Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


5 ok, amiért keresztényként ott voltam a Pride-on
5 ok, amiért keresztényként ott voltam a Pride-on

Idén harmadszor vettem részt a Budapest Pride-on. A felvonulás biztos pont lett a nyárban, prioritást élvez sok más vonzó szünidős programmal szemben. Úgy érzem, ott kell lennem, együtt a barátaimmal, a többi felvonulóval, még ha nem is vagyok tagja szexuális kisebbségnek. Viszont keresztény vagyok…

„Ha Jézus nem volt radikális, akkor senki”
„Ha Jézus nem volt radikális, akkor senki”
Fundamentális kérdések a keresztény fundamentalizmus kapcsán

A vallási (keresztény, elsősorban hazai) fundamentalizmus igen terhelt és sokfelé ágazó kifejezésének fogalmi mezejében barangolt június 12-én egy igen sokszínű, ökumenikus összetételű teológus értelmiségi kerekasztal a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) kápolnájában. Kinyik Anita…

Kereszténység és a vágy - A teológus válaszol
Kereszténység és a vágy - A teológus válaszol

Úgy látszik, sok – a harsányságot és hatásvadászatot sem mellőző – Christopher West-előadáson kell még túlesnie az emberiségnek ahhoz, hogy az évszázadok alatt a szexualitást démonizáló egyházi, keresztényinek beállított tévképzeteket, élet- és lélekellenes regulákat átfogalmazhassa, újraalkothassa…

„Bár sokkal többet tudunk a biológiáról, a feltámadás ma is felfoghatatlan”
„Bár sokkal többet tudunk a biológiáról, a feltámadás ma is felfoghatatlan”

Nem akárki állítja ezt, mint Daphne Hampson, a magát posztkeresztényként meghatározó oxfordi teológus professzor, aki múlt pénteken tartotta első előadását Budapesten, melyben a reformáció 500 éves jubileumára is reflektált. Szöveg: Laborczi Dóra | Fotók: Hegedüs Márton Aki szervezett már…

A nyár megismételhetetlen pillanatai
A nyár megismételhetetlen pillanatai
Az idei Szélrózsa teológushallgató, fotós szemmel

Sárban ugrálások, mezítláb csatangolások, „megáztunk-szelfik”, megértő egymásra pillantások, átadott esernyők és esőkabátok, reggeli kávézások, éjszakába nyúló beszélgetések, aztán a lüktető hiány, mielőtt helyreáll az élet. Szerző és fotók: Rosta Izabella Esős, sáros volt az elmúlt néhány nap, a…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása