Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Miért evett halat Jézus a feltámadása után?

2019. április 21. - KötőSzó

„Tudod, én egy racionális ember vagyok. Úgy vagyok mindennel, hogy hiszem, ha látom. De elmentem a párommal a templomba, és ott olyasmiről beszéltek, ami még engem is megragadott...” – mondta egyszer egy felnőtt konfirmandusom. Bárki lehetett volna, hiszen annyiszor hallottam ezt már más „racionális” emberek szájából: „Hiszem, ha látom.” Tamás mondatát úgy ismételjük, mintha szólás lenne, pedig évszázadokig a hit negatív példája volt, ma azonban mintha újra felemelkedne Tamás apostol, és rég elfeledett ismerősként ölelnénk magunkhoz kétkedő alakját. „Hiszem, ha látom.” Tényleg csak akkor hiszünk mindent, ha előbb látjuk?

Szerző: Kovács Barbara

jeremy-stewart-535036-unsplash.jpg

Pál Feri atya – római katolikus pap és mentálhigiénés szakember – népszerű előadásaiban egy egész sorozatot szentelt a szándékos vakság fogalmának. Az egyébként jogi kifejezés arra az emberi tulajdonságra utal, hogy hiába van meg minden információnk egy adott tényről, legtöbbször érzelmi okokból mégis figyelmen kívül hagyjuk. A dohányzás tüdőrákot okozhat, ezt mindenki tudja, hiszen tudományos bizonyítékok támasztják alá – mégis dohányzunk. Nincs olyan médium ma, amely ne számolna be róla, hogy a klímaváltozás milyen hatással van már most az életünkre – mégis alig történik előrelépés az életmódunk megváltoztatásában. Tanulmányok végeláthatatlan sora foglalkozik vele, hogy milyen káros hatással vannak az okoseszközök a gyerekek fejlődésére – mégis a gyerekünk kezébe adjuk a telefont.

Tudjuk, látjuk, a bőrünkön érezzük – mégsem hisszük igazán. Azzal áltatjuk magunkat, hogy ha a tények beszédesek is, velünk mégsem fog megtörténni, amit bizonyítanak. Inkább a „boldog tudatlanságot” választjuk a látással járó felelősségvállalással szemben. Mintha éppen a „nézés”, az információk befogadása akadályozna bennünket a tisztánlátásban. A szándékos vakság értelmezése alapján helyesebb lenne így mondanunk: akkor sem hisszük igazán, ha látjuk.

Tovább

Rekviem egy katedrálisért

Megrázó hír kavarta fel a nagyvilágot. A párizsi Notre-Dame-székesegyház április 15-én este 7 óra körül lángokba borult, és órákon keresztül égett. Harmati Béla Lászlónak, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatójának gondolatait osztjuk meg a szörnyű katasztrófával kapcsolatban. 

Szerző: Harmati Béla László

57604431_2153053874950032_7543383222403465216_n.jpg

Döbbenettel néztem a tegnapi híradásokat, ahogy a lángoló párizsi Notre-Dame képeit vetítették. A nyugati kereszténység egyik szimbóluma, a gótika egyik legimpozánsabb emléke szinte percek alatt leégett. Öthajós hosszháza, égbeszökő, karcsú oszlopai, csúcsíves árkádjai, sisak nélkül, befejezetlenül marad két tornya, áttekinthető tagolása vonzza a tekintetet, és áhítatot kelt. Faragott kőcsipkéi, három gazdagon díszített kapuja és ólomüveg rózsaablaka mindenkit ámulattal töltött el egykor és ma is – mindeddig. A Maurice de Sully püspök által megálmodott katedrális nemcsak turistalátványosság, hanem vallási központ Párizs szívében. Története, viszontagságos sorsa összeforrott a franciák és tágabb értelemben a nyugati kereszténység életével.

Nem bírom megállni, hogy párhuzamot ne vonjak a mostani pusztulás és a nyugat-európai kereszténység mai sorsa között. Az üszkös falak, a leégett belső engem kiüresedő kereszténységünkre emlékeztet. Valóban a falak maradtak már csak? Kiégett a belsőnk?

Húsvétra, a kereszténység legnagyobb ünnepére készülünk. A húsvét csodája ad erőt a keresztényeknek: hogy van, aki felvette a bűneinket, van, akihez fordulhatunk! Hiszem, hogy a füstölgő romok alatt megvannak még az értékek, és ahogy a történelemben már sokszor, most is van lehetőség az újjáépítésre, a megújulásra!

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

 Kép: ABC15

Az egyházak szerepe a megosztott Európában

A világ egyik vezető tudományos folyóirata, a Nature 2014-ben publikálta összehasonlítását arról, hogy a legfontosabb európai tudományos pályázati rendszer (ERC) eredményeinek tanúsága szerint a tudományos életben fennmaradni látszik a vasfüggöny: a volt szovjet érdekszféra országainak tudósai drasztikusan kevesebbet nyertek nyugati kollégáiknál.

Szerző: Fábri György

57019479_2237618759837288_2078295607511875584_n.jpg

Ez a „tudományos határ” Európa jaltai felosztásával esik egybe, mely viszont egy még távlatosabb európai megosztottságot idéz: – amint azt Szűcs Jenő (Bibó István nyomán) azonosította – a Kr. u. 800 körüli Karoling-birodalom, az Europa Occidentalis keleti szélét. A nyugati kereszténység egyházi és politikai területe a nagy egyházi szakadás, a skizma után ugyan kitolta Európa régióját és fogalmát az Al-Duna–Keleti-Kárpátok–Baltikum sávjáig, de a 16. század gazdasági-politikai-egyházi változásai visszahúzták a Lajta–Elba-térséghez. Ma pedig lényegében ugyanezen a Nagy Károly-i vonalon szoktuk azonosítani Európa megosztottságát a divatos közéleti témákban (demokráciafelfogás, migrációs vita, magországok/periféria stb.).

A történelmi rálátás jelzi, hogy ezeknek a megosztottságoknak milyen mély meghatározottságai vannak – de azt is, hogy mindebben a kereszténység pozíciója, formálódása, belső törései lényeges tényezők voltak és maradtak.

1. Megosztottság – éppen a keresztény(i)ségben?

Az egyháztagok szintjén mindinkább meghaladott („keresztényietlen”) felekezeti széttagoltságunkban is együtt nézünk szembe a regionálisan különböző mértékű szekularizációval. A vallást kétszer annyian tekintik fontos értéknek az újonnan csatlakozott országokban (9%), mint a régebbi EU-tagállamokban (4%). Azonban a lényeg, hogy igen kis számokat méregethetünk csak össze! A vallásosságnak mint nemzeti identitásképző tényezőnek a szerepe is jelentősen különbözik, hiszen ezt a Lajtától keletre található országokban gondolják 50% feletti arányban így (Portugália és Olaszország a kivétel), míg a 19, ennél kisebb fontosságot tulajdonító országnak csak egyharmada keleti.

Mindez az USA-val összevetve még szemléletesebb. Míg ott a teljes népességnek több, mint a fele nagyon fontosnak tartja az életében a vallást, legalább havonta jár templomba, naponta imádkozik, és közel kétharmada teljes bizonyossággal hisz Istenben, addig Európában a keresztény népességnek csak az egytizede vallásos és napi imádkozó, egyötöde templomba járó, és a hatoda hisz Istenben.

Tovább

Varga Gyöngyi: Esti áldás

Varga Gyöngyi áldásokat egybefogó kötetei sosem látott népszerűségnek örvendenek. A hetedik kiadásánál tartó Áldáskönyv és a három kiadást megélt Remény s ég után a sorozat egy újabb taggal bővült. Az Élők földje című kötet a sikeres sorozat legújabb tagja. Az alábbiakban a kötet egy olyan áldását tesszük közzé, melynek sorai kilépnek a megszokottá vált esti imák monotonitásából, ezáltal különösen is valódi elcsendesedést és békességet nyújtva.

ryan-hutton-37733-unsplash.jpg

A nap végén
egy leheletnyi nyugodt csöndben
amikor lassan elül a külvilág zaja
és már nem várnak rád újabb feladatok
takarjon be Isten békessége takarójával
simítsa ki lelked gyűrődéseit, a gondok redőit
csitítsa el gondolataid szüntelen kavargását

Tovább

Az ateizmus tudománytalan?

