Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Mit adott a #metoo az egyháznak?

2019. február 15. - KötőSzó

Mit tehet egy gyülekezet, illetve az egyház – legyen az a Magyarországi Evangélikus Egyház vagy az egész kereszténység – annak érdekében, hogy fellépjen a nők elleni erőszakkal szemben? Nőnap közeledtével érdemes újra elővenni a kérdést. 

Szerző: Nagy Szabolcs

Harvey Weinstein producerről 2017 októberében a New York Times közölt egy oknyomozó cikket, melyben több hollywoodi filmszínésznő, stábtag is elmondta, hogy a producer zaklatta őt. A Weinstein-botrány kapcsán egyre több nő számolt be arról világszerte, hogy ők is szexuális zaklatás áldozatai voltak. Így került a vádak középpontjába több hollywoodi híresség (Kevin Spacey, Dustin Hoffman stb.) és a magyar színházi élet egyes tagjai is (Marton László és Kerényi Miklós Gábor). Az áldozatok beszámolói alapján az elkövetők minden esetben hatalmi pozíciójukat használták fel arra, hogy kihasználják áldozataikat.

A hollywoodi filmgyártásban és a magyar színházban történő zaklatások azonban nem egyedi jelenségek. Pontosan arra világítanak rá, hogy minden olyan rendszerben, amelyben hatalmi viszonyok alakulnak ki, lehetőség nyílik arra, hogy ezeket a ranglétrán feljebb állók kihasználják, és visszaéljenek vele.

Hasonló eset fordul elő Sámuel második könyvében is (13,1–39), amely tűpontosan rávilágít azokra a folyamatokra, melyek a mai társadalomban is megjelennek az idézett problémával kapcsolatban. Támár Dávid király lánya volt, akit féltestvére, Dávid elsőszülötte, Amnón megerőszakolt. Az elkövetés közben Támár folyamatosan kérlelte Amnónt, hogy engedje őt el, gondoljon a következményekre, ne kövessen el erőszakot rajta, de nem tudta megvédeni magát. Támárt az eset után nem hallgatták meg. Testvére, Absolon azt tanácsolta neki, hogy ne beszéljen róla senkinek. Ezzel a mondattal vigasztalta testvérét: Légy csendben most, húgom, mert a testvéred ő! Ne vedd a szívedre ezt a dolgot!” Dávid király hallott az esetről, megharagudott, azonban mégsem tett semmit. Támárt soha többé nem említik a Szentírásban.

Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) nemi alapú erőszakról szóló segédanyaga leszögezi és kiemeli, hogy mi mindannyian szereplői vagyunk ennek a történetnek. Amnónok vagyunk, akik megsértettek másokat. Dávidok vagyunk, akik védelmeztek már bántalmazókat. Absolonok vagyunk, akik elcsendesítettek áldozatokat, és Támárok is, mert mindannyian megtapasztaltuk az elveszett, megtört világ fájdalmas valóságát.

Tovább

Malacot Valentin-napra? Értelmesebb ötlet, mint gondolnád

Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) Good Gifts, azaz „Jó ajándékok” programja régóta foglalkozik az ajándékpiac megreformálásával. A kampány célja, hogy ajándékaink kreatív és jelentőségteljes módon ne csak nekünk okozzon örömet, hanem a rászorulóknak is. Valentin-napi akciójuk alkalmából malacot, méheket és gyümölcsfamagokat lehet adományozni.

pexels-photo-66627_1.jpeg

A Good Gifts az ELCA egyik adománygyűjtő kezdeményezése, mely lehetőséget ad arra, hogy akik anyagilag szeretnének segíteni bizonyos területeken, azok azt a lehető leghatékonyabban tehessék. A kezdeményezés egyszerű koncepciója: egy rászoruló család számára megvásárolsz egy katalógusból kinézett ajándékot – például egy kecskét –, melyért kapsz egy ajándékkártyát. Februárban Valentin-napra szabott kártyákkal készültek, és az akció keretében malacot, gyümölcsfamagot és méheket lehet adományozni. De karácsonyra és születésnapra adható kártyáik is vannak.

Tovább

A jelen szenvedései nem tartanak örökké

„Nem haragszom hát Pál apostolra, mert spoilerezik. Ezzel, a végső cél elárulásával, a cél megmutatásával ébreszti fel reménységünket, erősíti hitünket, bátorít kitartásra, a hit harcának megharcolására, hiszen most már tudjuk: megéri. Jézus feltámadt, és elkezdődött az új világ születése. Megkezdődtek a világ szülési fájdalmai. A vége jó lesz. Akkor hát minden jó. Ami meg rossz, az időleges. Elmúlik. Kibírjuk.” Meditáció február hónapjának igéje alapján. 

