Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó


Nem minden helyzetből lesz csoda

Jézus és Péter a vízen – 1. rész

2019. július 28. - KötőSzó

Egy háromrészes igehirdetés-sorozat első része következik most. Mindhárom igehirdetés Jézus és Péter vízen járásának történetéről fog szólni. Az elsőben Jézus áll egyedül a víztükör tetején. A másodikban Jézus mellett Péter is a vízen áll. A harmadikban pedig Jézus továbbra is a víz felszínén van,…

Tovább

Beszélgetés Istennel egy dalszöveg kapcsán

Nincs tévém. Volt, és szerettem nézni. Túlságosan is. Azonban könnyű volt ottragadni előtte. Először csak az adást köttettem ki, próbaképpen. Bejött. Aztán elajándékoztam a készüléket. Most már tudatosan keresek csak rá egy-egy műsorra a neten, ha tényleg meg akarom nézni. Így történt akkor is,…

Tovább

Isten terve vs. az én tervem

Becsapós kép. Akár még azt is hihetnénk, hogy a készítője kifigurázza Istent. Bár az alkotóját nem ismerem, a képet azonban igen. Minden apró vonalkája és alig sejthető kis árnyéka belém ivódott. Éppen ezért tudom azt, hogy Isten szeretetéről szól. Még akkor is, ha első látásra nem így…

Tovább

A post-it cédulák mögötti Istenről

A post-it cédulák mögötti Istenről gondolkodunk ma. A címkéink által eltakart Istenről. Nézzük először a bibliai alapigét, melyből fakad ez a gondolat! Szerző: Pethő Jucus „Ti, szomjazók, mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és…

Tovább

Miért beszélnek úgy az egyházban, hogy azt nem értem?

Sokszor teszik fel nekem a kérdést, hogy miért nem beszélnek úgy az egyházban, hogy bárki megérthesse. Bevallom, eleinte nem nagyon tudtam, miért ne lehetne érteni azt, ahogyan mi, lelkészek beszélünk. Aztán megértettem.  Szerző: Pethő Jucus Messziről kezdem a saját, szubjektív válaszomat a…

Tovább