Dr. Marcelo Gleiser, a Dartmouth Főiskola elméleti fizikusa nyerte idén az 1972-ben John Templeton (1912–2008) presbiteriánus üzletember által alapított Templeton-díjat, melyet kiemelkedő vallási és spirituális eredményekért ítél oda a jogutód alapítvány Londonban. (Két magyar származású neves személyiség is részesült korábban a megtisztelő elismerésben: Jáki Szaniszló és Sternberg Zsigmond.) Glesier az első latin-amerikai díjazott. A jeles alkalomból a Scientific American portálnak adott hosszabb interjújában vallott a tudománnyal kapcsolatos nézeteiről is, melyek közül néhány megállapítását mindenképpen érdemes fontolóra vennünk.

Fordította: Kövesdi Miklós

decb26fe-96a5-4fde-b21b2210701aa958_source.jpg

Számomra a tudomány arra ad módot, hogy kapcsolatba kerüljek a létezés misztériumával. A létezés misztériuma azóta foglalkoztatja az embert, amióta felmerült benne a kérdés: Kik vagyunk, és honnan jöttünk? Tehát – bár most már a tudomány is foglalkozik ezekkel a kérdésekkel – maguk a kérdések jóval öregebbek a tudománynál.”

Gleiser az interjúban azt is kifejti, hogy véleménye szerint az ateizmus ellentétes a tudománnyal.

„Mi is az ateizmus? – teszi fel a kérdést. – (…) Egy kategorikus állítás, amely a hitetlenségben való hitet fejezi ki. »Nem hiszek, bár nincs bizonyítékom sem mellette, sem ellene, egyszerűen nem hiszek.« Pont. Ez egy kinyilatkoztatás.”

Gleiser szerint a bizonyíték nemléte nem bizonyíték a nemlétre. Az agnosztikusok azt mondják, nincs bizonyítékuk Isten (vagy bármiféle istenség) létezésére, de sosem ragadtatnák magukat megmásíthatatlan kijelentésekre valamiről, amiről nem tudnak semmit.

Bár hisz a tudományban, elveti a szcientizmust, amely azt hirdeti, hogy a tudomány képes megoldani minden problémát. Az esetek jelentős részében az emberek rosszul használják a tudományt, mert nem is értik a mibenlétét. Gleiser neheztel az olyan tudósokra, mint például Stephen Hawking vagy Lawrence Krauss, akik azt hirdették, hogy megoldottuk a származásunk titkát, vagy hogy a húrelmélet választ ad mindenre.

Az elméleti fizikus így nyilatkozik továbbá az ember és a Föld különleges szerepéről is:

Tovább

Túrmezei Erzsébet: Csak alagút

Túrmezei Erzsébet magyar-német szakos tanár, költő, műfordító, diakonissza főnökasszony. Versei és műfordításai egyházi újságokban jelentek meg, de önálló kötetei is megörvendeztették az olvasókat. A magyar költészet napját ünnepeljük Csak alagút című versével.

aaron-burden-718998-unsplash.jpg

Tovább

Káldy Zoltán gyümölcsöstálja

Szubjektív visszaemlékezés a száz éve született Káldy Zoltán püspökre

Ültem a Deák téri evangélikus templomban, és odaszögezett a padhoz Káldy Zoltán igehirdetése. Igazán fogékony korban voltam: kerestem önmagamat, célomat, hivatásomat. Telibe talált az a megfogalmazása, ahogy a kisfiúról beszélt, aki ahelyett, hogy elhajítaná, forró kezében szorongatja a hógolyót, amely így elolvad. A hit továbbadásának szükségességét illusztrálta így, és én tudtam: nem tarthatom meg magamban, amit felismertem, hanem meg kell osztanom másokkal. Nehogy elolvadjon az a hógolyó…

Szerző: Fabiny Tamás

sergey-zolkin-1882-unsplash.jpg

Nem sokkal később aztán csalódás ért. Ugyanez a Káldy Zoltán immár nem a szószéken állt, hanem eljött hozzánk a szerdai ifiórára. Előadására vagy a vele folytatott beszélgetésre már nem emlékszem, de arra igen, hogy id. Hafenscher Károly a végén rövid áhítat megtartására kérte fel őt. Ő krakéler módon azt mondta: „Bármilyen igéről prédikálok nektek! Tessék, mondjatok egy igét, és meglátjátok, hogy tudok róla beszélni!” Zavarba jöttem a kihívó magatartás láttán.

Teológusként az első év után voltam, amikor 1978 augusztusában lakásunkon megszólalt a telefon. Káldy Zoltán volt, és édesapámat kereste. Mondtam neki, hogy külföldön van. Érezhetően nagy megnyugvással fogadta a közlést, és gyors elköszönés után letette a kagylót. Utólag tudtam meg, hogy sorra felhívta a lelkészeket és teológiai tanárokat, nehogy el merjenek menni Ordass Lajos püspök temetésére.

Édesapám a maga baráti körében többnyire félelemmel vegyes tisztelettel beszélt róla. Egyszer a gödöllői faház teraszán apám, Hafó bácsi és Dóka Zoltán, valamint a házastársak szenvedélyesen beszélgettek egyházpolitikai témákról. Egy idő után megfogadták: végre nem Káldyról beszélnek, ezért úgy döntöttek, aki szájára veszi a nevét, annak száz forintot kell fizetnie. Mondanom sem kell, hogy akaratlanul is mindig hozzá tértek vissza, ezért aztán már csak „a százforintost” emlegették.

1982. augusztus 28-án Káldy Zoltán szentelt lelkésszé a fasori templomban. Ott és akkor mondta meg, hogy szeptember 1-től mely gyülekezetbe helyez. Akkortájt ritkán volt rám ideje, de egy-egy odavetett mondatából úgy éreztem: figyelemmel kíséri és pozitívan ítéli meg munkámat.

egyenes.jpg

Tovább

A post-it cédulák mögötti Istenről

A post-it cédulák mögötti Istenről gondolkodunk ma. A címkéink által eltakart Istenről. Nézzük először a bibliai alapigét, melyből fakad ez a gondolat!

Szerző: Pethő Jucus

post-it.jpg

„Ti, szomjazók, mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! Miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, fáradozásotok jutalmát olyanért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok rám, és finomat ehettek, élvezni fogjátok a kövér falatokat! Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert a Dávid iránti hűségem rendíthetetlen. Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött. Te pedig olyan népet hívsz, melyet nem is ismersz, és olyan népek futnak hozzád, amelyek nem ismertek: Istenednek, az Úrnak dicsőségére, Izráel Szentjének dicsőségére, hogy fölékesítsen téged.” (Ézs 55,1–5)

Ézsaiás próféta könyvének utolsó harmadából hallottuk az igét. Az utolsó harmad azért fontos, mert minden egyes harmad más történelmi időről szól. A babiloni fogság előtti időről az első, a fogság idejéről a második, a szabadulás utáni időről pedig a harmadik, utolsó rész beszél. A mai igénk így a beteljesedés örömével van átitatva. A mi szakaszunkban ez Isten hívó szaván keresztül szólal meg. Elkészített mindent, és alig várja, hogy az emberek élvezzék. Ézsaiás a piaci árus módján tárja ezt elénk: „Ti, szomjazók, mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért!”

Vegyétek, egyétek! Számunkra ott visszhangoznak ebben a jézusi szavak az ostya és a bor felett, az utolsó vacsorán. Jöjjetek, vegyétek és egyétek azt, ami az életeteket jelenti! Jöjjetek, mert mindent kitaláltam értetek, elkészítettem a szabadulást, az örömöt, a szükségeitek betöltését, sőt még azon túl is annyi mindent, amennyit el sem tudtok képzelni! Jöjjetek, mert megígértem nektek, és be is teljesítem! Az élet teljes gazdagságát szeretném megadni nektek.

Erről beszél Ézsaiás. Itt van Isten, aki ingyen akarja ideadni azt, amit elkészített. Aztán ezt mondja: „Te pedig olyan népet hívsz, amelyet nem ismersz.” Vagyis ott áll Isten a kész ajándékkal, mi azonban valami miatt nem vagyunk hajlandók elfogadni azt, inkább mindenféle pótlékokhoz megyünk helyette.

De miért tesszük ezt? Miért vagyunk nyitottabbak valami töredékesre, amikor a legteljesebb, legjobb és legnagyszerűbb is a miénk lehet? A vakond ásója című vicc kiválóan leírja ezt: Nyuszikának szüksége lenne a vakond ásójára. Úgy dönt, hogy átmegy hozzá, és kölcsönkéri tőle. Eszébe jut azonban, hogy a vakond biztosan nem adja oda neki. Úgyhogy el sem indul. Az ásó azonban továbbra is kell neki. Gondolkodik, gondolkodik. Hátha mégis odaadná a vakond! Elindul. Amikor azonban félútnál tart, ismét bevillan neki, hogy „Á, ennek semmi értelme!” Hazamegy. Ásója azonban még mindig nincs. Ismét nekigyürkőzik hát idővel, és elindul. Megáll a vakond ajtajánál, és bekopog. Mire azonban a vakond kinyitja az ajtót, újra csak az tudatosul benne, hogy ennek semmi értelme. Így amikor az ajtó kinyílik, ezt mondja a vakondnak: „A francba vakond az ásóddal!” Ezzel sarkon fordul, és hazamegy. A vakond pedig áll az ajtóban, és nem ért semmit…

Tovább

Életvédelem?

Életvédelem? címmel rendezett filmvetítéssel egybekötött beszélgetést a 777 blog, a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ), a CitizenGO és a Titkos Küldetés® március 18-án este a Rézkígyó kávézóban. Mikortól ember az ember? Hogyan kellene a társadalomnak az abortuszt fontoló anyákhoz fordulnia? Mi számít valódi segítségnek? A rendezvényről írt beszámolónkat olvashatják.

Szerző: Harmati Dóra

54799988_1225867320904298_8460853610526277632_o.jpg

Az életvédelem témája az utóbbi hónapokban ismét felkavarta a közéletet, amikor New York államban új abortusztörvényt fogadtak el, amely csaknem minden esetben lehetővé teszi a születésig végezhető abortuszt. Közben számos amerikai államban próbálkoznak mind a magzati életet szélesebb körben védő, mind az abortuszhoz való hozzáférést tovább bővítő szabályozások bevezetésével. Míg Virginiában kiterjesztenék a születésig végzett abortuszok körét, Georgia, Florida, Ohio, Tennessee és Texas azért küzd, hogy a magzat szívverésének észlelése után már ne lehessen őt abortálni. Iowa állam kormányzója, Kim Reynolds tavaly május 4-én írta alá a gyermekek életét a szívverésük észlelésétől (nagyjából a várandósság hatodik hetétől) védelmező „szívdobbanástörvényt”, majd Kentucky és Mississippi kormányzója is hasonlóan cselekedett. A közvélemény tehát forrong, és ilyen időkben hatalmas szükség van a tények tisztázására, ami az Életvédelem? című estnek is az egyik elsődleges célja volt. 

A beszélgetés egy provokatív felütéssel indult: Milyen jogon nyilatkozik életvédelemről egy olyan személy, aki még az anyaság előtt áll, és maga nem esett át abortuszon? A kérdést a beszélgetés résztvevőihez címezték, akik különböző válaszokat adtak.

Tovább

A keresztény ember vagyona

„Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel, sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont.” (Préd 5,9a)

„…szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” (Lk 12,33–34)

Szerző: Tamásy Tamás

sharon-mccutcheon-556371-unsplash.jpg

 Jézus nem a szegénységet tűzi ki célul, amikor ezt mondja mindenkori tanítványainak, hanem feladattal bízza meg őket: gondoskodjatok vagyonotokkal másokról, Isten pedig majd gondoskodik rólatok! Tehát ma sem etikai kérdés elé állít minket Jézus, hanem a hit kérdése elé, éspedig a legkiélezettebb formában:

Hiszed-e, hogy Isten tud rólad gondoskodni, és fog is rólad gondoskodni bőségesen, amíg te nem az önmagadról való gondoskodásra tartalékolsz, hanem vagyonodat eszköznek tekinted, mellyel másokról gondoskodhatsz? Hiszed-e, hogy ha kéred, Istentől minden szükségeset megkapsz, mert az ő gondoskodó szeretetéből bőven jut azoknak, akik hozzá fordulnak? Hiszed-e, hogy nem leszel szegénnyé, ha másokról gondoskodsz?

Tovább