Szerző: Balicza Iván

lukas-budimaier-49074-unsplash.jpg

Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatóak ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. (Róm 8,18)

Általában nem szeretem a spoilerezést. Hogy mi a spoiler? Az, amikor valaki elárulja egy könyv vagy film, egy esemény végső kimenetelét. Ez elrontja a meglepetést, az élmény izgalmát, értékét. Más vélemények szerint viszont akár érdekesebb is lehet, ha előre tudjuk valaminek a végét. A Columbo-filmekben már az elején tudjuk, hogy mi történt, hogyan, hogy ki a gyilkos, a film izgalma az, hogyan leplezi le a nyomozó a gyilkost.

Pál apostolnak a havi igénkben elmondott gondolata tipikus spoiler. Elárulja életünk végső kimenetelét, és azzal biztat minket, hogy a jelen nehézségei, szenvedései után minden megoldódik, happy enddel, boldog végkifejlettel végződik majd életünk. Pál azért spoilerezik, hogy ezzel reménységet, erőt adjon az élet és a hit harcában megfáradó, kétségbeeső embernek. Hiszen ha a vége jó, minden jó.

Tovább

Evangélikus vagy református? Mi a különbség?

Az evangélikus és református felekezetek közel állnak egymáshoz lelkületben, teológiában, megjelenésben. A keresztyén felekezeteket felszínesen ismerők össze is keverik őket. A protestantizmus jól elkülöníthető a katolikus irányzatoktól mind megjelenésében, mind teológiájában és szervezeti felépítésében, és még inkább így volt ez a reformáció korában. A protestáns irányzatok között viszont képlékenyebb a határ. A különbségekkel és hasonlóságokkal gyakran a protestáns gyülekezeti tagok sincsenek tisztában, sőt ilyen irányú kérdések hallatán még a lelkipásztorok is zavarba jöhetnek. 

Szerző: Prém Alexandra

13572988.jpg

A kép illusztráció, amelyen a nagykanizsai evangélikus-református lelkészek láthatók a 2017-es év reformációi ünnepségén. A képet a Nagykanizsa Online készítette.

Testvérek vagy távoli unokatestvérek?

Tudjuk, hogy másik templomba járunk, s a templomaink is másképp néznek ki: a református általában puritánabb. Más szolgálati ruhát öltenek a lelkipásztoraink. Mégis, ha a reformációról beszélünk, Kálvint és Luthert rendre együtt emlegetjük, mint az említett, változásokat hozó forradalmi kor két ikonikus alakját. Azt is látjuk a korabeli képeken és domborműveken, hogy Luther testesebb alkat volt, Kálvin meg sovány és szikár. Közismertek még a Luther jó kedélyű asztali beszélgetéseiről szóló anekdoták, és arról is többen hallottak már, hogy amíg ő sört iszik, addig az evangélium terjed… Kálvinról is tudható, hogy imára borulásaival kikoptatta a szőnyeget (igen, térdelve imádkozott), és rendszerező gondolkodású, logikusan érvelő jogász volt.

Településenként eltérő lehet, hogy a református és evangélikus gyülekezetek milyen mélységű ismerettel rendelkeznek egymásról. Debrecenben például – talán éppen a Szólj be a papnak! sorozatnak köszönhetően – jobban megismerhettük egymást, hiszen ezeken az alkalmakon katolikus, református és evangélikus lelkészek beszélgetnek közösen közéleti és teológiai témákról.

Olyan, mintha testvérek lennénk, mert egyháztörténetünk egy időben kezdődött, teológiánk egy tőről fakad, mégis felszínesen ismerjük csak egymást, s ezáltal mintha inkább csak távoli unokatestvérek lennénk. A kapcsolatot erősítendő jó tisztázni néhány kérdést. Hosszasan lehetne írni arról, hogy mi a közös a két felekezetben, és kell is beszélni róla, hiszen nem szabad jobban hangsúlyozni azokat a tényezőket, amelyek elválasztanak, mint amelyek összekötnek. Jó hír: nincs túl sok kardinális kérdés, mely éket verne a két felekezet közé. Legalábbis ma már.

Tovább

Isten a bántalmazottakon keresztül szól hozzánk

Az idei ökumenikus imahét üzenete

A nemzetközi ökumenikus imahét a keresztény egyházak közös imahete világszerte, melyet idén január 20–27. között rendeznek meg. Az ebből az alkalomból kiadott programfüzetet indonéz testvéreink készítették el. Alapigének az Ószövetségből választották a következő szakaszt: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (5Móz 16,18–20) Ebben az összeállításban a programfüzetből gyűjtöttük össze azokat az idézeteket és imádságokat, melyek a legjobban összefoglalják a hét során felmerülő témákat és az indonéziai keresztények helyzetét, üzenetét.

ffa-da-2018-7-5-christianunity-1.jpg

Indonéziáról

Indonézia pluralista társadalom, sok törzs, nyelv, kultúra és vallás otthona. A kétszázhatvanötmillió emberből körülbelül tizenkét százalékot tesznek ki a katolikusok és a protestánsok. A kereszténység először a 7. században érkezett Indonéziába, amely a nesztoriánusokon keresztül jutott el Észak-Szumátrába, de ekkor még nem maradt fent. Nem sokkal később katolikus misszionáriusok hozták el a területre az evangéliumot, akik a portugál kereskedők nyomán a 16. század elején érkeztek a területre.

Az indonéz egyházak eltérő módon és különböző programokon keresztül együtt dolgoznak olyan problémákon, amelyek az egyház egységéhez kapcsolódnak. Közösen foglalkoznak regionális és nemzeti szintet egyaránt érintő kérdésekkel. Például a Dzsakarta tartományában található Kebayoranban különböző keresztény közösségek nőtagjai közösen dolgoznak, hogy olcsó ebédcsomagot biztosítsanak a riksavezetők, az alacsony jövedelmű családok és a hajléktalanok számára. Rendszeresen összegyűlnek más női csoportokkal, és évente megtartják a világimanapot, hogy együtt imádkozzanak a békéért és az igazságért.

A bántalmazottakról és a kirekesztettekről

„A keresztények olykor meglehetősen elkötelezettek imádságaikban és az istentiszteleten, de kevésbé aggodalmasak, ha a szegényekről és a kirekesztettekről van szó. Időnként imádkozunk a templomban, mégis elnyomjuk embertársainkat, vagy kizsákmányoljuk környezetünket.” 

Tovább

Hol van ilyenkor az Istenetek?

Az ökumenikus imahét kellős közepén ért el a hír: kigyulladt a református teológia kollégiuma, egy ember életét vesztette.

Szerző: Nagy Szabolcs | Kép: reformatus.hu

raday_tuz_04_jpg_500x500_q85.jpg

Három gondolat nyugtalanít azóta egyszerre.

Az egyik, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem Evangélikus Teológus Otthona lakóiként hogyan segíthetnénk református teológustársainknak ebben a borzalmas helyzetben. Jöttek-mentek közösségünkben a telefonok, aggódó messengerüzenetek, és bár alig volt személyes kapcsolatom az ottaniakkal (néhány embert ismerek csak közülük, egyiket még láttam is pár napja a Ráday utcában), mégis rám nehezedett a fraternitás.

A második, kissé önző gondolat többnyire ebből a fraternitásból következik. Én is egy teológia kollégiumának sokadik emeletén lakom. Református családból származom, és ha nem az evangélikus egyház és teológia mellett köteleződöm el a gimnázium alatt, akkor lehet, hogy én is otthontalanul, komoly traumát átélve gubbasztanék most a Kálvin tér környékén, és lennék rábízva az emberek jóindulatára.

A harmadik gondolatot egy Facebook-hozzászólás ébresztette. Egy úr merő gúnnyal tette fel a kérdést: „Hol van ilyenkor az Istenetek?” Először megrökönyödtem: Hogy írhat le valaki ilyet ebben a helyzetben? Később rájöttem, hogy a szavak szintjén tulajdonképpen a helyes kérdést teszi fel.

Tovább

Kommentszabályzatunk megváltozott

Szerkesztőségi döntés alapján megváltoztattuk a Kötőszó blog kommentelési rendszerét: a Blog.hu által fejlesztett kommentszekciót a Facebook felületére cseréltük. Az elhatározás hátterében az olvasóbázis gyarapodásával párhuzamosan az anonim, sértő hozzászólások gyakoriságának növekedése áll, melyek komolyabb moderálást igényelnek. Még ha adott is a módja a virtuális térben való elszemélytelenedésnek, nem hisszük, hogy a kereszténység követendő útja az anonimitás mögé rejtőzködő, következmények nélküli durva, személyeskedő, sértő hozzászólás.

nhu-nguyen-785023-unsplash.jpg

Mi a Kötőszó blog kommentelési rendje?

