Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


„Egyházasdi”
„Egyházasdi”
Balczó Mátyás jegyzete

Caramel nagyon plasztikusan sűríti egyetlen szóba azt a meggyőződését, hogy nincs szükség egyházi keretekre a hite megéléséhez. Hangsúlyozom, nem vitatom ezt a véleményt, hiszen amilyen sokfélék vagyunk, olyan sokféle lehet az istenkapcsolatunk megélése is. A hitre jutásom után nyolc évig én is jól…

Amikor a nem tudás gazdagít
Amikor a nem tudás gazdagít
Hegedűs Attila írása

Színházban voltam. Semmi különös, igazi évadzáró habos-babos, zenés-táncos darabot láttam, a barokk vígjátékokra emlékeztetett: összekuszált szálak, elveszett és meglelt testvérek, elszakadt és újra egymásra találó szerelmesek; félreértések sora, hogy aztán a végén mindenki boldog és persze fülig…

Vonzó, mert idegen?
Vonzó, mert idegen?

Nem tartom bölcs dolognak, ha a keresztyénség jelenlegi arcát Buddha tanításával állítom szembe, és nem veszem tudomásul, hogy a buddhizmus is végigjárta a maga útját. Vagy a jelenlegi buddhizmust hasonlítsuk össze a jelenlegi keresztyénséggel, vagy Buddhát és Jézust ültessük egy asztalhoz. De az…

Keresztények és a pártpolitika
Keresztények és a pártpolitika
Lehet nyertes-nyertes játékot játszani

Az Evangélikus Élet 29–30. számában Jézus nem pártpolitikus – Keresztény közéleti felelősség evangélikus szemmel címmel Galambos Ádám osztotta meg gondolatait a keresztény ember közéletben való részvételéről és annak határairól. Üzenetének lényege, hogy a keresztény ember az evangéliumhoz hűségesen…

Kommentszabályzatunk megváltozott
Kommentszabályzatunk megváltozott

Szerkesztőségi döntés alapján megváltoztattuk a Kötőszó blog kommentelési rendszerét: a Blog.hu által fejlesztett kommentszekciót a Facebook felületére cseréltük. Az elhatározás hátterében az olvasóbázis gyarapodásával párhuzamosan az anonim, sértő hozzászólások gyakoriságának növekedése áll, melyek…

Ne a törvény betűjét, hanem az emberek lelkét nézzük – Beszélgetés Fabiny Tamással és Prőhle Gergellyel
Ne a törvény betűjét, hanem az emberek lelkét nézzük – Beszélgetés Fabiny Tamással és Prőhle Gergellyel

Karácsonyi podcastadásunkban dr. Fabiny Tamással, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspökével és Prőhle Gergely országos felügyelővel beszélgettünk az elmúlt hónapok eseményeiről, a most zajló tüntetésekről, a hajléktalanokat érintő rendeletről és egyházunk ehhez kapcsolódó,…

Gyakornokot keres a Kötőszó!
Gyakornokot keres a Kötőszó!

Szeretnénk továbbfejleszteni a Kötőszó blogot csapatunk bővítésével is, ezért keressük gyakornokunkat!  Elsősorban olyan, kereszténységre nyitott fiatalokat keresünk, akiket érdekel a média és a kereszténység, valamint más vallások világa és viszonya, szeretnének professzionális újságíróktól és…

Vallás és média – túl tabun és botrányokon
Vallás és média – túl tabun és botrányokon
Interjú Laborczi Dórával

„Szeretném megmutatni, hogy társadalom és egyház nem két külön halmaz, hanem egymáshoz sok szálon kötődő – időnként feszültségekkel teli, időnként gyümölcsöző, de nem reménytelen – viszony” – mondja Laborczi Dóra újságíró, evangélikus teológus, a KötőSzó blog alapító szerkesztője a Kelet…

Előnyt a hátrányból
Előnyt a hátrányból
Kötőszó-beszélgetések a Szélrózsán

A Kötőszó evangélikus közéleti blog 2015-ben azzal a céllal indult, hogy mi, evangélikusok megmutathassuk, mit gondolunk közéletről, társadalmi kérdésekről, teológiáról vagy kultúráról. Az online jelenléten túl a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón a blog szerkesztői személyessé is…

Van esélyegyenlőség az egyházban? – Kötőszó a Szélrózsán
Van esélyegyenlőség az egyházban? – Kötőszó a Szélrózsán

A Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó olyan fesztivál, ahol evangélikus fiatalok találkozhatnak egymással, de valójában nem csak az evangélikusok és nem csak a fiatalok! Idén Bükön rendezik meg a Szélrózsát július 25. és 29. között. Mi, a Kötőszó szerkesztősége régóta gondolkodunk…

Hangolódó #100 | A századik
Hangolódó #100 | A századik

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat, és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, a rovatunkat neked találtuk ki.…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png



kevelet_t_35-36_1.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása