Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Megerősítelek!

2019. március 17. - KötőSzó

„Megerősítelek…” (Ézs 41,10)

miguel-bruna-503098-unsplash_1.jpg

Ha szolgálnunk vagy szenvednünk kell, összeszedjük minden erőnket, mégis úgy találjuk, hogy az kevesebb, mint gondoltuk, és kevesebb, mint amennyire szükségünk lenne. De amíg olyan ígéretünk van, mint ez a fenti ige, amelyre valóban építhetünk, ne csüggedjünk, mert ez biztosít minket arról, hogy megkapjuk mindazt, amire szükségünk van. Isten ereje kimeríthetetlen; és ezt az erőt velünk is közölheti; és megígérte, hogy közölni is fogja. Lelkünk tápláléka, szívünk gyógyítója szeretne lenni, és így akar erőt adni nekünk. Kimondhatatlan, mennyi erőt tud adni Isten az embernek. Ha megkapjuk ezt az erőt, emberi gyöngeségünk nem akadály többé.

Tovább

Kezdetben…

„Kezdetben” – ezzel az érdekes szóval kezdődik János evangéliuma. Mi emberként nagyon jól megértjük ezt a magunk véges gondolkodásával. Hiszen nagyon nehéz bármit is elképzelnünk úgy, hogy annak nem volt kezdete, vagy nem lesz vége. Sem a politikai rendszereket, sem az országokat nem lehet kezdet és vég nélkül megérteni, sem a sportot, sem a zenei irányzatokat, sem a divatot.

Írta: Kulcsár Márton

in-the-beginning.jpg

 

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (Jn 1,1–3)


Ez a szó János evangéliumának az elején azonban sokkal többet jelent bármilyen kezdetnél. Nemcsak az Ószövetség első szavára utal – „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1,1) –, és nemcsak egy általános kezdetre. Hanem a világ kiinduló okára. Az eredeti szövegben található görög szó, az arkhé (αρχη) az ógörög filozófia egyik fontos kifejezése volt.

Sok filozófus gondolkodott akkoriban azon, hogy a világunk miért olyan, amilyen. Mi okozza azt, hogy vannak szilárd és folyékony anyagok? Miért van hideg és meleg? Sokféle megoldásra jutottak, de mindannyian egy arkhét kerestek és feltételeztek. Egy rendezőelvet, amely mindenért felelős.

Tovább

Személyi változások a Kötőszó blognál

2019 márciusában a blog fordulóponthoz érkezett. Mi – Laborczi Dóra és Nagy Szabolcs – a mai naptól, március 1-jétől búcsúzunk a Kötőszó szerkesztői feladataitól. Illisz L. László, az Evangélikus Információs Szolgálat korábbi vezetője így írt a blog első bejegyzésében a Kötőszóról:

„Létre akarunk hozni egy olyan fórumot, amely – szándékaink szerint – hűen tükrözi majd, miként látjuk mi, lutheránusok a mindennapjainkat feszítő társadalmi problémákat, a vallás és a hit kérdéseit, a tétova jelent, a közösen formálható jövőt, általában a világot – és persze benne önmagunkat.”

Reméljük, hogy ez a szemlélet – a Kötőszó alapidentitásához hűen – továbbél.

A Kötőszó blog megbízott szerkesztője 2019 március 1-jétől Harmati Dóra, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró munkatársa lesz. Ezúton kívánunk neki eredményes munkát, és bízunk benne, hogy a Kötőszó blog az ő keze alatt is gyarapodó, sokoldalú felület lesz, amely sokakat elér és megmozgat.

Laborczi Dóra és Nagy Szabolcs

Progresszív vagy fundamentalista módon olvasod a Bibliát?

Az Egyesült Államokban egy régóta létező és mindig aktuális vita bontakozott ki a „progresszív kontra fundamentalista” bibliaértelmezés körül. Ennek egyik legutóbbi állomása Roger Wolsey amerikai metodista lelkész cikke, amely 16 út, ahogy a progresszív keresztények értelmezik a Bibliát címmel jelent meg. A cikket szerkesztett változatban, Fábián Áron fordítása alapján közöljük. 

photo-1531044992183-4d2af133571f.jpg

Roger Wolsey amerikai metodista lelkész, a Colorado Egyetem Wesley Alapítványának vezetője régóta állítja, hogy „az ateisták és a keresztény fundamentalisták ugyanolyan mereven, szó szerint értve olvassák a Bibliát. A különbség csupán annyi, hogy az ateisták elutasítják, amit így kiolvasnak belőle, míg a fundamentalisták elfogadják.”

Másutt azt is írja, hogy „minden keresztyén megválogatja, hogy mely részeket érti szó szerint a Bibliából.” Szerinte a progresszív keresztyének egyszerűen csak nyíltan vállalják ezt, és megindokolják, mi alapján válogatnak. Állítása szerint ez utóbbi kijelentése sokaknak szimpatikus volt, „azoknak a fundamentalistáknak is, akik őszinték magukkal, és bevallják, hogy »nem az egész Bibliát értik ennyire szó szerint«. Ezek a kritikusabban gondolkodó fundamentalisták azt kérdezik tőlem: »Jó, de akkor mégis mi alapján 'válogattok' és értelmezitek a Bibliát? Olyan, mintha nem vennétek komolyan, és addig csűritek-csavarjátok, amíg nem tudjátok beleolvasni, amit akartok.« Erre válaszul emlékeztetni szoktam őket, hogy gyakran azt kritizáljuk leghevesebben másokban, amivel mi magunk is küzdünk” – olvasható Roger Wolsey cikkében (link). 

Wolsey ezután 14 pontban összeszedi a progresszív keresztények bibliaértelmezési útmutatóját (a pontokat szerkesztés nélkül, teljes fordításban közöljük): 

Tovább

Magyarországról a pokol bugyraiba

A málenkij robotra hurcoltak emlékhelye Budapesten

Hetvenöt éve lesz idén ősszel annak, hogy a történelmi Magyarország területéről hadifogolyként vagy internáltként civileket is elkezdtek kényszermunkára hurcolni a Szovjetunióba. A kutatók nyolcszázezer és egymillió közé teszik az így áldozattá váltak számát – egyharmaduk nem élte túl az embertelen utat vagy a kegyetlen tábori viszonyokat. Két évvel ezelőtt nyitották meg a főváros IX. kerületében a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítóhelyét, a Málenkij Robot Emlékhelyet. A kommunizmus áldozatainak február 25-ei emléknapja alkalmából Makra Mónika kutatóval, az emlékhely koordinátorával beszélgettünk.

Szerző: Boda Zsuzsa

malenkijrobot-110.jpg

Ön a tárlatvezetéseket mindig két orosz mozaikszó, a Gulag és a Gupvi jelentésének az elmagyarázásával kezdi. Beszélgetésünket kezdjük mi is ezzel.

A Gulag a Lágerek Főparancsnoksága – oroszul Glavnoje Upravlenyije Lagerej – névből alkotott mozaikszó. Ha a Gulagról beszélünk, ezen az Urálon túli, szibériai területeken kialakított munkatáborrendszert értjük. Rendszerellenes mondatáért vagy viselkedéséért a sztálini Szovjetunióban bárki a Gulagra kerülhetett „átnevelő szándékkal”. Ami a magyarokat illeti, először az első világháborús magyar hadifoglyokat vitték oda, majd a második világháború után szinte kizárólag magyar civilek – mintegy harmincezren – raboskodtak a Gulag valamelyik táborában. Ők egyénenként, bírósági eljárás keretében, ám sokszor koholt vádak alapján kerültek lágerbe. Ezért szinte név szerint tudjuk, kiket érintett ez. A Gupvi mozaikszó a Hadifogoly- és Internáltügyi Főparancsnokság elnevezést – oroszul Glavnoje Upravlenyije po gyelam Vojennoplennih i Internyirovannih – takarja. A Gupvi-lágerek inkább a Szovjetunió európai felén, a mai Ukrajna, illetve a Baltikum és a Kaukázus területén helyezkedtek el. A Gupvit „a külföldiek Gulagjaként” is szokták emlegetni. A második világháború idején tömegesen hurcolták ide az embereket. Listák egyáltalán nem vagy csak töredékesen maradtak fenn az ide került százezrekről, ezért ránk, az utókorra hárul a feladat, hogy igyekezzünk feltérképezni az áldozatok névsorát.

Sokak előtt jól ismert, hogy a szovjet lágerekben embertelen körülmények között végeztek kemény fizikai munkát a rabok, fakitermelésen, szénbányában vagy például vasútépítésen dolgoztatták őket. Mégis mi volt a különbség a két táborrendszer között?

Gulag eleve sokkal hosszabb idejű kényszermunkát jelentett – öt-tíz-húsz-huszonöt évig is tarthatott. A Gupvi-lágerekbe rövidebb időre kerültek az emberek, magyarok is – a „málenkij robot”, a „kis munka” jellegzetesen így vált fogalommá a magyar nyelvben. Ugyanis amikor az elhurcolt magyarok kérdezgették a szovjet tiszteket, hogy mégis hova viszik őket, csak ezt a két szót értették a válaszból. Annyit tudtak, hogy három-öt napra viszik őket utak, hidak újjáépítésére vagy például kukoricatörésre. De a valóságban a „kis munka” a legtöbb embernek három-öt évig tartott.

Amikor már mindkét típusú táborrendszer állt, mi alapján kerültek a magyarok az egyik vagy a másik helyre?

Ahogy említettem, a Gulagra általában koncepciós per után vittek embereket, például politikai foglyokat, kulákokat. A Gupvi-lágerek a háború közepette, 1944 szeptemberétől 1945 májusáig főként a civileket gyűjtötték kényszermunkára. Ezeknek a táboroknak az áldozatait a mai történetírás három fő kategóriába sorolja: a hadifogolylétszám kiegészítése miatt, az etnikai tisztogatás során vagy a sváb származásuk alapján elhurcoltakról beszélhetünk. A mai határon túli területekről – Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről és Délvidékről – a 0036-os parancs alapján történt a tisztogatás: a magyar és a német származású lakosságot gyűjtötték össze. Svábokat az 1944. december 22-én kiadott 0060-as parancsra hivatkozva a világháborús jóvátétel indokán vitték el közmunkára.

Szigorúan megszabták, melyik területről hány főt kell közülük begyűjteni – ebben az 1941-es népszámlálási adatok voltak az iránymutatók. Ha nem volt meg az adott létszám, akkor erőltetett indokok alapján töltötték fel a keretet.

Elég volt, ha valakinek például r betűre végződött a neve.

A vallás is számított?

Tovább

Lelkésztelenítés folyamatban

Szikszai Szabolcs válasza Gyöngyösi Csillának

„Aki elhagyja a lelkészi pályát, »önmagát veszíti el«. Lakást, keresetet, társadalmi megbecsülést, szakmai értékességet. Leginkább az identitásomat. Nem csak egy »munkahelyet«” – Szikszai Szabolcs református teológus válasza Gyöngyösi Csilla Requiem egy munkahelyért című cikkére, amelyet a Kötőszó is szemlézett Pályaelhagyó lelkészek: az ideális lelkész képének lehetetlen megfelelni címmel.

ben-white-178553-unsplash.jpg

Én ezt nem vinném annyira teológiai síkra, bár értem és megértem, hogy előbb-utóbb, ha lelkész nem is, de „teológus” maradok, és valamilyen képet kell alkotnom magamnak arról, hogy mégis hogyan voltam lelkészként, és hogyan vagyok most nem lelkészként tagja az egyháznak. A teológiai nyelv, amellyel ezt le szeretnénk írni, még nem alakult ki, mert amiről beszélni próbálunk „teológusként”, arról eddig nem kellett beszélnünk. A teológia (ahogyan a vele szoros rokonságban álló filozófia is) önmagából merítve képes távlati értelemben elfogadható teológiai értelmezést adni egy jelenségre, de ez általában utólagos, és mindig konszenzusosnak kell lennie ahhoz, hogy az egyház számára iránymutató lehessen. Erre akkor, amikor a „teológiai probléma” tárgya történetesen a hétköznapi életünk, egzisztenciánk, nincs idő. És valójában idegesítő is az, aki az én helyzetemet „teológiailag” próbálja értelmezni. Szóval én ezt a dimenziót most nagyvonalúan kikerülöm.

Sokféle oka van annak, hogy egy lelkész felhagy az általa választott hivatás gyakorlásával. És mint ahogyan minden identitásunk szempontjából fontos választás és elköteleződés felbomlása, úgy a hivatás elhagyása is egy folyamat és minden esetben trauma. Egészséges esetben gyásszal jár, de ez a gyász megkerülhető, illetve elfojtható, és ebből eredően lehetséges, hogy egész életemben haragudni fogok „az egyházra”. Pedig „az egyház” nem létezik abban az értelemben, hogy lehetne „haragudni” rá. Az egyházat az azt alkotók közös hite alkotja, és ennek vannak teológiai dimenziói vagy – profánabb szóval élve – „metanarratívái”, az egyik ilyen „a láthatatlan egyház”. De haragudni sem a látható „egyházra” sem a láthatatlanra nem lehet, mert haragudni csak személyekre lehet és egyben megbocsátani is. A „kollektív bűn” egyének közösségben elkövetett bűne, melyben akár aktívan, akár szemlélőként, de egyének vettek részt, nem „az egyház”. Fontos, hogy haragudjunk, és egy a hivatását elhagyó lelkésznek életbevágó, hogy valakire haragudjon. Mert csak ott van megbocsátás, ahol van harag is. „Az egyház” emberekből áll, és elsődlegesen mi lelkészként nem „a szentek közösségéből” lépünk ki, hanem abból a nagyon is konkrét emberekből álló egyházból, melynek addig a része voltunk lelkészként. Hogy idővel én megtalálom-e a helyem az „anyaszentegyházban”, az egy sokkal hosszabb idő nagyon lassú zenéje, melyet remélhetőleg nem egyedül húzok, hanem másokkal.

De ez még mindig az elmélet.

De az élet nem elmélet.

Tovább

Pályaelhagyó lelkészek: az ideális lelkész képének lehetetlen megfelelni

„Az ideális lelkész képének, melybe szocializálódunk, iszonyatosan nehéz megfelelni, ha nem lehetetlen – és sem a körülmények, sem az emberi természet nem teszi lehetővé, hogy megfeleljünk neki. Minden ettől való eltérés, a sorból való valamilyen kilógás, a személyes tragédiák, a válások, a szakmai élet kudarcai vagy egyszerűen a monotónia, a szellemi impulzusok hiánya, a lelkészeket lelkigondozó hálózat és a szupervízió szinte teljes hiánya, az egyházi szervezet milyensége nagyon gyorsan vezet kiégéshez.” Megrendítően őszinte vallomást közölt egy erdélyi református exlelkésznő pályaelhagyásáról a Transindex Plakátmagány című aloldala. Gyöngyösi Csilla írását szemlézzük.

andrik-langfield-454212-unsplash.jpg

Lelkésznek lenni nem könnyű, ha úgy szeretnéd csinálni, hogy Isten előtt becsületesen mondhasd azt, hogy te minden tőled telhetőt megtettél. A teológia olyan szakmai és emberi valóságba szocializál, amely nagyon pontos mintát ad eléd, hogy milyennek kell lennie a lelkésznek. A lelki mérce sokszor nagyon magas, sokan közülünk úgy jövünk a teológiára, hogy szinte emberfeletti példaképekre úgy tekintünk, mint normálisra, és hozzájuk mérjük magunkat. Az ideális lelkész képének, melybe szocializálódunk, iszonyatosan nehéz megfelelni, ha nem lehetetlen – és sem a körülmények, sem az emberi természet nem teszi lehetővé, hogy megfeleljünk neki. Minden ettől való eltérés, a sorból való valamilyen kilógás, a személyes tragédiák, a válások, a szakmai élet kudarcai vagy egyszerűen a monotónia, a szellemi impulzusok hiánya, a lelkészeket lelkigondozó hálózat és a szupervízió szinte teljes hiánya, az egyházi szervezet milyensége nagyon gyorsan vezet jobb esetben kiégéshez, rosszabb esetben alkoholizmushoz (hiszen milyen könnyű Erdélyben ehhez nyúlni), pályaelhagyáshoz vagy kirúgáshoz.

Nem tudom szavakkal leírni azoknak az embereknek a magányát, akik egyedül küzdenek egy kis faluban Istennel, a családjukkal (amely sokszor nem érti ezt a sajátos istenviszonyt), a külső és belső elvárásokkal, az emberi butasággal, az elmaradottsággal, a szegénységgel, kiszolgáltatva a feletteseknek, a rendszernek, az alig csordogáló anyagiaknak, amelyek bőven ömlenek valahol, de valahogy sosem jutnak el a legszegényebbekhez és legkiszolgáltatottabbakhoz.

Tovább

Mit adott a #metoo az egyháznak?

Mit tehet egy gyülekezet, illetve az egyház – legyen az a Magyarországi Evangélikus Egyház vagy az egész kereszténység – annak érdekében, hogy fellépjen a nők elleni erőszakkal szemben? Nőnap közeledtével érdemes újra elővenni a kérdést. 

Szerző: Nagy Szabolcs

Harvey Weinstein producerről 2017 októberében a New York Times közölt egy oknyomozó cikket, melyben több hollywoodi filmszínésznő, stábtag is elmondta, hogy a producer zaklatta őt. A Weinstein-botrány kapcsán egyre több nő számolt be arról világszerte, hogy ők is szexuális zaklatás áldozatai voltak. Így került a vádak középpontjába több hollywoodi híresség (Kevin Spacey, Dustin Hoffman stb.) és a magyar színházi élet egyes tagjai is (Marton László és Kerényi Miklós Gábor). Az áldozatok beszámolói alapján az elkövetők minden esetben hatalmi pozíciójukat használták fel arra, hogy kihasználják áldozataikat.

A hollywoodi filmgyártásban és a magyar színházban történő zaklatások azonban nem egyedi jelenségek. Pontosan arra világítanak rá, hogy minden olyan rendszerben, amelyben hatalmi viszonyok alakulnak ki, lehetőség nyílik arra, hogy ezeket a ranglétrán feljebb állók kihasználják, és visszaéljenek vele.

Hasonló eset fordul elő Sámuel második könyvében is (13,1–39), amely tűpontosan rávilágít azokra a folyamatokra, melyek a mai társadalomban is megjelennek az idézett problémával kapcsolatban. Támár Dávid király lánya volt, akit féltestvére, Dávid elsőszülötte, Amnón megerőszakolt. Az elkövetés közben Támár folyamatosan kérlelte Amnónt, hogy engedje őt el, gondoljon a következményekre, ne kövessen el erőszakot rajta, de nem tudta megvédeni magát. Támárt az eset után nem hallgatták meg. Testvére, Absolon azt tanácsolta neki, hogy ne beszéljen róla senkinek. Ezzel a mondattal vigasztalta testvérét: Légy csendben most, húgom, mert a testvéred ő! Ne vedd a szívedre ezt a dolgot!” Dávid király hallott az esetről, megharagudott, azonban mégsem tett semmit. Támárt soha többé nem említik a Szentírásban.

Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) nemi alapú erőszakról szóló háttéranyaga leszögezi és kiemeli, hogy mi mindannyian szereplői vagyunk ennek a történetnek. Amnónok vagyunk, akik megsértettek másokat. Dávidok vagyunk, akik védelmeztek már bántalmazókat. Absolonok vagyunk, akik elcsendesítettek áldozatokat, és Támárok is, mert mindannyian megtapasztaltuk az elveszett, megtört világ fájdalmas valóságát.

Tovább

A szabadságharcot nem csak tábornokok vívják

A Guerilla című film ajánlója

Ha az 1849-es szabadságharcra, illetve annak végkifejletére gondolunk, többnyire az iskolai évekből rögzült képek jutnak eszünkbe: Cegléden toborzó Kossuth, Világosnál a fegyvert letevő Görgey, kivégzőosztag előtt térdelő Batthyány és az aradi tizenhármak vesztőhelye. A szabadságharcot azonban nem csak politikusok és tábornokok vívták. A végzete mindenkit egyaránt utolért.

Szerző: Varga Máté

poster_1_388_1.jpg

Meglepődve tapasztaltam, hogy az 1848–49-es eseményekről egész estés, értékelhető film az utóbbi harmincöt évben nem készült. Utolsó ilyen alkotásként a kevésbé ismert, Szirmok, virágok, koszorúk című Lugossy László-filmet említhetném 1984-ből, aztán ott van Sára Sándor 80 huszárja 1978-ból, és ahogy további alkotásokat kerestem, időben bizony csak visszafele tudtam haladni.

Ezt az űrt pótolja Kárpáti György Mór Guerilla című, lassan hömpölygő, ám feszültséggel teli filmje, amely a világosi fegyverletétel után játszódik, bemutatva a szabadságharc leverését egy olyan főszereplő – Barnabás – szemszögéből, aki megszökött a sorozás elől, és ezért az öccse, Antal vonult be helyette.

Barnabás bűntudatot érez, ezért felkeresi testvérét, aki valahol Kelet-Magyarországon bujkál századával egy erdő mélyén. Útközben a szabadságharc különböző szereplőivel találkozik: császári katonákkal és magyar hadifoglyaikkal, szekéren zötykölődő veterán honvéddal, felkötött holttest mellett szalonnázó kozákokkal. A honvédtól tudja meg, hogy Görgey Világosnál letette a fegyvert, nincs többé szabadságharc, csak a gyászoló csend.

Barnabás haza akarja vinni testvérét, ám szégyelli, hogy korábban megfutamodott, ezért inkább azt hazudja, hogy ő is harcolt, őrmesterként. Nincs más választása: csatlakozik a gerillákhoz, immár a kapituláció után. Időnként feladatot is kap Csont Sándor századostól: tanítsa be az újoncot, mérje fel a terepet. Barnabás egyik helyzetben sem brillírozik, mégsem lepleződik le. Amikor a század parancsnokával közli, hogy Görgey letette a fegyvert, a százados kétkedve fogadja állítását, majd megtiltja, hogy erről bárkinek is beszéljen.

Főhősünk eközben közel kerül egy lányhoz, Lucához, aki a sebesülteket ápolja. Antal azonban szerelmes Lucába, és ez tovább erősíti a fivérek közti feszültséget. A század helyzete ennél kiélezettebb nem is lehetne. A sebesültek utolsó mentsvára az erdő, ahol ideig-óráig még elrejtőzhetnek a közelben portyázó kozákok elől, de az ellenség már közel van. Csak idő kérdése, mikor botlanak egymásba. Barnabás azonban tapasztalatlanságának és emberiességének köszönhetően olyan döntéseket hoz, amelyek beláthatatlan következményekkel járnak.

Tovább

Hogyan legyünk szerelmesek?

Andorka Eszter igehirdetése

A szerelem képessége sokszor úgy tűnik fel, mint ami velünk született, bennünk rejtőzik kezdettől fogva, mint amihez nem kell sem egyházi, sem társadalmi útmutatás, nem is kell róla sokat magyarázkodni istentiszteleten. Ugyanakkor a szerelem egészen közvetlenül kapcsolódik mindahhoz, ami szent, ami az ember lelke legmélyén van, és ami az Istenhez kapcsolja őt. A házasság hete kezdetén és Valentin-nap közeledtével a szerelem témáját Andorka Eszter gyermekeknek szóló igehirdetésének segítségével járjuk körül.

Szöveg: Andorka Eszter evangélikus lelkész

photo-1548786168-8cea6637fafb.jpg

„Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti. Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Ezt is mondta nekem: Ezek az Isten igaz igéi.” (Jel 19,6b–9)

Az Énekek éneke eredetileg szerelmes dalok gyűjteménye volt. Az ókori zsidók körében sok-sok ének, szépséges vagy mulatságos, bölcs vagy keserű költemény született. Ezek közül a legszebb himnuszok és imádságok a zsoltárok könyvévé lettek, és így bekerültek a szent iratok közé. A sok költemény közt még egy csoport, a szerelmes versek gyűjteménye lett szent könyvvé. Azért őrizték meg ezeket, mert a rabbik úgy látták: az itt leírt szerelem éppen olyan, mint az Isten iránti szeretet. Azt mondták: az egész Bibliának ez a könyv a kulcsa. Aki így szereti az Istent, és megérti, hogy az Isten így szereti őt, annak nem lesz nehéz követni parancsolatait, hűnek lenni hozzá minden dolgában, megérteni a szándékát. De Jézus maga is használja ezeket a képeket, például amikor arról beszél, hogy Isten maga gondozza, díszíti még a liliomokat, a füveket és virágokat is, melyek szebben öltözködnek, mint maga Salamon – aki a korabeli felfogás szerint a vőlegény az Énekek énekében. A felolvasott igénkben Jézus, az isteni Bárány ül lakodalmat az övéivel, az őt szeretőkkel, akik az ő szépséges menyasszonyává lesznek.

A szerelem nyelvét használja hát a hit, az istenszeretet, hogy valahogyan kimondhatóvá tegye magát. De az emberi szerelem is tud erről a rokonságról. Maga az Énekek éneke is azt mondja: olyan a szerelem, mint az Úrnak lángja a csipkebokorban. És sok-sok szerelmes vers hasonlóképp cselekszik. Gondoljunk csak József Attila Ódájának legtestibb, negyedik részére: „vérköreid, miként a rózsabokrok”, „mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!” Tényleg így van ez: az ember néha felcseréli az énekeket, a képeket, innen oda, onnan ide viszi őket. Szerelmes szavakat mond az Istennek és vallásos képeket a szerelmének.

Jó a szerelemnek, ha az istenszeretetre tud tekinteni, abból tud tanulni, mert a szerelem, ahogyan mi megéljük itt, a világ sokféle követelése és nyomása között, töredezett, nem annak a teljessége, amire Isten az embert teremtette. És jó az istenszeretetnek, ha a szerelemre tud tekinteni, a szerelemből tud tanulni.

Tovább