Tovább

Ne terjessz álhíreket felebarátodról

Természetesen ez így nem szerepel a Tízparancsolatban, de nem kell túl élénk, elrugaszkodott fantázia ahhoz, hogy úgy érezzük, a „Ne tégy hamis tanúbizonyságot felebarátod ellen” parancsolat ezt az esetet is lefedi. Keresztényként pedig talán még nagyobb a felelősségünk abban, hogy ne terjesszünk ellenőrizhetetlen tartalmú és hátterű híreket, mert szinte biztos, hogy hazugságot osztunk meg.

Szerző: Kövesdi Miklós Gábor

rawpixel-780496-unsplash.jpg

Mint azt a 444 is megírta, a New York-i és a Princetoni Egyetem kutatói végeztek egy felmérést, amely arra jutott, hogy a nyugdíjasok a „leginkább álhírterjesztők”. A hatvanöt évesnél idősebb netezőknek a tizenegy százaléka, a tizennyolctól huszonkilenc évesig terjedő korosztálynak pedig csupán a három százaléka osztott meg álhíreket. A hatvanöt év felettiek kétszer annyi álhírt osztottak meg, mint a negyvenöt és hatvanöt éves közöttiek, és közel hétszer annyit, mint a tizennyolc–huszonkilenc éves korosztály.

Hogy nálunk is ugyanezek-e az arányok, azt persze nem tudom. Az a benyomásom viszont, hogy nemtől és kortól függetlenül nagyon sokan gondolkodás nélkül megosztanak bármit. Legyen az egy lánclevél vagy egy celeb hamis halálhíre. Magyarországon a legtöbben mégis talán a politikai álhíreket „szeretik” a legjobban. Hogy ezek mennyire veszélyesek, azt jól jelzi, hogy még az amerikai választásokat is döntően tudták befolyásolni, ahogy arról például az Ars Technica beszámolt

Fontosnak tartok eloszlatni egy gyakori tévedést.

Egy hír nem attól valódi vagy álhír, hogy amit mond, az tetszik-e vagy sem. Hanem attól, hogy a cikk írója feltünteti-e a forrásokat, amelyekből az értesüléseit szerezte, és attól, hogy ezek a források nem álhíroldalak.

Tovább

A vallástalanság mítosza

Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (European Network Remembrance and Solidarity – ENRS) éves emlékezetkutatási konferenciájának rezüméje szerint a valóságunk múlttal és jövővel kapcsolatos vágyai, azaz a társadalmi képzelet terén sosem voltunk szekulárisak. A legmeggyőzőbb előadók legalábbis arra élezték ki mondandójukat, hogy a modernitással kapcsolatos általános felvetés, miszerint a szent és a profán örökké elváltak egymástól, valójában nem történt meg, elválásuk legalábbis semmiképpen sem nevezhető általánosnak. A politika mindig az irracionalitás terepén mozgott, és a vallásos diskurzust vagy felhasználta, vagy módszertanát kisajátította – különösen akkor, amikor a múlt számára fontos újraértelmezésén dolgozott. Beszámoló a konferenciáról, azaz a kortárs emlékezetkutatás vallással kapcsolatos aktuális problémafelvetéseiről. A cikk végén rövid interjút olvashattok Geneviéve Zubrzyckivel, a konferencia főelóadójával. 

Szerző: Nagy Zsófia

asd_1.jpg

A modernitásról való tudásunk szerint a szekularizáció lezajlott folyamat, kortárs tapasztalataink pedig már egy új korszakot mutatnak, a posztszekularizációt, melyben a racionális gondolkodás sérülésével együtt a vallás társadalmi szerepe újra felerősödik. A vallásos fókuszú emlékezetkutatás szerint ez egy túlegyszerűsített narratíva, és legalább két megközelítést kínál arra, hogy a vallás és társadalmi emlékezet kapcsolatában felismerjük a folytonosságot. Az egyik szerint

az egyház mint intézmény aktív szereplője az emlékezetkultúrának, mivel a vallásos emlékezet nem egy elszigetelt vákuumban működik, így tevékenységére ugyanúgy kellene figyelni, mint a politikai szereplők ugyanilyen motivációjú társadalmi gyakorlatára.

A másik megközelítés szerint profán színterek – közülük is elsősorban a nacionalista diskurzus – lelkes felhasználói a vallás módszertanának, s még a legracionálisabb kivitelben is szüntelenül az irracionalitás határain belül maradnak, hiszen elképzelt koncepciókról győznek meg elképzelt közösségeket. Ez pedig nem kizárólag kortárs jelenség, különböző korokban különböző intenzitással, de mindig jelen volt.

Tovább