetlen lehetőség

„Ha az identitásomat kellene meghatároznom, egészen elöl áll a protestantizmus. Azt mondhatom, hogy meghatározóbb ez, mint a nyelvhez való kötődés" – mondja Fabricius Gábor mediadesigner, filmrendező, író, akinek felmenői között tizenegy evangélikus lelkész szerepel. A protestantizmus ma szerinte az…

Te mihez kezdenél három hónap fizetett szabadsággal?
Te mihez kezdenél három hónap fizetett szabadsággal?
Interjú Sefcsik Zoltán lelkésszel a sabbatidőről

„Húsz év után most volt először időm arra, hogy önmagammal újra kapcsolatba kerüljek, hogy újra Sefcsik Zoltánként álljak meg az Úristen előtt, ne pedig lelkészként. Ez egy elég kemény menet volt egyébként, de nagyon felszabadító volt felfedezni azokat az egyszerű, örök érvényű igazságokat, hogy…

Megmozgatni a lelkeket és a lábakat - Interjú a Blahalouisiana zenekarral
Megmozgatni a lelkeket és a lábakat - Interjú a Blahalouisiana zenekarral
2018. július 26-án lépnek fel a Szélrózsa találkozón

A Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó büki nagyszínpadán július 26-án a Blahalouisianát hallhatjuk. A zenekar énekesét, Schoblocher Barbarát és a basszusgitáros Jancsó Gábort kérdeztük a zenészek felelősségéről, az ikonná válásról és a háromszavas albumcímek hátteréről. Léptetek már…

Ne maradjon le a lélek a civilizációs versenyben
Ne maradjon le a lélek a civilizációs versenyben
Interjú Soltész Miklós államtitkárral

Az okozza az európai kereszténység hanyatlását, hogy feladjuk alapvető értékeinket – jelentette ki az Evangélikus.hu-nak Soltész Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint az egyházak és általában az egyházban…

Kiéghet egy lelkész is? – Elmondjuk, mit lehet tenni!
Kiéghet egy lelkész is? – Elmondjuk, mit lehet tenni!

„A kiégés nagyon észrevétlenül jön, amikor sorozatosan nem adjuk ki magunkból  a bennünk rejlő feszültségeket, hanem csak gyűlnek, és közben tompítják a motivációt és a hivatástudatot. Mígnem egy idő után már másokat kezdünk el okolni, a rendszer, az egyház áldozatainak érezzük magunkat. Amikor…

Hat hónap múlva Szélrózsa!
Hat hónap múlva Szélrózsa!
Beszélgetés Pongrácz Mátéval, a Szélrózsa vezető lelkészével

Egyházunk hat hónap múlva, július 25. és 29. között ismét megrendezi a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozót. Pongrácz Máté kaposvári evangélikus lelkészt, a Szélrózsa vezető lelkészét az előkészületekről és a tervekről, a megismerhető részletekről, valamint a nehezebb és az örömteli…

„Az állam és az egyház viszonyát érdemes vizsgálni” - Interjú Dudás Gergellyel
„Az állam és az egyház viszonyát érdemes vizsgálni” - Interjú Dudás Gergellyel

Magyarország legnagyobb internetes újságjának, az Index.hu-nak korábbi főszerkesztője egy közösségi finanszírozáson alapuló, mindentől és mindenkitől független híroldalt tervez létrehozni. Dudás Gergelyt a Politisről, a média átalakulásáról, de a kereszténység és egyház közéletben és sajtóban…

A konyhafőnök és Isten
A konyhafőnök és Isten
Interjú Lokodi Ákossal

Egy egyszerű kávézóban is cascara teát rendel, amiről egy átlagember azt sem tudja, mi az. Mikor felvilágosítást kérek tőle, ugyanolyan szenvedéllyel mesél a teafajtáról, mint az élet legfontosabb kérdéseiről. Lokodi Ákos nevét sokan a Konyhafőnök című tévéműsorból ismerik, de mint kiderült, a…

Ügynökök az egyházban – Megszólalt a tényfeltáró bizottság szakértője
Ügynökök az egyházban – Megszólalt a tényfeltáró bizottság szakértője
Interjú Mirák Katalinnal

Terjedelmes interjú jelent meg 2017. május 4-én a Kötőszó evangélikus blogon Lehel Lászlóval, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójával, evangélikus lelkésszel, amelyben elismerte, hogy 1983-ban az állambiztonság „Filozófus” fedőnéven beszervezte ügynöknek. Az interjúban elhangzik, hogy…

Lehel László: Mozgásteret kínáltak, és én nem mondtam nemet
Lehel László: Mozgásteret kínáltak, és én nem mondtam nemet

Öt nappal ezelőtt terjedelmes cikk jelent meg a Magyar Nemzetben, amely részletesen feltárja Lehel Lászlónak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójának, evangélikus lelkésznek a titkosszolgálati múltját: „Filozófus” fedőnéven az állambiztonság beszervezett ügynöke volt. Lehel László…

„Ez a történet a gyűlölködésről szól, nem a fejkendőről” – megszólaltattuk a kendős lányt a vonatról
„Ez a történet a gyűlölködésről szól, nem a fejkendőről” – megszólaltattuk a kendős lányt a vonatról

„Szerintem abból csak jó sülhet ki, ha különböző hátterű, véleményű emberek együtt tudnak gondolkodni és cselekedni” – mondja Balogh Felícia. Ő  az a lány, aki néhány nappal ezelőtt munkahelyére igyekezve vizes hajjal szállt fel a vonatra és a huzat miatt feltette a kendőjét a fejére. Ezután az…

Várszegi Asztrik: „A mi küldetésünk nem a felső tízezerhez szól”
Várszegi Asztrik: „A mi küldetésünk nem a felső tízezerhez szól”

Várszegi Asztrik szerint a nők több tiszteletet érdemelnének, a kereszténységnek pedig magatartás-váltásra volna szüksége. A pannonhalmi főapáttal a reformáció jelentőségéről, a keresztények egységéről és megosztottságáról, menekültekről, valamint Pannonhalma befogadó közösségéről is beszélgettünk.…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása