Kötőszó

A megelőzés céljával kínált a mentális egészséget támogató programokat a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztálya a Diakónia MENTA a mentális egészségért elnevezéssel indított projekt keretében a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón. Hangomat keresve – Belső egyensúly és reziliencia címmel nagy érdeklődéssel kísért interaktív előadást tartott dr. Tésenyi Timea, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének adjunktusa. A szakemberrel az elfojtások veszélyeiről, a krízishelyzetekben eredményes megküzdési stratégiákról és a lelki ellenálló képesség fejlesztéséről is beszélgettünk.

Szerző: Balczó Mátyás | Fotó: Tóth Attila

– Előadásának címében szerepelt egy talán még mindig nem eléggé közismert szó, a reziliencia. Mit takar?

– A reziliencia lelki ellenálló képesség, aminek vannak veleszületett tényezői, de fontos, hogy mint a képességek jelentős része, úgy ez is fejleszthető. A kifejezés és a mögöttes tartalomra irányuló egyre nagyobb figyelem elősegíti annak megértését, hogy egyrészt a problémákkal, krí­zisekkel való hatékony megküzdés egyáltalán nem magától értetődő, másrészt hogy vannak jól működő eszközeink arra, hogy a saját életünk nehézségei ne tegyenek tönkre bennünket.

– Hogyan viselkedik egy reziliens ember?

– A reziliens emberek jobban tudják szabályozni magukban a negatív információk hatását. A reziliencia abban segíti őket, hogy ne omoljanak össze. Fontos tudni, hogy a jobb lelki ellenálló képességgel rendelkezők is megélik a nehéz érzéseket, ugyanakkor ők nem ragadnak bele ezekbe a helyzetekbe, tehát például ha dühösek, szomorúak, akkor ezekre az érzésekre nem az elfojtás eszközével reagálnak. Sokan úgy érzik – és ez egyházi közegben még gyakrabban tapasztalható jelenség –, hogy a dühöt nem szabad, nem illik megélni. A negatív érzések elfojtását ugyanakkor a pozitivizmus manapság tapasztalható túlzott kihangosítása is erősíti azzal a tanáccsal, hogy ha valami rosszat érzel, akkor ne foglalkozz vele, inkább a jó dolgokra koncentrálj. Ezzel szemben a pszichológiai gondolkodásban azt tapasztaljuk, hogy igenis érdemes megélni a nehéz érzéseket, mert azok magunkban megfelelően átdolgozva feloldódhatnak, sőt fejlődhetünk is általuk.

– A düh ezek szerint hasznos is tud lenni az ember életében?

– Igen, a düh nagyon hasznos dolog, mert sok energiát mozgósít bennünk. Ha észleljük, és jól dolgozunk vele, akkor nem arra késztet, hogy bántsuk a másik embert. Hozzásegíthet az indulataink keretek között tartott kifejezésére, jelzésére, másrészt lendületet ad a pozitív cselekvési alternatívák megtalálásához. Ha meg tudjuk élni a nehéz érzéseinket, ha ezekbe nem ragadunk bele, hanem érzékeljük és kezeljük őket, akkor a következő hasonló szituációban már könnyebben alkalmazkodunk. Onnantól kezdve pedig, hogy ez aut­omatikussá válik, az energiáink is felszabadulnak, mert nem arra kell használnunk őket, hogy az összeomlásunkat kezeljük.

– A világ, a média mintha arra kondicionálna minket, hogy mindig tökéletesnek kell lennünk, ezért az ember presztízsveszteségként élheti meg, ha valami gondja van. Tökéletesnek kell mutatkoznunk, el kell fednünk az életünk hibáit, ahogyan azt trükkös filterekkel is teszik sokan a közösségi médiában megosztott fotóikkal.

– Valóban uralkodik a világban egy ilyen korszellem, ami azért veszélyes, mert ennek a tökéletességkultúrának lehetetlen megfelelni. Sőt amikor eleve nem vagyok jól, még szégyellni is fogom magam az állapotom miatt, és ennek az öngerjesztő folyamatnak az eredményeként még rosszabbul leszek. Pedig nem vagyok rosszabb attól, ha nem vagyok jól, ha negatív helyzetbe kerülök, ha valamilyen krí­zist élek át – ez ugyanúgy a valóságom része. A kérdésben felvetett tökéletességgel kapcsolatban érdemes megjegyezni azt is, hogy hívő közegben félreérthető a sokat idézett evangéliumi igehely: „Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” [Mt 5,48] Mivel az eredeti szöveg jelentése az, hogy „legyetek teljesek”, ebben a teljességben ott találjuk a magunk töredékességét, a rossz megéléseinket, azt is, hogy bizony néha a földre tudunk zuhanni. Mindezek a valóságunknak, az emberségünknek a részei.

– A közösségi médiafelületekről áradó tartalmak hogyan hatnak az emberre?

– Fényképet régebben is jellemzően akkor készítettünk, amikor valami jó dolog történt velünk, de ez még inkább igaz ma, amikor a fotóinkat a közösségi média jóvoltából százak, ezrek vagy még többek láthatják. Óriási mennyiségben fogyasztunk ilyen tartalmakat, amelyek azt a képzetet teremthetik meg bennünk, hogy másoknak bezzeg milyen csodálatos és tökéletes az életük. Ezzel párhuzamosan auto­matikusan elkezdjük magunkat rosszul érezni, amiért nem vagyunk olyan szépek, nem járunk képeslapra kívánkozó gyönyörű helyeken. Egyszer annyira dühös lettem ezekre a tökéletességet imitáló képekre, hogy hirtelen felindulásból feltöltöttem egy fotót a konyhapulton ügyetlenül kiborított, földig mindent beborító palacsintatésztámról. Kiábrándító kép lett, de nagy sikert aratott – bizonyítva, hogy van fogadókészség az emberekben a valódira, a természetesen tökéletlenre.

– Tudatosan akarunk tökéletesnek tűnni, vagy tudat alatt?

– Arra vágyunk, hogy szeressenek minket, és azt gondoljuk, hogy akkor szeretnek igazán, ha tökéletesek vagyunk. Ezért felteszünk magunkról egy szép fotót, mert a szépség valóban vonzó és szerethető. Aki nincs olyan jól, szenved, küzd valamivel, depressziós, összeomlott, netán napok óta nem bír kikelni az ágyából, az nem vonzó, az emberek pedig ösztönösen elhúzódnak tőle. Ettől pedig az illető még inkább azt éli meg, hogy ő nem szerethető.

– Hogyan lehet ebből a helyzetből kiutat találni?

– Egyrészt tudatosítani kell, hogy a környezetem nem kevésbé szeret, mint máskor, csak a rossz állapotommal nem tudnak mit kezdeni. Másrészt fontos tisztában lennünk azzal, hogy a lelki ellenálló képességet erősítő gondolkodásmódot a jó időszakokban kell kimunkálni magunkban, hogy legyen hova nyúlnunk, amikor beköszönt a krízis.

– Hogyan jut el az ember odáig, hogy segítséget merjen kérni?

– Amikor rosszul vagyok, nem várhatom el, hogy az emberek odajöjjenek hozzám, megkérdezve, hogy miben támogathatnának. Az állapotom felismerése után a segítséget magamnak kell kérni, hiszen ilyen helyzetben a saját hajamnál fogva nem fogom tudni kihúzni magamat a gödörből. Fontos, hogy a segítségkérés nem a gyengeség jele, s ha ilyenkor esetleg az a gondolatunk támad, hogy ezzel másokat terhelünk, jusson eszünkbe, milyen jó érzés volt korábban másokon segíteni. Segítséget kérni továbbá azért is fontos, hogy ne váljunk áldozattá, ne kerüljünk mártírszerepbe. Sok ember inkább tönkreteszi magát, és feleslegesen a saját élete áldozatává válik. Sajnos ennek a viselkedésnek vannak hagyományai a keresztény egyházi közegben is, hiszen vannak, akik egyenesen bűnként tekintenek arra, ha az ember pihenni mer, elutazik egy szép helyre, pénzt költ magára. A helyes önszeretet, öngondoskodás nem bűn. Az öröm, a pihenés, a feltöltődés és a jó élmények mindenkinek járnak. A hívő embernek is muszáj föltöltődnie ahhoz, hogy utána újra jól végezhesse az életfeladatát, szolgálatát.

– A fizikai és a lelkiállapotunk összefügg egymással. De pontosan hogyan?

– A testi és a lelki egészség összefüggéseiről meglehetősen eltérően gondolkodtak a különböző korokban. Napjainkban ismét reneszánszát éli a testi és lelki folyamatok egymásra hatásának szemlélete, ami nem új keletű gondolat, hiszen már Hippokratész is beszélt arról, hogy a gyógyulás voltaképp a test és a lélek harmóniájának helyreállítása; hozzá kötődik az a meglátás is, mely szerint a lélek visszahat a testre, ezért foglalkozni kell vele. Ma már mindezt kézzelfogható, tudományos bizonyítékok is alátámasztják. Tomcsányi Teodórának, a magyarországi mentálhigiénés mozgalom egyik úttörő szakemberének a megfogalmazásában a lelki egészség egy pozitív életérzéssel járó belső folyamategyensúly, amely biztosítja, hogy az egyén megfelelően tudja kezelni azokat a nehézségeket és változásokat, amelyeknek ki van téve, és segítséget ad ahhoz, hogy az egyén megtalálja a helyét a társadalomban. Buda Béla hozzáteszi még ehhez a produktív alkotás képességét, így kettejük meghatározását leegyszerűsítve úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a lelkileg egészséges ember képes alkotni, kapcsolódni, a változásokat és a nehézségeket sikeresen kezelni. A lelki egészségünkért akkor teszünk a legtöbbet, ha odafigyelünk mind a testi, mind a lelki szükségleteinkre – például az alvásra, a mozgásra, a kapcsolatainkra, a természet közelségében eltöltött időre.

– Mint mentálhigiénés szakember és lelkigondozó hogyan tud segíteni a lelki ellenálló képesség felfedezésében, erősítésében, kialakításában?

– Mentálhigiénés szakemberként olyan típusú jelenlétet, melléállást biztosítok a másik számára, amelyben biztonságban érzi magát. Azáltal, hogy kellő figyelmet kap, és segítek neki megélni az érzéseit, elkezd önmagára reflektálni, és saját belső erőforrásaihoz jobban hozzáférve a lelki gyógyulás útjára léphet. Lelkigondozóként sincs ez másképp: megélt hitem és figyelmes jelenlétem által a kliensem számára azt a teret teszem hozzáférhetővé, amelyben az Istennel együtt lehet jelen. Így Isten végzi a lélek gyógyítását, megerősítését az én jelenlétem által, olyan módon, ahogy arra az adott helyzetben éppen szükség van. Ezekben a folyamatokban érzékelhetően összeér a teológiai és a pszichológiai megközelítés, szolgálva ezáltal e két tudományterület látszólagos szembenállásának kibékítését is.