Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Mennyit tudsz a kereszténységről? Teszteld a tudásod!

2019. január 19. - KötőSzó

Azt biztosan tudod, ki volt Luther Márton. De tudod, hogy ki volt az első magyar reformátor? Vagy azt, hogy kik voltak a beginák? Teszteld a tudásod 11 kérdéssel! Kvízünk a Die Zeit összeállítása alapján készült.

akira-hojo-502567-unsplash.jpg

Tovább

Hit és jazz | Hangolódó #103

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de lehet, hogy nincs kedved. A Hangolódó sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Hangolódó sorozatunk legújabb válogatása a hit és a jazz kapcsolatáról szól. Sokunk első gondolata lehet, hogy nincs sok köze egymáshoz ennek a két fogalomnak. Pedig ha szívből-lélekből improvizál egy művész, a spiritualitás felső szintjére érkezhet el, sőt az őt hallgató közönséget is magával viheti. Mint minden az életben, a jazz is akkor jó és értékes, ha igazán mély mondanivalója van. Lehet tehát összefüggés, kapcsolat az Isten felé fordulás és az improvizációt középpontjába állító zenei stílus között, ám ebben a folyamatban nincs helye felületességnek és hatásvadászatnak – ezt igyekszik körüljárni ez az írás.

my_post_copy_2_16.jpgAz ötvenes-hatvanas évek USA-jában a jazztörténet kiemelkedő alakja, John Coltrane szaxofonos (1926–1967) a drog fogságában sínylődött. Trendi volt ez akkoriban is, sokan menekültek egy hamis valóságba, mit sem törődve a szerek kíméletlen hatásaival. Azonban az Úr nem hagyta magára esendő, ugyanakkor zseniális gyermekét. Üzenetet küldött neki, és John „vette az adást”. Isten felé fordulva levette, eldobta virtuális, igen torzító szemüvegét, és megpillantotta a helyes utat. Azért, hogy valamivel azért mégis ártson némileg magának, állítólag mértéktelenül elkezdett tejkaramella-cukrokat fogyasztani, ami egy fúvós esetében azonban nem igazán ajánlott, hiszen a fogakat  roncsolja. Persze a heroin és az édesség azért nem egy kategória...

Lehet, hogy Coltrane pont nassolás közben írta meg fő művét, az A Love Supreme-et, melyet A legfelsőbb szeretetként fordítanék. 1964-ben látott napvilágot lemez formájában, kvartettje előadásában (John Coltrane – szaxofon, McCoy Tyner – zongora, Jimmy Garrison – bőgő, Elvin Jones – dob) a négy tételből álló darab: Acknowledgement (melyre ebben az esetben a Köszönet, Hála és/vagy az Elfogadás kifejezéseket használnám), Resolution (Döntés), Pursuance (Folytatás, Követés) és Psalm (Zsoltár).

Ez a bizonyos A legfelsőbb szeretet maga Isten. Coltrane a jazz nyelvén, a mai napig rendkívül modernnek számító módon fogalmazta meg hitét és háláját a Teremtő felé. A mű szelíden, de hangsúlyosan ontja magából a spiritualitást. A szaxofonon keresztül megszólaló hangok imaként szállnak az ég felé, olyan őszinteséggel, mely csak az igazán tiszta szívű emberek sajátossága,  mondhatni szuperképessége.

Tovább

Mária istenszülő volt, de nem szeplőtelen

Jézus anyja protestáns szemmel

Hogyan tekintsünk Máriára és a szeplőtelen fogantatásra protestánsként? Mit mond erről a mi teológiai hagyományunk? Miért száműztük teljesen az ő személyét, és milyen példát mutathat Jézus anyja?

Szerző: Prém Alexandra | Fotó: Unsplash 

tim-mossholder-468726-unsplash_k.jpg

Szűz Mária az a személy a Bibliában, akiről protestáns berkekben ritkábban ejtünk szót, legyünk akár a karácsonyi, akár a húsvéti ünnepkörben. Nem szeretünk róla beszélni, mert „ő olyan katolikus”. Hiszen a katolikus tradícióban Mária, a fájdalmak asszonya, a szeplőtelen szűz olyannyira fontos helyet foglal el, hogy hozzá imádkoznak, sőt egy időben társmegváltóként is tekintettek rá. A második vatikáni zsinat óta pedig úgy tartják számon, mint aki „nagylelkű társa” Krisztusnak, de az üdvösség rendjében alatta áll, a kegyelmet pedig nem a saját hatalmánál fogva közvetíti, hanem azáltal, hogy ő is részesedik benne. (Forrás: Talita.hu)

Két közismert katolikus dogma a szeplőtelen fogantatás (conceptio immaculata) és a szűztől születés tanítása. Ez utóbbi nem katolikus sajátosság, ahogyan Mária személye sem. A reformáció egyik legősibb vezérmondata az „ad fontes” volt, vagyis: Vissza a forrásokhoz! Ezzel a kifejezéssel adták vissza az elvet, miszerint a hit és keresztyén teológia egyetlen elfogadható forrása a Szentírás, méghozzá az eredeti héber és görög nyelveken. Így szálltak szembe a katolikus egyházban időközben elburjánzott spekulációkkal, valamint a szentté nyilvánított hagyománnyal. Később azonban a protestantizmus olyannyira el akart határolódni a katolicizmustól, hogy több olyan dologról is lemondott, mellőzve őket a szóhasználatából, prédikációiból és tanításából, amelyek szerves részei a Szentírásnak vagy éppen az egyetemes, így a protestáns egyház történetének is. Egyik példa erre éppen Mária.

Máriát – és hozzá hasonlóan sok egyházatyát – „átengedtünk” a katolikusoknak, miközben ők a mieink is. Sőt, nagyon is protestánsok, hiszen az ő eredeti, Szentíráson alapuló tanításaikhoz tértek vissza eleink. Maga Kálvin is számtalanszor hivatkozik Augustinus (Szent Ágoston), Tertullianus, Ambrosius, Lombardus stb. gondolataira. Augustinus teológiája egyik fő forrása a protestáns kegyelemtannak, nem véletlenül nevezték Ágostont sem „doctor gratiae”-nek, a kegyelem doktorának. Mária pedig tagadhatatlanul Krisztus anyja volt. Talán azért nem beszélünk róluk és a keresztyén (protestáns) teológiában betöltött szerepükről eleget, mert a katolikus egyházban oly nagy a hangsúly rajtuk, és tévtanítások kapcsolódtak hozzájuk. Máriát és a szenteket nem pusztán tisztelték és tisztelik, hanem korábban imádták is őket, valamint jelenleg is imádkoznak hozzájuk. Az „Üdvözlégy, Mária! [...] Istennek szent anyja” kezdetű zsolozsmát gyakran lehet hallani katolikus misére betérve, a szentek között pedig sok védőszent is található, így mind a mai napig különleges erőt, közbenjárói és gondviselői hatalmat tulajdonítanak nekik. E torzulások miatt a protestánsok talán a kelleténél jobban elhatárolódtak személyüktől, pedig ők elődeink a hitben, a józan tanítás szerint pedig életük és Istenhez való hűségük példa számunkra. Mindazonáltal ugyanolyan emberek, mint mi, hiszen ugyanazzal a bűnös, esendő emberi természettel rendelkeztek, amellyel mi is.

Tovább

Híveink és az ezotéria

Mitől, miért lehet vonzóbb, népszerűbb a bioenergia-átadás, a jósnő, az auraszóma vagy bármilyen – átverős – ezoterikus kezelés annál, hogy az egyházakat – s rajtuk keresztül Istent – keressék az emberek. Ha keresnek is: mit találnak? Az alábbi kérdésfelvető, vitaindító cikkben az ezotéria keresztény hívek körében is tetten érhető jelenlétét szeretném körüljárni, a választ azonban egyetlen véleménycikk természetesen nem adhatja meg és nem is szeretné megadni. 

Szerző: Laborczi Dóra

photo-1532968961962-8a0cb3a2d4f5.jpg

Időnként elkapok egy-egy beszélgetést, mely a főként idősebb, tehát az aktívan templomba járó korosztály főként női tagjai között zajlik. Ezek gyakran szólnak ilyen-olyan egészségügyi problémákról. Kezeléseket, orvosokat ajánlgatnak egymásnak, de a beszélgetés egy pontján gyakran előkerül valamilyen – általam eddig még soha nem hallott – ezoterikus gyógymód is.

Legutóbb a bioenergia-átadás áldásos hatásairól hallgattam végig egy ilyen kedves beszélgetést egy bizonyos „mestert” emlegetve, akihez a beszélgetés egyik résztvevője – lévén, hogy már ingyen utazhat a vasúton – gyakran „feljár” Budapestre. Bennem rögtön rengeteg kérdés fogalmazódott meg: mégis hogy van az, hogy egy-egy ilyen alkalomért akár több száz kilométert is utazik valaki, miközben a helyben lévő templomok gyakran konganak az ürességtől? Hogy a legteljesebb természetességgel nevezik mesterüknek azt, aki ezeket az alkalmakat vezeti? Ez az elnevezés nyilván nem problémás egy cipészmesternél vagy egyéb, szaktudást átadó személy esetében, de aggályos, ha spirituális gyakorlatot átadó „mesterről” van szó, hiszen ezen a téren aligha lehetne más mesterünk Jézusnál.

Mégis mi az, amit mi nem teszünk meg, hogy vonzóbbá tegyük az üzenetet, azt az „életet adó energiát”, „gyógyító jelenlétet” és hasonló, az ezoterikus kezelések által kisajátított kifejezést, és miért nem tudjuk átadni azt, ami szerintünk a valódi üzenet?

Miért van szüksége a mi híveinknek is erre a sok szemfényvesztésre, és miért nem vértezzük fel őket – teológiailag – megfelelőképpen az átverésekkel szemben?

Nem elég karizmatikusak a lelkészek, gyülekezeteink vezetői? Vagy túlságosan azok, és ezért elvágólagosnak tűnnek? Hogy van ez, hogy ekkora az igény, az éhség a spirituális tartalmak iránt, és mégsem tudunk igazán belépni erre a piacra? Vagy a keresztény tanítás, a keskeny út önmagában nem teszi lehetővé, hogy a mi hittartalmaink ezen a piacon kelendők legyenek? 

Tovább

Ártatlan szokások a babonák vagy veszélyforrás?

Szilveszteri-újévi hiedelmek keresztény szemmel

Noha sokan ma is gyakorolják az óév utolsó napjához és az újévhez kötődő szokásokat, okát adni valószínűleg kevesebben tudnák, hogy miért esznek lencsét vagy malacot az új év első óráiban, és miért „kell” kerülni a halat vagy a baromfit. De az is a feledés homályába merült, hogy a trombitálás valaha a rossz szellemek elűzését szolgálta. Keresztényként hogyan viszonyuljunk mindehhez? Ártatlan szokásokról van szó, vagy veszélyforrást jelentenek?

Szerző: Harmati Dóra

fabian-blank-78637-unsplash_1.jpg

Az újévi szokások megtartásának alapját az a babona adja, hogy az év első napján történt események az új évben meg fognak ismétlődni, sőt hatással lesznek az egész esztendőnkre. A babona szerint ezért érdemes csak olyan dolgokkal foglalkozni, amelyeknek a megismétlődését nem bánnánk.

Babonák és ami mögöttük van

Néhol még manapság is tartózkodnak újév napján bizonyos cselekedetektől: például nem szabad mosni, bármit kiadni a házból, dolgozni, és a veszekedés sem szerencsés. Míg sok helyen az újévkor fogyasztott hal elúszik a szerencsével, addig több víz menti településen a hal pikkelye gazdagságot ígér.

Az új év a 16. századig Magyarországon karácsonykor kezdődött. Nyelvünk megőrizte ennek az emlékét: a karácsonyt (nagy)karácsonynak, az újévet pedig kiskarácsonynak nevezték. Néhány szokást mindkét ünnepen gyakoroltak, például az időjárás-jóslásokat, az ajándékozást és az ismerősök köszöntését.

Voltak, illetve vannak azonban kifejezetten az óév utolsó napjával, illetve újévvel kapcsolatos szokások is: ma is fontos szerepet kap szilveszterkor a zajkeltés, amelynek alapvető célja a gonosz és az óév elűzése. A mai petárdázáshoz, tűzijátékozáshoz hasonlóan régen ostorcsattogtatással keltettek zajt szilveszterkor, erdélyi falvakban erre még mindig van példa. Ennek a régi szokásnak is az a célja, hogy elűzzenek minden gonosz, ártó hatalmat – mondta korábban Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 televíziócsatornán. Egy újabb szokás szerint az év utolsó estéjén az ünneplők farsangi jelmezekhez hasonló ruhát öltenek. Szokás volt a fiúknak és a fiatal férfiaknak járni a házakat és köszöntőket mondani, énekelni, amiért jutalmul adományt kaptak. 

Mit mond a Biblia?

Tovább

Szilveszter lehetőség, ne szalaszd el!

„Szilvesztereste a krepp-papír végű trombiták és a csillagszóró petárdák nem a visszatekintés harci riadóját fújják és durrogják, nem a múlt megszokott értékelését követelik. Éberségre és készenlétre figyelmeztetnek inkább. Szilveszter a benső átrendeződésnek a jelképesen azután csak egy esztendő múlva, a következő év utolsó napján megismétlődő esélye.” Bácskai Károly szilveszteri meditációjával kívánunk mindenkinek boldog új esztendőt!

nine-kopfer-492396-unsplash.jpg

Egyáltalán nem volt ünnepi hangulatban Nagy Konstantin római császár. Betegség kínozta, viszketett a bőre, ajka száraz volt, elhagyta az étvágy. A pogány orvosai által javasolt kezelés pedig egyenesen elrémítette. Azt tanácsolták neki, hogy ifjak vérével mossa le fájó tagjait, attól majd enyhül a szenvedése. Irtózva gondolt Konstantin a fiatal férfiak halálára. Szánalomra ébredt irántuk, és az akkori pápához, Szilveszterhez fordult jó tanácsért. A hagyomány szerint a pápa nem habozott, hanem megkeresztelte a rémült császárt.

Csodaszámba menő gyógyulását Konstantin nem is korábbi orvosainak és az általuk ajánlott gyógymódnak köszönhette, hanem annak, hogy hallgatott lelkiismeretére, és inkább Róma püspökének a szolgálatára hagyatkozott. A hálás császár ezután nyíltan támogatta Szilveszter pápát, és felkarolta a nyugati kereszténységet. Hitbeli kérdésekben a pápai felsőbbséget a keleti egyházatyák véleményével szemben adománylevélben ismerte el. Sőt világi hatalmat is biztosított a püspöknek Róma és Európa nyugati része fölött.

I. Szilveszter nem véletlenül vonult be olyan pápaként a történelembe, mint aki jó és közeli kapcsolatokat ápolt a világi hatalmakkal. Uralkodása alatt jelentős templomépítések zajlottak, és pápaságának eseménye volt a 325-ben összehívott niceai zsinat is. Ezen a zsinaton egységesítették a Jézus személyéről és természetéről vallott nézeteket. A tanácskozás eredményeként született meg a keresztény tanítást mindmáig meghatározó Niceai hitvallás.

Búcsúzva 2018-tól, Szilveszter pápa neve – naptárunkban talán az óév utolsó bejegyzéseként – eszünkbe idéz egy hitvalló reálpolitikust. Személyében, szolgálatában történelmi mértékkel mérve kényelmesen megfért egymás mellett a niceai zsinat korszakalkotó hitbeli meggyőződése és a világi hatalmat is megnyerni és mozgósítani képes egyházépítő megfontolás. Lehet, hogy a hagyományok időről időre tarka köntösbe bújtatják a történelmi tényeket, ám az bizonyos, hogy a konstantini fordulat mögött Szilveszter pápa alakját is látnunk kell.

A világ változásának sebessége nem térítette el attól, hogy e változásnak az egyházra gyakorolt hatását felmérje. Tudta, mi volt a kereszténység érdeke akkor, amikor körülötte a teljes politikai berendezkedés a feje tetejére állt. Egyházvezetői képességeit igazolták egyrészt a gyarapodást anyagi értelemben bizonyító templomépítések és a keresztény közösségek állami dotációja, másrészt a jövőt meghatározó és utóbb a történelmi többséget jelentő teológiai döntések. A „cui prodest?” („kinek az érdeke?”) senecai kérdést akár Szilveszter is feltehette volna a császárkornak e késői szakaszában.

Tovább

Az áru csábít, nem a csomagolás

Hulladékmentesen vásárlás a Ne pazarolj boltban

Földünk óceánjaiba naponta egy teherautónyi műanyagszemét kerül, és ez az évente nyolc-kilencmillió tonna az áramlások következtében óriási méretű, hullámzó szemétszigetekké áll össze. A Csendes-óceán északi térségében úszó legnagyobb szemétsziget kiterjedése Magyarország területének a tizenötszöröse. Nem fölösleges törekvés tehát megálljt parancsolni a műanyag csomagolóanyagok felhasználásának. Már nemcsak határainkon túl, hanem idehaza is vannak, akik tesznek is ennek érdekében. Meglátogattuk a Budapest II. kerületében október 24-én nyílt Ne pazarolj üzletet.

Szerző: Harmati Dóra

ne_pazarolj-113.jpg

Hatalmas az érdeklődés a csomagolásmentes bolt iránt; az októberi nyitás óta máris számos követője van a közösségi oldalakon, alapítóit, Magyar-Hikisch Ágit, a budahegyvidéki evangélikus gyülekezet tagját és Nemes Réka társtulajdonost pedig egymás után keresik fel az újságírók. A fényes és tágas, nagy belmagasságú üzlethelyiség a Bem térhez közel, a Fő utcában található. És valóban megérdemli a figyelmet.

Tovább

Aki a döngölt padlóra születik

A családpolitikával, családtervezéssel kapcsolatos közbeszéd hangsúlyos részét képezi idehaza az a jelenség, mely szerint kormányzati és ellenzéki politikusok rendre azt latolgatják, hová szülessen és hová ne megfelelő számú gyerek, és hogy mely körökben mennyi a megfelelő létszám. Mindeközben – habár a különböző ösztönzők felállítása támogatandó – mégis úgy tűnik, hogy a gyermekek születésének vagy éppen nem születésének valódi társadalmi és gazdasági gyökereit nem ismerik. Ami a (mondjuk így) többségi nők igényeit és a (mondjuk így) középosztálybeli anyasággal kapcsolatban élő mítoszok kibeszélését illeti, még ha el is indult előre mutató diskurzus, a szegénységben élő nők helyzetéről és annak valódi okairól – hogy miért születik „a döngölt padlóra” annyi gyerek – nem igazán. Ezért vállalkoznék arra, hogy ezt a témát körüljárjam, nemcsak azért, mert magam újságíróként is kutattam ezt a jelenséget, hanem azért is, mert a szegénységben élő családok és nők helyzetével teológiai és egyházi szempontból is sokkal többet kellene foglalkoznunk.

Szerző: Laborczi Dóra

Míg idén tavasszal maga a miniszterelnök hívta párbeszédre a magyar nőket: mondják el, mire van szükségük ahhoz, hogy több gyerek szülessen, pár hete Puzsér Róbert, Budapest egyik főpolgármester-jelöltje vetette fel a kérdést az ATV-n: „Helyes az, ha a magyar állam a döngölt padlóra gyereket szülőket támogatja?” (Nem Puzsér Róbert személyét szeretném támadni, de mivel legutóbb ő tematizálta ezt a kérdést, az általa felvetett mondatokra reagálnék, habár magam is tisztában vagyok vele, hogy mondatai közvélekedésből táplálkoznak.)

Hallhatjuk is a választ: nem helyes! A cigányok már így is túl sokan vannak, hangzik a rosszindulatú érv, a jóindulatú pedig legjobb esetben is a szegény sorba született gyerekek egészségét félti. Következtetés: csak a legalább tízmillió megtakarítással rendelkező, tisztes magyar polgárokat támogassa a kormány, mert ott meg éppen az a baj, hogy nem születik elég gyerek. Ez kocsmalogika – kérdéses, hogy ennek kell-e meghatároznia a politikai nyilvánosságot is. De ha már ez van, főzzünk ezzel.

Fordítsuk meg a kérdést: Helyes az, ha bármilyen (újszülött) magyar állampolgárgyermek nem kap megfelelő ellátást, mert nincsen rá pénze a szüleinek? Büntethető-e a gyerek a szülei miatt? Így tehát a főpolgármester-jelölt úr következő állításával egyet is érthetnénk: „Ne segélyezzük azt, aki a nyomorba szül!” De mit kínálunk segély helyett?

Tovább

A názáreti senki

„Isten valóban egy senki képében érkezik hozzánk a karácsonyi reggelen egy büdös, koszos, rongyos istállóban. Isten az, aki egy olyan helyről származik, ahonnan semmi jó nem jöhet. Isten az – hogy saját szavaival éljek –, akit nem fogadnak be sehova, ha nincs otthona, akinek nem adnak ruhát, ha meztelen, akinek nem adnak inni, ha szomjas, és akinek nem adnak enni, amikor éhes. Isten az, akit a legközelebbi barátai árulnak el vagy tagadnak meg. Isten az, akit kigúnyolnak, akit megvernek, akit semmibe vesznek. Isten az, akit egy koncepciós perben ítélnek el. Isten az, akit keresztre feszítenek. Isten az, akit meggyilkolnak. Isten az, aki a világ legnagyobb senkijeként áll előttünk, és Isten az, aki önként vállalja ezt a senkiszerepet azért, hogy a lehető legtisztábban mutasson rá arra: mennyire hazug és igazságtalan az a világ, amelyben az ember görcsösen csak ahhoz akar igazodni, hogy ki senki, és ki valaki.”

Szerző: Nagy Szabolcs

my_post_1.jpg

„Származhat-e valami jó Názáretből?” (Jn 1,46)

A világ, melyben élünk, a valakiké. A hősöké, a sikereseké, a tehetségeseké, a szépeké. Azoké, akik valamiért kitűnnek az átlagból. Akiknek az arca valamiért megmarad bennünk, és akiknek a szavai tartalomtól függetlenül valamiért számítanak. Legyen bár a személyük vagy titulusuk miatt, a világ él s hal a hírességekért, a sztárokért, a véleményvezérekért, a valakikért. A sikeres élet fokmérője az, hogy egy ember valakivé válik. Ez a valakiség a garancia arra, hogy amit ő mond vagy tesz, az igaz, helyes és követendő. Manapság mindenkit ehhez a valakiséghez mérünk, akár tudunk róla, akár nem. Azonban ha vannak valakik, akkor biztos vannak senkik is.

Tovább

Betlehemi babakacagás

Meditáció advent negyedik vasárnapjára

Jézus is felkacagott Betlehemben azzal a gyermeki bizalommal, amely csak jót vár, és csak jót remél. Amely nem törődik a jövővel, hanem feloldódik a jelen pillanat örömében. Nem véletlen, hogy Jézus csecsemőként jött a világra, mert meggyőződésem, hogy minden, ami gyermeki, az jézusi is egyben. A Megváltó születése a bizonyíték arra, hogy a világot egyedül a feltétlen bizalom és hit képes megmenteni. 

Szerző: Kovács Barbara

A kislányom megtanult nevetni. Mert senki nem úgy jön a világra, hogy tud nevetni, de nem ám! Sírni, bömbölni, azt igen, de az öröm első kifejezésére várni kell néhány hónapot.

Frida esetében négyhónapos korában jött el a kacagás pillanata, méghozzá egészen véletlenül, teregetés közben. Szereti nézni, ahogyan a légies, fehér pamutpelenkák lengedeznek, ezért mindig ott fekszik a ruhaszárító közelében, amíg én tevékenykedem. A kacagás jeles napján is így teregettünk, én a kezemmel, ő pedig a szemével. Hogy fokozzam az izgalmat, egy kis törölközőt néhányszor meglibegtettem az arca felett, de akkor hopp, kiesett a kezemből, egyenesen a gyermek arcába. Hát anya az ilyen?! A másodperc törtrésze alatt túltettem magam kezdeti zavaromon, amiért képen töröltem egyszülött gyermekemet egy törölközővel, és már kaptam is fel gyorsan a darab textilt, számítva rá, hogy így is, úgy is éktelen ordítás lesz a vége.

És akkor megtörtént: Frida ahelyett, hogy sírt volna, hangosan felkacagott. Én sírást vártam – ő nevetett. Életében először gurgulázott fel torkából az édes hang, és akkor már én is nevettem vele együtt, magunkon és azon, hogy milyen gyönyörűen hangzik ez egy ember életében először. Onnantól kezdve nem volt megállás, dobáltunk Fridára mindent, ami a kezünk ügyébe akadt, és persze ami nem jelentett veszélyt: Lajost, a plüsskutyát, ruhadarabokat és textilpelenkákat. Csak nevetett és nevetett. Nincs semmi, ami úgy meg tudná kacagtatni, mint ha fentről ráejtünk valamit.

Akkor világosodott meg bennem, hogy a kislányom engem Istennek lát. Fel sem merül benne, hogy tőlem érkezhet valami rossz. Feltétlen a bizalma, tőlem, onnan fentről csak jót vár, hiszen én vagyok az, aki táplálom, gondoskodom róla, és minden szükségletét kielégítem. Nyilvánvaló, hogy a törölköző is azért hull az arcára, mert én, a mindenható anyja meg akarom őt nevettetni! „…minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá…” – írja Jakab (Jak 1,17), Frida szerint viszont minden, ami onnan felülről száll alá, az csak jó és tökéletes lehet.

Tovább